Iskola=Stressz.
Nagybetűs stressz.
Már csak szégyellni tudom magam, mikor anno Zsuzsi szájából elhangzott ez a mondat, én pedig kinevettem. Csajszi, tévedtem.
Nem a tanulás. Óóó, dehogy. Tanulni szeretek. Lefoglal. Néha kis is kapcsol. (És nem mellelsleg tök jó érzés, mikor hozzá tudok szólni valamihez :D)
Nem is a számonkérések. Azzal sincsen bajom. Az érettségit is kifejezetten élveztem, leginkább egy húzósabb iskolahéthez tudnám hasonlítani, amikor mindennap dolgozatot írunk. Csak ott nem 6 év anyagából. De mindegy is, klassz volt, szeretem ha pörög az élet. És még nincs vége (hálistennek?), a legnagyobb, legfontosabb még hátra van. Biosz emelt, készülj!!!!
Mi maradt tehát? A közösség. A kifogyhatatlan problémaforrás.
Pedig azt hittem megváltoztam. Tényleg. Úgy tűnt, hogy így a hatodik év végére megtanultam elfogadni az embereket. Már nem "utáltam" senkit, ha zavart, egyszerűen elkerültem a társaságát, nem kerestem direkt a konfliktust. De még ez sem volt jellemző. A tény, hogy mindjárt vége a közösen végig szenvedett időknek, mindenki szívét meglágyította. Mondhatni csapatként viselkedtünk.
Egy negatív pólus azonban lett, számomra. Eleinte nagyon rossz volt. Aztán csak furcsa. Mert a legjobb barátnőmről beszélünk. (Bocs, volt barátnő.)
Teljesen egy hullámhosszon voltunk. Tudtam, hogy bármit elmondhatok neki. Megérti. És ez szerintem fordítva is igaz volt. (Bár vele ellentétben én nem tudtam nagyon pszichológiai fejtegetésekbe bontakozni egy-egy téma kapcsán. Sőt, sokszor elég nyers is voltam, a szokásos Pankás módon. De szerintem sohasem hagytam cserben.)
Félév tájékán azonban ez megváltozott. Illetve ott változott meg véglegesen. Már év elején beindultak a folyamatok, új fiú jött az osztályba, ő teljesen szerelmes lett belé, állandóan rajta lógott ésatöbbi ésatöbbi. Csávókám elég egyértelműen semmit sem akart tőle, csak szeret központban lenni, (meg macsószerepben tündökölni) így barátok lettek. Irónia nélkül mondom: nagyon jó barátok.
Gyakorlatilag átvette a helyem. Túlzások nélkül.
Ő pedig fölényes lett. Illetve nem az lett, mindig is megvolt benne a hajlam, csak most, hogy átkerültem a "rossz" oldalra, már felém is kimutatja.
Szóval gyakorlatilag úgy áll a helyzet, hogy már ha ránézek rosszul vagyok. Gyomorgyörcsöm van attól, ha huzamosabban kell beszélgetnem. Mert annak mi a vége? Mondok valami, ő kitalálja, hogy én azzal leminősítem őt (mikor teljesen más témáról beszélek!!!! könyörgöm, ennyire gyorsan felejt? Tudhatná, hogy én bármit a szemébe mondok. Bárkinek! Ezt mindenki tudja!!!), és olyan hangnemben beszél velem, hogy igen komolyan vissza kell fgonom magam, hogy ne vágjam bele a vállába a tollamat. Vagy kezdjek el vele ordítani.
Tehát mindig nyelek. Mert ismerem magam annyira, hogy tudjam, a, nem túl kulturált dolgok jönnének ki a számon, b, a nagyképű válaszától még inkább eldurranna az agyam. Szóval jól nem jöhetek ki.
Tudom, tudom, mit nyavalygok, már nincs is iskola. Valóban. De a bioszfakt csoportunk minden kedden gyakorol a szóbelire, és sajnos mindketten benne vagyunk.
Uff. Ha ez így folytatódik, a szóbelire gyomorfekélyem lesz.
Nyugalom Panka, nyugalom. Számolj vissza száztól.
Vagy süss. Blogolj. Többet.
Le vagyok maradva. Olyan szinten be van építve a napjaimba ez az egész, hogy rosszul érzem magam, ha nem csinálom. MIntha nem tanulnék, vagy nem is tudom. Peidg nem kötelesség. Egyszerűen szeretem csinálni. Tiszta szívből.
Mert boldoggá tesz.
A szóbelikre készülés mellett, azért már remélem több időm lesz. Mert annyira jókat csinálok! Most ugyan nem édesség, hanem vega-vegán témában, de alig várom, hogy megosszam veletek!
Kezdetnek álljon itt még ez az anyáknapjára készült kis mű. Egyszerű, de nagyszerű, sok-sok szerettel.
A meggyszemeknél a csillogás utómunkának tűnhet, pedig nem az, a karamell virít ilyen vidáman :)
Hozzávalók 5 db mini tortácskához:
Nagybetűs stressz.
Már csak szégyellni tudom magam, mikor anno Zsuzsi szájából elhangzott ez a mondat, én pedig kinevettem. Csajszi, tévedtem.
Nem a tanulás. Óóó, dehogy. Tanulni szeretek. Lefoglal. Néha kis is kapcsol. (És nem mellelsleg tök jó érzés, mikor hozzá tudok szólni valamihez :D)
Nem is a számonkérések. Azzal sincsen bajom. Az érettségit is kifejezetten élveztem, leginkább egy húzósabb iskolahéthez tudnám hasonlítani, amikor mindennap dolgozatot írunk. Csak ott nem 6 év anyagából. De mindegy is, klassz volt, szeretem ha pörög az élet. És még nincs vége (hálistennek?), a legnagyobb, legfontosabb még hátra van. Biosz emelt, készülj!!!!
Mi maradt tehát? A közösség. A kifogyhatatlan problémaforrás.
Pedig azt hittem megváltoztam. Tényleg. Úgy tűnt, hogy így a hatodik év végére megtanultam elfogadni az embereket. Már nem "utáltam" senkit, ha zavart, egyszerűen elkerültem a társaságát, nem kerestem direkt a konfliktust. De még ez sem volt jellemző. A tény, hogy mindjárt vége a közösen végig szenvedett időknek, mindenki szívét meglágyította. Mondhatni csapatként viselkedtünk.
Egy negatív pólus azonban lett, számomra. Eleinte nagyon rossz volt. Aztán csak furcsa. Mert a legjobb barátnőmről beszélünk. (Bocs, volt barátnő.)
Teljesen egy hullámhosszon voltunk. Tudtam, hogy bármit elmondhatok neki. Megérti. És ez szerintem fordítva is igaz volt. (Bár vele ellentétben én nem tudtam nagyon pszichológiai fejtegetésekbe bontakozni egy-egy téma kapcsán. Sőt, sokszor elég nyers is voltam, a szokásos Pankás módon. De szerintem sohasem hagytam cserben.)
Félév tájékán azonban ez megváltozott. Illetve ott változott meg véglegesen. Már év elején beindultak a folyamatok, új fiú jött az osztályba, ő teljesen szerelmes lett belé, állandóan rajta lógott ésatöbbi ésatöbbi. Csávókám elég egyértelműen semmit sem akart tőle, csak szeret központban lenni, (meg macsószerepben tündökölni) így barátok lettek. Irónia nélkül mondom: nagyon jó barátok.
Gyakorlatilag átvette a helyem. Túlzások nélkül.
Ő pedig fölényes lett. Illetve nem az lett, mindig is megvolt benne a hajlam, csak most, hogy átkerültem a "rossz" oldalra, már felém is kimutatja.
Szóval gyakorlatilag úgy áll a helyzet, hogy már ha ránézek rosszul vagyok. Gyomorgyörcsöm van attól, ha huzamosabban kell beszélgetnem. Mert annak mi a vége? Mondok valami, ő kitalálja, hogy én azzal leminősítem őt (mikor teljesen más témáról beszélek!!!! könyörgöm, ennyire gyorsan felejt? Tudhatná, hogy én bármit a szemébe mondok. Bárkinek! Ezt mindenki tudja!!!), és olyan hangnemben beszél velem, hogy igen komolyan vissza kell fgonom magam, hogy ne vágjam bele a vállába a tollamat. Vagy kezdjek el vele ordítani.
Tehát mindig nyelek. Mert ismerem magam annyira, hogy tudjam, a, nem túl kulturált dolgok jönnének ki a számon, b, a nagyképű válaszától még inkább eldurranna az agyam. Szóval jól nem jöhetek ki.
Tudom, tudom, mit nyavalygok, már nincs is iskola. Valóban. De a bioszfakt csoportunk minden kedden gyakorol a szóbelire, és sajnos mindketten benne vagyunk.
Uff. Ha ez így folytatódik, a szóbelire gyomorfekélyem lesz.
Nyugalom Panka, nyugalom. Számolj vissza száztól.
Vagy süss. Blogolj. Többet.
Le vagyok maradva. Olyan szinten be van építve a napjaimba ez az egész, hogy rosszul érzem magam, ha nem csinálom. MIntha nem tanulnék, vagy nem is tudom. Peidg nem kötelesség. Egyszerűen szeretem csinálni. Tiszta szívből.
Mert boldoggá tesz.
A szóbelikre készülés mellett, azért már remélem több időm lesz. Mert annyira jókat csinálok! Most ugyan nem édesség, hanem vega-vegán témában, de alig várom, hogy megosszam veletek!
Kezdetnek álljon itt még ez az anyáknapjára készült kis mű. Egyszerű, de nagyszerű, sok-sok szerettel.
A meggyszemeknél a csillogás utómunkának tűnhet, pedig nem az, a karamell virít ilyen vidáman :)
Hozzávalók 5 db mini tortácskához:
10 dkg vaj
9 dkg cukor
1 tojás
1 teáskanál vaníliapor
1 nagy teáskanál sütőpor
2 nagy evőkanál tejföl
10 dkg liszt
csipet só
3 dkg vaj
4 evőkanál cukor
1 mokkáskanál őrölt fahéj
1 marék durvára vágott dió
4 marék kimagozott meggy/cseresznye
A tartletformákat kivajazzuk (alsóbb összetevők), megszórjuk cukrosfahéjjal, majd dióval az aljukat, és kirakjuk gyümölccsel.
Előmelegítjük a sütőt 175 fokra.
A vajat, vaníliaport és cukrot habosra keverjük. Hozzáadjuk a tojást, majd a tejfölt. A lisztet összekeverjük a sütőporral, sóval és apránként beledolgozzuk a vajas masszába. A keveréket igazságosan elosztjuk a formákban, rá a gyümölcs tetejére. Nagyjából 20 perc alatt megsütjük, de nagyjából akkor jó, amikor megszilárdul a teteje, és aranybarna árnyalatot kap.
Hagyjuk nagyjából kihűlni, és csak utána fordítsuk ki a formából. 
Panka! Tudod, hogy szeretlek. De ne haragudj, az ő a barátnőm és úgy érzem, hogy azzal, amit leírtál nagyon keményen bírálod őt és úgy gondolom, nem teljesen jogosan. Kérlek gondolkozz el azon is, hogy vajon egyedül ő tehet-e arról, hogy eltávolodtatok egymástól és ez lett a kapcsolatotok vége. Mert én, mint kívülálló ember, aki nyomon követte ezt a dolgot, nem így látom és hidd el, nem vagyok elfogult, csak racionálisan látom a szituációt.
VálaszTörlésA másik, amiben úgy gondolom hibásak vagytok mindketten egyaránt, az az, hogy nem beszéltétek meg egymással a problémákat. Kérdezd csak meg a Zsuzsit, hogy mi teljesen normálisan megbeszéltük ezt a dolgot, semmi harag nélkül. Mert ez az út a célravezető.
Sajnálom, hogy így érzel. Elfogadom, hogy ez egy blog, amiben leírod az érzéseidet. De nem hiszem, hogy Te örülnél neki, ha ő kiteregetné a szennyesedet. Légyszi, gondold át azt, amit írtam! Próbáld meg a másik szemszögéből is megnézni a dolgot,ne csak a magadéból.
Puszi
Eni
Pontosan tudom, hogy mindketten hibásak vagyunk. Sohasem csak egy ember tehet róla. Én vastagon benne vagyok.
TörlésDE nem értem, hogy ettől, hogy eltávolodtunk, miért kell magam rosszul éreznem. Biztosan túlérzékeny vagyok, de ezt érzem. És ezen nem tudok változtatni, akármit is kényszerítek magamra.
Amúgy milyen szennyest teregettem ki? Elolvastam amit írtam, és az az igazság, hogy azon kívül amit Áronról írtam SEMMIT sem lehetne megvádolni. Semmit! Mert nem írtam csúnyákat, csak az érzéseimet.
Arra gondoltam. Arra is. Nem akarok veszekedni, félre ne érts! Csak próbáltam felhívni a figyelmedet egy másik nézőpontra.
TörlésTudom, hogy ez kemyény, de úgy gondolom, hogy a barátságért küzdeni kell. És ez mindkettőtökre vonatkozik. Sajnálom.
Jajj, Eni! Te aztán igazán ne érezd magad rosszul. :) Veszekedni? INkább békíteni próbálsz, mint mindig :D
TörlésAranyos vagy, hogy egyáltalán próbálkozol. Jól esik. Szerintem mindkettőnknek. De...ez egy elúszott hajó.
:( ... sajnálom. De azért szeretlek mindkettőtöket és tényleg a jó szándék vezérel.:)
TörlésTudod Panka, ezt nem gondoltam volna rólad. Pontosabban, ha belegondolok, nem gondoltam volna, hogy ezt így fogod elintézni. Egy nagyon jó, közös barátunk azt mondta nekem az előbb, hogy ha ő lenne ilyen helyzetben, már csak a másik iránti tiszteletből sem írna ilyet. De igazából nem is értem, miért csodálkozom, hiszen február környékén is volt egy hasonló bejegyzésed, amiben mindketten tudjuk, kiről nyilatkoztál hasonló módon, mint most rólam. De ha úgy gondolod, hogy ennek ez a módja, hogy a blogodon keresztül írod le, amit gondolsz (ami hozzáteszem, gyökeresen ellenkezik azzal, amit folyamatosan hangoztatsz, miszerint: „Tudhatná, hogy én bármit a szemébe mondok. Bárkinek! Ezt mindenki tudja!!!”, mert ez szerintem minden, csak nem a másik szemébe mondás..de mondom, tekintve, hogy már többször eljátszottad ezt, velem is, Ákossal is, nem vagyok meglepve. Az egyedüli kivétel talán Vica, akire nem csak a háta mögött, hanem a szemébe is gonosz megjegyzéseket tettél, bár mostanában ez sem jellemző, hiszen Vica végre megtanulta, hogyan kell visszaszólni), akkor legyen, itt válaszolok. Mert ugye azt nem gondoltad, hogy ezt szó nélkül hagyom.
VálaszTörlésA probléma abban van, hogy te nagyon egyoldalúan látod ezt a dolgot. Elhiszem, hogy rosszul esik (vagy esett), hogy én ennyire jóban vagyok az „új fiúval” (és nem, nem lettem belé szerelmes. Tetszett, igen, de ha úgy lett volna, ahogyan te azt leírtad, akkor most nem lenne az egyik legjobb barátom. Olyan, mintha a nagytestvérem lenne, aki megvigasztal, jókedvre derít, ha szomorú vagyok, és kiáll mellettem. És nem csak én adok bele ebbe a barátságba, hanem ő is. Ha valamit kérek tőle, megteszi, kifogások, nyafogás, grimaszolás nélkül. Mert egy barátság így működik: adok és kapok. Nem csak elvárom, hogy a másik adjon. Felveszem a telefont, ha hív, válaszolok az sms-eire és az üzeneteire, nem úgy, mint te az enyéimre tavaly nyáron, talán emlékszel rá. Én mindenesetre emlékszem.). Viszont talán nem ártana, ha egy kicsit magadba néznél: mit gondolsz, miért lettem vele ennyire jóban? Azért, mert te folyamatosan a negatívumot látod meg mindenben, amit előszeretettel hangoztatsz is. Mert minden undorító, igaz? Meg mindentől hányingered van, ugye? Ezt a fenti írásodban is láthatta akárki, hozzáteszem, ezzel egyes egyedül magadat minősíted, hiszen milyen ember az, akinek hányingere van, ha ránéz a másikra? Nekem nem túl szimpatikus, de persze ez csak az én véleményem. És hiába kértelek meg számtalanszor, hogy ne mondd már mindenre könyörgöm, hogy undorító, mert rettenetes érzésem van tőle, te mit mondtál erre? Azt, hogy lehetetlent kérek. Ja kérem, ha te így, hát én is így. Az én védekezésem a te negatívságoddal szemben az volt, hogy elkezdtem másokkal barátkozni. Véleményem szerint ez érthető, hiszen ki akarná folyton rosszul érezni magát, mert olyanokat kell hallgatnia, amiket nem szeretne? Az sem kerülte el a figyelmemet (talán a tiédet igen, nem tudom), hogy a mi barátságunk addig működött, amíg szó nélkül elfogadtam, amit te akartál, mondtál, csináltál. Mert én úgy fogadtalak el, ahogyan vagy. Te viszont már tavaly közölted, hogy utálod bennem ezt meg azt, tehát nem fogadtál el így, ahogy vagyok. Szerinted ez jó volt így? Tudod, lehet, hogy félév után ezt is meguntam. Belefáradtam, hogy eltűrjem a nyers stílusodat, ami „olyan Pankás”. És nem voltam hajlandó úgy ugrálni, ahogy te szeretted volna.
Arról pedig, hogy fölényes vagyok és nagyképű, nem tudok nyilatkozni. Szerintem ez sem így van, és a barátaim szerint sem, de nyilván ők elfogultak. Sajnálom, hogy így gondolod.
Kívánom, hogy találj magadnak olyan barátokat, akik hosszútávon is megfelelnek a te elvárásaidnak!
Egyébként pedig a bioszok miatt ne aggódj: neked ott van Réka, nekem pedig Eni, Dóri, talán még Matyi is, akikkel beszélgethetek. Nem kell hozzám szólnod, sőt, ez után az írásod után kifejezetten megkérlek rá, hogy ne tedd. Köszönöm.
Szöszi
Valóban, elég fekete-fehéren látom a dolgokat. De megmondom az embereknek amit gondolok. Neked mit mondjak meg? Azt, hogy milyen rohadt szar volt eleinte, amikor állandóan nem beszéltünk? MINek? GOndolom neked sem volt kellemes. És Szöszi, te magad írtad le: megmondtam, hogy mit nem szeretek. Neked. Nem másoknak, NEKED. És te ezt nem szeretted. Megértem, persze, én se szeretném azt hiszem. De innentől kérlek ne vádolj azzal, hogy "ez minden csak ne megmondás." Hozzátenném, ezt NEM neked szántam. Ha egészen őszinte akarok lenni, tulajdonképpen eszembe sem jutott, hogy elolvasod. Egyszerűen iszonyú nagy bennem a feszültség, és döbbenetes szembesülni azzal, hogy ez mi miatt van.
TörlésAmúgy meg mi történne ha elmondanám neked? És mit mondanék el? Max. kérdezni tudnék. Nem hallgatnál végig, aztán közölnéd a te álláspontodat, ami azt jelentené, hogy az enyém rossz.
A szerelmes voltál valóban túlzás. Nem voltál az. De megváltoztál, és ebben ő is benne van.
VIcának azért nem monodk semmit, mert rájöttem, hogy semmi közöm hozzá. Úgy intézi az életét ahogyan szeretné, és nekem ehhez semmi közöm. Kár, hogy csak most tanultam meg.
MIlyen ember az, akinek hányingere van, ha ránéz a másikra? Valószínűleg nem jó. A tegnap óta érzem ezt. Amikor közölted velem, hogy el lehet ülni máshova is. Kár, hogy te ültél oda.
De akkor én meg azt kérdezem meg, hogy milyen ember az, aki eleve rosszindulatúan áll a másikhoz? Az sem túl jó. És igen Szöszi, fölényes vagy. Nem mindekivel, neeem, csak azzal akivel az akarsz lenni. Én most ezen a listán vagyok.
Panka Drága!:) Miért játszod le előre a szitációt? Honnan tudod, hogy úgy reagált volna, ahogy leírtad/ahogy gondolod. Legalább esélyt adj a dolognak, mielőtt még halálra ítélnéd....
TörlésOlyan jó hogy ezt nyilvánosan rendezitek le :D van mit olvasgatnom így szombat éjjel
VálaszTörlés