2011. július 10.

Piskótatekercs tejszínes-meggyes-tökmagos töltelékkel

Egy igazán egyszerű, és gyorsan elkészíthető süti. Tényleg. A töltelék (a váza egy Dr. Oetker receptből) egy 2 perces robotgépes művészkedés, a piskóta az meg piskóta. Csak az a hülye tekercselés... Annyira de annyira szeretném ha végre egyszer sikerülne! A múltkor túlsütöttem és azért töredezett, most összeragadt a belseje és amiatt esett szét. Hihetetlen. Valamit nagyon rosszul csinálok. Az biztos, hogy legközelebb majd kevésbé húzom ki a szélére a tésztát, és akkor majd nem találkoznak a felületek...

+ Sajnos jó képet nem tudtam csinálni, mivel kapkodni kellett, a süti és én is indultunk, csak külön utakra. Meg én nem tudok úgy fényképezni, hogy közben anya ott áll a hátam mögött, és minden kattintásnál közli, hogy istenem jó lesz már, hadd vigyem, különben is minden kép ugyanolyan.


Hozzávalók a tésztához: 3 tojás
                    1 csipet só
                    8 dkg cukor
                    7 dkg liszt
                    4,5 dkg olvasztott vaj
                       
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a sóval kemény habbá verjük. A cukrot a sárgájával fehéredésig keverjük, majd beleszitáljuk a lisztet, és az olvasztott vajat. Csak a fehérjehabbal szabad elkeverni, ez fogja egyenletesen eloszlatni az anyagokat.
Sütőpapíros tepsibe simítjuk, és 170 fokos sütőben kb. 10 perc alatt megsütjük. Még azon melegében feltekerjük (de vigyázzunk, legyen tiszta papír a piskóta belülre kerülő oldalánál), és megvárjuk, hogy kihűljön.

Karamellizált tökmag: 5 dkg tökmag
                1 púpos evőkanál cukor

A tökmagot világosra pirítjuk, majd rászórjuk a cukrot, és folyamatosan kevergetve megolvasztjuk, és hagyjuk, hogy mindenhol bevonja a szemeket. Ha már nincs az edény alján egyetlen kósza karamellcsepp sem, akkor egy sütőpapíros tepsire borítjuk/oszlatjuk, és ha kihűlt!!!!, akkor széttörögetjük. Forrón ne fogdossuk, mert nagyon csúnya égéseket tud okozni (a karamell).


Cseresznyés-joghurtos krém: 1 dl habtejszín
                     150 ml natúr joghurt
                     1 evőkanál púpos porcukor
                     3 marék meggy
                     2 evőkanál zselatin fix

A halálos feladat: meggyet kimagozni
                   habtejszínt felverni, félúton bele a porcukor, zselatin fix
                   a kemény tejszínbe belekeverni a joghurtot és a félmeggyeket és a karamellizált tökmagot

Összeállítás: Nagyon óvatosan kitekerjük a piskótát (próbáljuk meg lehetőleg nem eltörni), majd belebűvészkedjük a krémet. Visszatekerjük, és hűtőbe tesszük.

                                                                                  kb. 15 szeletnyi adag

             

6 megjegyzés:

  1. Aztán csak összefutott később a süti is, meg a készítője is :) Mi meg, akik ajándékba kaptuk, az összes kéz- és lábujjainkat megnyaltuk utána... Azok a tökmagok, ahogy meglepően ropognak a puha piskóta és krém között... Köszönjük

    VálaszTörlés
  2. Hát igen, találkoztak, és még egy nagy csapat mindkettőjük számára fontos emberekkel is. :) Akik a készítő mellett vannak csecsemőkora óta :P
    Én köszönöm, hogy olvasol. Hihetetlenül jól esik...

    VálaszTörlés
  3. Nekem is bejönne!!!! Finom lehetett!

    VálaszTörlés
  4. Az volt, ettete magát a kis szemét :) Én kétszeres krémet csináltam, aminek a maradékát szépen bevágtam reggelire. Hát nem kellett volna, mert elég tömény.:D Kissé kóvályogtam is utána...

    VálaszTörlés
  5. Én is elkövetek néha ilyesmit :D

    VálaszTörlés
  6. gyenge jellem az ember, hát még aki süt is... :D

    VálaszTörlés