2012. augusztus 29.

Meglepetésbuli, mert az már annyira jól megy


Imádok szervezkedni.
Ez valószínűleg abból az egyszerű tényből fakad, hogy lételemem, hogy fontosnak érezzem magam.
És ezt ott csillogtatom meg, ahol csak lehetséges.
Ugyan sokszor rosszkor, rossz helyen, de azért tudok "jól is dolgozni".

Specialitásaim a meglepetésbulik.
Eddig hármat főszerveztem, mind jól sikerült. Sőt. Szuper lett.
Mindegyik máshogyan, de az volt. Egyedi, és megismételhetetlen. Persze ez nem rajtam múlt. Vagyis csak kisrészben.
A dolog csodáját a vendégek és persze az ünnepelt adja.
Számomra fantasztikus látni, mennyire meg tud hatni valakit egy ilyen kis dolog.



Ő az anyukám.
Gyönyörű, nem? Ragyog, mert szerelmes. Szerelmes valakibe, akit azt hiszem teljes joggal nevezhetünk családtagnak. Aki szeret minket, és törődik velünk.

Köszönöm Pali. Mindent.


A menüt közösen raktuk össze, ezúton is hálásan köszönöm mindenkinek a segítséget. Zsuszi készített fogpiszkálóra tűzdelt szőlő-sajt-paradicsom nyársakat, Fofi szilváslepényt sütött. Csilla hatalmas hűtőtáskával érkezett: benne hatalmas adagnyi pácolt hús. Éva saslikot csinált, iszonyú aranyos volt, rám gondolva még egy vegetáriánus is lapult különcsomagolva.

Jómagam a legfelső képen látható mogyorós illetve mákos túrógolyókat gömbölygettem (nagyon jó cucc, a belsejük 1-1 szem szőlőt rejt), illetve sütöttem egy naagyon-sajtos pogácsát.


Nagyon-sajtospogácsa: 
30 dkg +3,5 evőkanál liszt
20 dkg vaj
20 dkg reszelt gouda 
7,5 dkg márványsajt
10 dkg juhtúró
1 csomag porélesztő
fél dl langyos tej
csipetnyi cukor


A langyos tejbe beleszórjuk az élesztőt, cukrot és fél evőkanál lisztet, összekeverjük, majd letakarva megvárjuk, hogy felfusson.
Ezalatt a lisztben elmorzsoljuk a vajat, majd hozzáadjuk a juhtúrót, márványsajtot és a gouda felét. FOntos, hogy csak akkor kezdjük el össegyúrni, amikor már az élesztő is benne van.
Letakarva, meleg helyen kb. 1 óráig kelesztjük.
Ha már szépen megnőtt, újra átgyurmázzuk, ujjnyi vastagra nyújtjuk, és szaggatóval kis köröket vágunk belőle. A tetejét megkenjük egy pici vízzel, megszórjuk jó bőven a maradék goudával, és 185 fokra előmelegített sütőben készre sütjük. 

           ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A helyszíni munkákat (grillezés) kisöcsém és Pali végezték - volt pillanat, amikor azt hittem kigyullad a kert -, így nekünk csajoknak csak a pletyizés maradt. Hmm, elég kényelmes...


És íme a torta. Mert volt torta is, természetesen. (Majd pont én ne csinálnék! Már a jelenlétem is egyenlő egy tortával...)
Szépen felkészültem a szokásos dobosprojektre (az első itt, a legutóbbi pedig itt), mikor 3 nappal a buli előtt anya odaállt elém, hogy úgy gondolja, most nem dobost szeretne, hanem egy nagyon tömény, kívül-belül marcipános valamit. Csokival.
Hoppá. Szeretem a kreatív dolgokat, de... azt is nagyon szeretem, ha úgy történnek a dolgok, ahogyan eltervezem. MOst sem a belső tartalommal volt a probléma. Hanem a borítással. Mert egy hófehér külső felület díszítésért kiált. Mit kiált, egyenesen üvölt.
Azonban ez rengeteg idő. Talán nem is maga az elkészítés, hanem mire kitalálom, hogy mit is szeretnék pontosan ott látni.


Végül ilyen lett. Már töbször eszembe jutott, hogy milyen vicces lenne egy olyan tortát csinálni, amire mindent ráteszek, amit az ünnepelt szeret. Vagy valamiért fontos neki. Képek, pillanatok, emlékek. Ez valami olyasmi.
És mivel a képeket csak kézzel festettem rá, olyan sokáig nem is tartott.

A tészta a jól bevált nagyonkakaós piskóta. Ezt vágtam 5 lapba, és töltöttem meg kávés-csokikrémmel, és marcipánnal. A krém minden rétegben szerepel, marcipán alatt és fölött is, persze vékonyabban, mint ahol önállóan szerepel.
Népszerű volt. 


Kávés csokikrém:
2 nagy tojás
3 evőkanál porcukor
4 evőkanál liszt
10 dkg étcsokoládé (min 60 %)
2 evőkanál kávélikőr
3 nagy evőkanál "tejszínföl"
15 dkg vaj

A tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd a lisztet is hozzáadva gőzfürdőben folyamatosan keverve besűrítjük. Ha már elég forró, beletördeljük a csokit is, és addig maceráljuk habverővel, míg fel nem olvad. Ekkor lehúzzuk a tűzről,és hagyjuk kihűlni.
A vajat és a tejszínfölt (nincs rá jobb meghatározás, mert habtejszínt akartam felverni, de a dobozt felnyitva konstatáltam, hogy egy része vízszerű, a másik meg sűrű, kanalazható krém) krémesre keverjük, majd beledolgozzuk a kihűlt krémet. Hűtőben tároljuk.


Így töltöttük együtt a délutánt. Nem mondom, hogy jövőre (túl gyakran nem poén), de talán 3 év múlva ismét itt találkozunk.
Együtt.
Egy dobostorta* társaságában. Hacsak anya ki nem talál megint valami újat.


*Azért azt érdemes megjegyezni, hogy közfelháborodást váltott ki, mikor kiderült, hogy nem a szokásos kis karamelltetejű barátunkat fogják az asztalon látni. Némileg azért remélem kárpótolta őket ez a marcipánkupac, de ígérem, sort kerítünk egy dobostortapartyra is!

UI: Az emberes képekért hatalmas köszönet Fofinak, aki számomra innentől már csak művészkisasszony marad.

6 megjegyzés:

  1. Ez volt aztán a buli!! :))) És tök jó lett a tortád!! :)))

    VálaszTörlés
  2. Drága Pankám!
    Újra csak megköszönni tudok Neked mindent. Ez a szülinap is bekerült a szívemben "Életem legszebb napjai" közé :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem még tudok csinálni jó pár ilyen napot... (bár ne legyen telhetetlen az ember ^^)

      Törlés
  3. Nagyon helyes anyukád van, olyan mindig mosolygós lehet! Boldog szülinapot neki utólag is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Iiigen :D ha nem tiszta ideg, vagy fáradt, akkor mosolyog :P

      Törlés