Tegnap az elmaradt bioszelőkészítő örömére ellátogattam vizitornára. Bevallom, egészen elfelejtkeztem róla. Annyi a dolgom... sajnos így sem tudok mindenre időt szakítani/elegendő időt száni, mint amennyit szeretnék (vagy adott esetben kéne). Elfelejtettem, hogy mennyi örömet adott, a vidám pillanatokat. (Negatív élményem nem is volt vele, vagyis csak akkor, amikor itthon konstatáltam, hogy már megint elkaptam néhány hülyeséget. De az meg az uszoda hibája, szóval az állítás továbbra is helyes.) A biciklizésen kívül ez (volt) az, amit igazán szeretek csinálni. Ami boldoggá tesz. Az az érzés, amikor jóleső fáradtsággal, de az arcodon egy mosollyal távozol. Számomra az élet apró örömeinek egyike.
De talán a fogadtatás volt az, ami a leginkább megfogott. Hogy valahonnan hiányoltak. Nem tudom ismeritek-e a mondást, hogy az az igazán értékes, aki nem a jelenlétével, hanem a hiányával tűnik ki. Talán van benne valami. (Nem magamat akarom fényezni, félreértés ne essék, a mondat jelentéstartalmára gondolok.) Nem volt túl sok időnk beszélgetni, kedd este révén mindenki sietett a dolgára. Én is. Ám már az a néhány szó is varázslatos hatással bírt: hirtelen újra nyár lett. Még a kinti sötétség is világosabbnak hatott, hogy a problémamegoldó képességem hirtelen szárnyrakapását ne is említsem. Az itteniek ugyanis nem csak edzők. Barátok. Pszichológusok. Akik nem tudnak mindent, de talán nem is olyan fontos, hogy mindig mindent tisztán lássunk.
Íme az életem újabb olyan része, amelyet semmiképpen sem szabad feladnom. Magamért. A boldogságomért.
Ez a süti eredetileg mama szülinapjára készült (csak oda nem jutottunk ki), meg vettünk egy szuper kis könyvet - ami azóta ki sem szedhető a kezemből - és kellett az ürügy, hogy valamit kipróbálhassak. :) (Nem vagyok könnyű eset könyv téren, mert főzni nem szeretek annyira, mint azt kéne, sütős könyvet meg feleslegesnek tartok megvenni, egyrészt mert sohasem sikerül semmit sem úgy megcsinálnom, ahogyan le van írva, másodrészt, ritkaság, ha nem csak 3 dolog tetszik egy 100 oldalas kiadványban, harmadrészt pedig jobban szeretek más blogokról ötletet meríteni, sokkal, de sokkal személyesebb. És nem marad utána felesleges papír. :) Na, ez a mostani egy hiperkivétel, mert 2 recept kivételével, a többi az "úristenmuszájvégigsütnöm" kategória. :) Na igen, nálam a primitív (pl. vegyünk egy adag leveles tésztát típusú) dolgok nem játszanak. Vagy ha igen, ehhez nincsen szükségem könyvre.)
Egy része tegnap felkerült apuhoz, az utolsó szeletet pedig az előbb toltam be. Nem lehet nem szeretni. (Személy szerint én egy jó nagy adag joghurttal öntöttem nyakon, és bizony nem kellett csalódnom, a tél és a joghurt ismét bebizonyította, hogy kiválóan megférnek egymás mellett. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy én mindent joghurttal eszek...)
Hozzávalók egy 20 cm-es szögletes gyümölcskenyérformához (a legújabb mini szerzeményem, kivételesen a könyv hatására :) :
De talán a fogadtatás volt az, ami a leginkább megfogott. Hogy valahonnan hiányoltak. Nem tudom ismeritek-e a mondást, hogy az az igazán értékes, aki nem a jelenlétével, hanem a hiányával tűnik ki. Talán van benne valami. (Nem magamat akarom fényezni, félreértés ne essék, a mondat jelentéstartalmára gondolok.) Nem volt túl sok időnk beszélgetni, kedd este révén mindenki sietett a dolgára. Én is. Ám már az a néhány szó is varázslatos hatással bírt: hirtelen újra nyár lett. Még a kinti sötétség is világosabbnak hatott, hogy a problémamegoldó képességem hirtelen szárnyrakapását ne is említsem. Az itteniek ugyanis nem csak edzők. Barátok. Pszichológusok. Akik nem tudnak mindent, de talán nem is olyan fontos, hogy mindig mindent tisztán lássunk.
Ez a süti eredetileg mama szülinapjára készült (csak oda nem jutottunk ki), meg vettünk egy szuper kis könyvet - ami azóta ki sem szedhető a kezemből - és kellett az ürügy, hogy valamit kipróbálhassak. :) (Nem vagyok könnyű eset könyv téren, mert főzni nem szeretek annyira, mint azt kéne, sütős könyvet meg feleslegesnek tartok megvenni, egyrészt mert sohasem sikerül semmit sem úgy megcsinálnom, ahogyan le van írva, másodrészt, ritkaság, ha nem csak 3 dolog tetszik egy 100 oldalas kiadványban, harmadrészt pedig jobban szeretek más blogokról ötletet meríteni, sokkal, de sokkal személyesebb. És nem marad utána felesleges papír. :) Na, ez a mostani egy hiperkivétel, mert 2 recept kivételével, a többi az "úristenmuszájvégigsütnöm" kategória. :) Na igen, nálam a primitív (pl. vegyünk egy adag leveles tésztát típusú) dolgok nem játszanak. Vagy ha igen, ehhez nincsen szükségem könyvre.)
Egy része tegnap felkerült apuhoz, az utolsó szeletet pedig az előbb toltam be. Nem lehet nem szeretni. (Személy szerint én egy jó nagy adag joghurttal öntöttem nyakon, és bizony nem kellett csalódnom, a tél és a joghurt ismét bebizonyította, hogy kiválóan megférnek egymás mellett. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy én mindent joghurttal eszek...)
Hozzávalók egy 20 cm-es szögletes gyümölcskenyérformához (a legújabb mini szerzeményem, kivételesen a könyv hatására :) :
12 dkg + 1 evőkanál cukor
2 tojás
6 evőkanál napraforgóolaj
0,8 dl tej
fél szem kardamom összetört magjai, negyed mokkáskanál szerecsendió, gyömbér, 1,5 mokkáskanál fahéj, fél mokkáskanál szegfűszeg
1 teáskanál vaníliapor
csipet só
12 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
5 dkg búzadara
3 db érett körte
A forma alját kibéleljük sütőpapírral (ésszerűen méretre vágjuk), az oldalát vajjal összemaszatoljuk, majd 1 evőkanál cukrot az aljára szórunk.
A körtéket megmossuk, meghámozzuk, majd kockákban/szeletekben egyenletesen eloszlatjuk a cukorrétegen.
A tojásokat a cukorral habosra keverjük. Hozzáöntjük az olajat, tejet, fűszereket és vaníliát, majd tovább keverjük.
A lisztet, sütőport és darát összekeverjük, és a tojásos keverékbe vegyítjük.
A sütőt előmelegítjük 170 fokra. A tésztát a körtékre öntjük, majd tűpróbáig sütjük a süteményt. (Ez nagyjából 30-35 percet vett igénybe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése