2011. szeptember 14.

Törökmogyis-csokis torta, csak felnőtteknek :)

Páratlan ízvilágú, amolyan békés, szívet-lelket megmelengető torta. Annak ellenére, hogy sajnos nem lett olyan magas, mint vártam, akár sok-sok sütimániásnak is elegendő adag, elég ha megnézzük az összetevőket: igazán benne van apai-anyai.

Egy nagyon kedves barátnőm édesanyja keresett meg másfél hete, hogy tőlem szeretnék kérni a szülinapitortáját. Az emailből kiderült, hogy az ünnepelt kívánsága a csokis-mogyorós ízesítés, én pedig abban a pillanatban, ahogy elolvastam,( talán a 2 szóból) azonnal a csokis-diós nosztalgiatorta ugrott be. Az lesz a nyerő. Csak természetesen dió helyett mogyoróval.
A tévéből ismert, gyerekeket elriasztó jelkép pedig a szülők ötlete volt. Mivel a tortából nem sok minden látszik (de egyszer majd felvágva is megmutatom), a címet emiatt adtam. Aztán eszembe jutott, hogy tulajdonképpen jó 1 dl rum van benne elég nyers állapotban, szóval annyira nem is lőttem mellé.


Elkészítése megegyezik a belinkelt receptével, csak annyit változtattam, hogy: 
-dió helyett törökmogyoróval* dolgoztam
-a tésztába 4 evőkanál rum helyett csak kettő került (ez már a bénaságom műve, mert nem vettem észre, hogy el fog fogyni)
-a tetejére pedig fondant karika került (kb. 40 dkg)

* A törökmogyoró nem egyenlő a földimogyoróval. Ebbe a tortábamég véletlenül se használjuk az utóbbit. Óriási hiba lenne.
Külső szemlélődő számára a fő megkülönböztetője egyrészt az ár, másrészt pedig a formája. De ha valaki ügyes, és van mogyoróbokra, egy kis törögetéssel maga is hozzá tud jutni a mókuskák kedvencéhez.

2 megjegyzés: