2012. március 28.

Szivárványtorta

...tündérkével turbózva.


"Megálmodtam a tortám!" 
Ezzel a mondattal kapott el Fruzsi nagyjából egy hónapja a folyosón, majd választ sem várva folytatta: legyen rózsaszín, emeletes, alul csíkos, felül pöttyös, tündérkés és virágos. Meg szivárványos. Belül."

Imádom a csajt. Annyira vidám, hogy egyszerűen képtelenség mellette szomorkodni. Meg lelkes. A gombatisztítós esetén máig csak mosolyogni tudok. Azóta is tervezi, hogy jön hozzánk "sütni", de mindig elmarad. Sebaj. Egyszer majd csak összejön.

A díszítés miatt nem aggódtam, az unidec csodákra képes. A tészta miatt már annál inkább (hogy a babáról ne is beszéljünk). Az előzővel nem voltam megelégedve, színesebbet akartam, így új tészta után néztem. És bevált. Ezt valóban lehet színezni, nem megy az állag rovására. (Mondjuk visszagondolva tényleg elég naív gondolat volt anno, hogy egy amúgy is érzékeny piskótamasszát még mindenféle színezékekkel bolondít az ember.)

A figura (tündér, nem angyal!) pedig kimondott fejlődés az eddigiekhez képest, bár az orra miatt még mindig elég szörny külseje van szegénykének.


Csajszikám eredetileg csokikrémet szeretett volna, de végül megegyeztünk egy citromosban, tekintve, hogy a színes lapok között elég rondán mutatott volna még a legfinomabb trüffelkrém is. (Utólag eszembe jutott a fehércsoki, de...az emberek nem a fehércsokira asszociálnak a csoki szóról. Valljuk be, azért elég más ízvilág a kettő. Nem?)
Így lett a citromkrém. Csak semmi faxni: tejszínhab, keményítő, mascarpone és citrom. Miközben kevertem a krémt, teljesen belengte  a konyhát ez az ovis citromostea illat. Valami fantasztikusan otthonos. :)

A tészta receptje innen van. A mennyiségeken látható, hogy tipikus amerikai valamiről van szó, de én erős túlzásnak éreztem egy ekkora tortácskába fél kg cukrot.


Hozzávalók 2 db 17 cm-es tortához:
22,6 dkg szobahős vaj
20 dkg cukor
5 szobahős tojásfehérje
35 dkg liszt
4 teáskanál sütőpor
csipetnyi só
2 dl szobahős tej
ételfesték

A vajat a cukorral habosra keverjük, majd egyesével adjuk hozzá a fehérjéket.
A lisztet, sót, sütőport összeszitáljuk.
A tejjel felváltva a tojásos masszához adagoljuk a lisztes keveréket. Szétosztjuk annyi részre, ahány színt szeretnénk, majd elkezdjük adagolni hozzá a festéket. Ez már nyilván szubjektív: ki milyen erős árnyalatot szeretne, de arra figyeljünk, hogy az eredeti állapotnál ne nagyon higítsuk tovább, ilyenkor keverjünk hozzá egy pici lisztet.
Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Vajazzunk ki egy 18 cm-es tortaformát, simítsuk el benne a tésztát (egyszerre csak 1 színt!!!!) ,majd süssük készre kb. 15 perc alatt.

12 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett a torta! Szép színes :)
    Te hol szerzel unidecet, és mennyiért? (ha nem túl indiszkrét a kérdés :P)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :)
      Hát, én interneten rendeltem, nagyjából 2000 FT/kg-ért.

      Törlés
  2. Nagyon cuki, a figura különösen tetszik! :-) (Én M-gélnél szoktam venni, kb. br.1100 Ft/kg.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, köszi :) És nekik csak webshopuk van, vagy van mintaboltjuk is?

      Törlés
    2. Én is tőlük vettem, csak az a probléma, hogy az 1100 az alapár, amire jön még a szállítás díja, meg a különféle pluszdíjak, mivel nem vagy cég. És így már sajnos 17 körül mozog kilója, legalább is én megközelítőleg ennyit fizettem érte. Interneten kell rendelni, mi például elmentünk érte (11. kerülettől nagyjából 25-30 km), de alapból lehet postán illetve az ő szállítójukkal kérni.

      Törlés
    3. Az a baj, hogy ennyiért már majdnem kapok egy kiló marcipánt. A METROban 1990 egy kg Szamos natúr díszítő marcipán, és szerintem 300 ft-ot már igazán megér a minőségbeli különbség. Egyébként miből készül ez az unidec?

      Törlés
    4. Összetétel: cukorliszt (cukor, búzakeményítő), glükőz szirup, hidrogénezett pálmaolaj, színezék: titán-dioxid, E171, mandulaaroma.
      :D hogy a színezék minek kell bele azt nem tudom, mert tök fehér az egész :P
      Én még életemben nem voltam Metróban, de ez nagyon jól hangzik!!! :)

      Törlés
    5. Hát kell hozzá metro-kártya, ami szerencsémre a szüleimnek van, csak mondjuk elég messze van tőlünk, szóval ritákán megyek. De akkor mindig veszek egy csomó csokit (lehet ott kapni a callabaut márkájút, ami nekem nagyon bejön) meg marcipánt.

      Törlés
    6. :D Akkor nálam itt kezdődnek a problémák.

      Törlés
  3. Létszíves nézz be hozzám egy játékra:))

    VálaszTörlés