2011. július 4.

Stíriai metélt

Istenem de régi! A kép, az íz, az egész. Már több, mint 1 éves. De megtörtént, A kép tanúskodik :) 
Az akkori naplómban így kommentáltam az eseményeket: "Tegnap az újságot nézegetve megakadt a szemem a stíriai metélten, és mivel pont annyi túrónk volt amennyi kellett, úgy tűnt, ez maga az isteni sugallat. Csak amikor továbbolvastam a receptet, akkor jött az ó-s rész, hogy ez nem egy egyszerű túrótorta (a hozzávalókból erre következtettem), hanem TÉSZTÁT kell csinálni, azt kifőzni, rá a tojásos kotyvalékot, majd sütni. De sebaj, így legalább még izgalmasabb/jópofább a dolog."


Hozzávalók: 25 dkg túró
            8 dkg liszt
            12 dkg cukor
                                6 tojás
            1 vaníliáscukor
            csipet só
            reszelt citromhéj

Egy edényben vizet forralunk egy pici kanál sóval. A túrót, lisztet a sóval és 1 tojássárgával összegyúrjuk, fél centi vastagra nyújtjuk, ujjnyi csíkokra vágjuk, majd a lobogva forró vízben kifőzzük, és szűrőbe tesszük.
A többi sárgát a fele cukorral kikeverjük, beleszórjuk a vaníliáscukrot is és a citromhéjat (csak BIO-t!). A 6 fehérjét kemény habbá verjük, majd félidőben elkezdjük hozzáadagolni a maradék cukrot. A tésztát egy kivajazott kicsi tepsibe öntjük, összekeverjük a sárgás masszával, majd a fehérjéssel lazítjuk.
170 fokos sütőben kb. fél óra alatt aranybarnára sütjük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése