2012. május 13.

Citromos-cukkinis mozzarellaszósz spagettivel

Szeretek első haragból írni.
Annyival valósabb képet ad rólam, az érzéseimről, mint egy átgondolt, széprefogalmazott kis monológ, hogy az hihetetlen.
Persze vannak hátulütői is. Mint a tegnapi eset.
Őszinte legyek? Fel sem merült bennem, hogy ez "ekkora port kavar". Vagy az, hogy Szöszi elolvassa. Miért olvasná? Az elmúlt hetek nem túl baráti viszonyunkbóll ítélve nem hiszem, hogy kíváncsi rám.
És mégis. Csak ültem a gép előtt a kommenteket látva. MIVAN?!
Aztán elolvastam őket. Egyszer. Meg mégegyszer. Megírtam a választ, elküldtem, és abban a pillanatban telelett a fejem.
Átolvastam újra amit írtam. Újra és újra. Igyekeztem racionálisan szemlélni a dolgokat, és egy "kívülálló" szemével látni. Az új fiús rész kicsit tényleg durva lett. Haragból írtam, na. De a többiben...nem találok kivetnivalót. Nem írtam csúnyát. Miért sértődik meg mindenki ha nem azt olvassa, hogy milyen kedves meg aranyos?
Egyszerűen képtelen vagyok felfogni. És azt is, hogy Szöszi miért tesz úgy, mintha ez most derült égből villámcsapásként érte volna. Mert egészen biztos, hogy nem így volt. Nem lehetett így.

DE kezdjük a tanulsággal.
1. Sajnálom a "Már év elején beindultak a folyamatok..." kezdetű mondatot. Erős lett. Kicsit finomabban kellett volna. De a többiért nem vagyok hajlandó mentegetőzni. Nem vádaskodtam. Minek? Nem megbántani akartalak, csak magammal tisztázni a dolgokat. Te támadtál. Oké, lehet, hogy ellentámadás volt, de támadás. (Erre az sms-es dologra például nem emlékszem, de könnyen megtörténhetett. Bár nem hinném, hogy ez 1-2-nél több lehetett. DE nem én vagyok az, aki egy időben minden megbeszélt találkozót lemondott.)
Ezek érzések, amikben van bírálat, de szerintem nem rögtön azt kéne meglátni benne, hogy én indokolatlanul vádaskodom. Magamat is szoktam kritizálni, pontosan tudom, hogy vannak nagyon gáz tulajdonságaim. Csak egyszerűen nem érdekelnek.
2.Szeretnék bocsánatot kérni azoktól, akik teljesen kívülállóként szemlélik az egészet, és kellemetlenül érezték magukat, mert nem voltak kíváncsiak erre a kis beszélgetésre. Nem erre számítottam, na. Máskor igyekszem előrelátóbb lenni.
Mert ezek az írásaim (az eddigi statisztika alapján) úgy látom csak problémát okoztak.
(Pl. volt az egyik kommentben egy olyan mondat, hogy eljátszottam ezt a dolgot már ezzel meg azzal is. Meglepett. De hogy biztos legyek a dolgomban, megkérdeztem az emlegetett személyt. Először azt mondta nem tud ilyent mondani, aztán valami bekattanhatott neki, blog megnyit, és mivel nem hülye, öhamar összerakta a dolgot. És onnantól kezdve azonnal tudott mondani ilyen esetet, fel is sorolt hármat rögtön.)
Oké. Akkor tényleg egy dög vagyok.

Magunkról pedig leginkább anya és apa jut eszembe. Még anno. Ha az egyik békülni akart, a másik játszotta a kérlelhetetlen királykisasszonyt, aztán meg fordítva. Elváltak.
Mi detto.
Hol ő, hol én szúrtunk a másikba. Ki itt, ki ott. Néha én mentem volna oda, hogy beszéljük meg, néha ő, de egyszerre sohasem. A problémák csak egyre sokasodtak, mindenki mással nyalatta a sebeit.

Egyikőnk sem mondta ki? Lehet. Akkor ezek szerint most ki van mondva.


De hogy egy kicsit elszakadjunk a csúcsszuper magánéletemtől, megmutatnám ezt a kis tésztát. Illetve először is az alábbi citromot.
Ő A Citrom.
Igazi, fánérett, kezeletlen finomság. És hogy miért csapok ebből akkora hűhót?
Sajnos nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy naponta ilyenek forduljanak meg a kezemben, ez is csak a véletlen műve, illetve a nagyimé, akinek a szomszédja Rómában járt, és szedett néhányat egy fáról. Drága mamám meg azonnal ezzel fogadott, hogy ő sajnál elhasználni egy ilyen különleges darabot, és inkább nekem adná. Majd a kezembe nyomta, egy üveg (igazi!) olívaolajjal egyetemben.


Ezek után talán érthető, hogyén is igazi kincsként őrizgettem, kezdve azzal, hogy az első 2 napban csak szagolgattam. Mert ennek még az illata is isteni.
Ezalatt eldöntöttem, hogy mindenképpen valami tésztaszószt csinálok belőle. Olyant, amibe a héját is beleteszem. (Alapjáraton ugyanis irtózom a növényi héjaktól, tekintve, hogy bármeddig mosom is, nem hiszem, hogy minden vegyszer lejön róla.) Olyasmit, amit Zizinél láttam.
Ilyenkor azonban nem a legegyszerűbb cukkinit szerezni, ami van az is aranyárban mozog. De egy olasz citrom, és olívaolaj kedvéért elhihetitek, könnyű volt túllépni :)
A végeredmény pedig magáért beszélt. Hogy lehet valami ennyire finom?

Hozzávalók 1 személyre:
1 normál méretű salátacukkini
1 nagy gerezd fokhagyma
olívaolaj
2 dl tej
1 teáskanál tönkölyliszt/keményítő
5 dkg mozzarella
1 citrom reszelt héja
só, fehér bors
5 dkg teljes kiőrlésű tojásmentes durumspagetti
Egy serpenyőben olívaolajat hevítünk. 
A fokhgymát meghámozzuk, majd bekereszejük.
A cukkinit megmossuk, felkockázzuk, és néhány perc alatt aranybarnára pirítjuk, majd félretesszük. Ráreszeljük a citromhéjat.
A tejet felforrósítjuk, elkeverjük benne a lisztet, majd a mozzarellát is beleolvasztjuk. Sózzuk, borsozzuk, majd a legvégén belekeverjük a sült cukkinit is.
A roppanósra (!) főtt tésztára öntjük a szószt, és már ehetjük is. :)

7 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta ez a tészta, na és ez a citrom!:) Gyönyörű színe van! A drámás részt nem tudtam követni, de kitartás bármi is az :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valami fantasztikus volt, teljesen meglepődtem rajta! És igen, az a citrom...képzelheted, szinte azzal aludtam :)
      A dráma az én saram, ha nem tudod miről beszélek, annek örülök a legjobban :)

      Törlés
  2. Szia, A "véletlen" úgy hozta, hogy Blogkóstoló játék kapcsán nálad fogok nézelődni, és valamit elkészíteni. Nagyon könnyű dolgom lesz, mivel az általad követett vonal nem áll távol tőlem. Korábban én is lako-vega voltam, de ma már nem cimkézem magam semmilyen irányzattal:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, örülök, hogy jól dolgozott a sors. Meg, hogy "megismerhetlek" :)

      Törlés
  3. NAgyon guszta:) Tőlem fogsz Blogkóstolni tök jó:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Wíí, tényleg, csak most nézem :) Szupi!

      Törlés