2011. július 12.

Gyömbéres keksz

 
Hogy ez a keksz mióta érik? Amióta először kóstoltam Sri Lankán :) Jellegzetessége, hogy iszonyúan csípős. De úgy igazán. Az elsőnél még annyira nem érződik, de a másodiknál már észreveszi a fogyasztó, hogy valami nem stimmel. A harmadik után pedig konkrétan lángol a szád. :) De azért nagyon finom. És egy kis kutakodás után apánál a szekrény legmélyén tökvéletlenül találtam egy bontott zacskót. Hogy az hogy élte túl ezidáig, nem tudom, de így megpecsételődött a sorsa. Sebaj, itt az utánpótlás. Mert elhoztam a zacskót, hogy akkor az ingredients-lista alapján lekopizom. Nézegettem, tulajdonképpen nem is lesz nehéz, gyakorlatilag semmi ismeretlen nincs benne. Ellenben semmit olyasmit nem találtam, ami a csípős ízért felelős. Gondolok itt a mondjuk chilire. Sebaj, én mindenképpen teszek bele, elvégre pont az a lényege-gondoltam magamban. Aztán a melegnek hála, gyömbér-reszelés közben beletöröltem a szemembe, és majd meghaltam úgy el kezdett csípni!!!! De egyben meg is világosodtam. Nincs itt semmiféle eltitkolt dolog, a gyömbér ennyire erős. Odáig sosem vetemedtem, hogy a kész port megvegyem, de a frisshez meg nem használunk eleget. Úgyhogy maradt az egészben szárított verzió, amit mindig én reszelgettem/tek. A frissel azonban még köszönőviszonyban sincsen, ez könnyedén érzékelhető volt. Így tanul az ember. :)

De figyelitek a dizájnt? :) Az én drága-kicsi kiszúróm, amit aputól kaptam. És amióta megkaparintottam, azóta esz a penész, hogy nagyon-nagyon fel kéne avatni. De magamnak megígértem, hogy mindenképpen "A gyömbéres keksszel" fogom kezdeni, ezért húzódott idáig. Megérte várni.


Hozzávalók: 15 dkg liszt
            6 dkg puha vaj
            9 dkg kristálycukor
            1/4 mokkáskanál sütőpor
            csipet só
            6 dkg friss gyömbér
            1 mokkáskanál fahéj

A lisztet összekeverjük a cukorral, sóval, sütőporral és fahéjjal. A vajat elmorzsoljuk vele, majd belereszeljük a gyömbért. Ne aggódjunk, a gyömbér ereszt annyi levet, hogy egy gyönyörűen gyúrható-nyújtható masszát kapunk.
Tegyük egy órára hűtőbe.
Lisztezett munkalapon nyújtsuk ki 2 mm vastagságúra, és szúrjunk ki belőle formákat.
Előmelegített 170 fokos sütőben kb. 15 perc alatt elkészülnek. Azért mindenképpen figyeljük, mert könnyen túlsül.

                                      30 db keksz 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése