2011. július 3.

Grillázstorta

Na ez az a torta, amit a cukrászdában tanultam. Illetve a legjobban izgatott. Mikor a legelső árupakolásnál megláttam, azonnal felfigyeltem a sok furcsa csíkra, és természetesen jött a "hogy lehet ilyent csinálni" kérdés is. "Majd meglátod amikor Szandi csinálja..., vagyis csináljátok. Elvégre az érdekesebb mintha elmondom, nem?" De. :) Szóval láttam, figyeltem, és most tessék. A folyamatok receptjeit is mondták közben, de nem tudtam megjegyezni (tudjátok, az a rövidtávú memória :), így jött, hogy egy kicsit pankás a dolog. De csak egy egészen a picit. Szinte csak a trüffelkrém.   

Na de mégis mire fel? (Nem mintha nekem annyira kellene alkalom egy tortasütéshez...) Drága egyetlen Porcicám jogszerűen alkohol és cigarettavásárló, valamint büntethető korba lépett.


Hozzávalók: 4 tojás
                                   25 dkg porcukor,
                                   csipet só
                                   8 evőkanál víz,
                                   20 dkg liszt
                                   1 mokkáskanál szódabikarbóna

 A tojássárgát a cukorral kikeverjük, majd 4 evőkanál vizet hozzáadva simára keverjük. A fehérjéket egy csipet sóval és 4 evőkanál vízzel kemény habbá verjük. A szódabikarbónát keverjük össze a liszttel, majd a tojáshabbal felváltva adagoljuk a sárgákhoz. Óvatosan keverjük, mert könnyen összetörhetjük a buborékokat. Előmelegítjük a sütőt 175 fokra. Egy 17 cm-es tortaformában a masszából 5 lapot sütünk, az alját sütőpapírral kibélelve. 


Amíg a lapok sülnek, elkészítjük a sárgakrémet (crème pâtissière). Ez a hivatalos "cukrászkrém", a legtöbb sütemény alapja.
1 dl tej
0,7 dl tejszín
fél rúd vanília
2 tojássárgája
1 evőkanál keményítő
2 dkg cukor
A tejet és tejszínt egy edényben összekeverjük, majd a félbevágott-felhasított vaníliarúddal együtt felforraljuk, és kihűtjük.
Keverjük össze kézi habverővel a tojássárgákat (a fehérje nem kell), a cukrot és keményítőt egy kisebb edényben. A vaníliarudakat pecázzuk ki a tejszínes tejből, a magokat kaparjuk ki, és tegyük bele vissza. A tojásos keveréket öntsük a tejesedénybe, és lassú tűzön, folyamatosa kevergetés mellett sűrítsük be.
Hűtsük ki, majd adjunk hozzá 1 dl habbá vert tejszínt. A felverődést segítsük 1 csapott evőkanál porcukorral.
Köszönöm a képet Cicc :)




Karamell: 6 evőkanál cukor
A cukrot egy teflonedényben folyamatosan kevergetve megolvasztjuk, majd 4 lapot bevonunk vele.


 Trüffelkrém/Csokiöntet: 1 dl tejszín
2 evőkanál tej
7 dkg étcsoki
1 evőkanál kakaópor
2 lapos evőkanál cukor
1 evőkanál vaj

 A tejszínt és tejet felforraljuk, majd beletesszük a csokit, kakaóport, cukrot és simára keverjük. Ha már nem forró a vajat is elkeverjük benne. Vigyázzunk, becsapós, könnyen maradnak benne fehér darabkák...



Összeállítás: Alulra kerül az a piskóta, amire nem tettünk karamellréteget. Ezt a lapot kenjük meg nem túl vastagon a trüffelkrémmel, majd a sárgakrémmel (fejben osszuk el 4 felé). Erre tegyük rá a karamelles lapot, de úgy, hogy a karamell a sárgakrémmel puszilkodjon. És indul újra a körforgás: trüffel, sárgakrém, karamell, egészen addig, míg az utolsó lapot a tortára nem tettük.
Kívül vonjuk be tejszínhabbal, díszítsük mogyorókrokanttal, étcsokidíszekkel, illetve a szélét piskótamorzsával.


2 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki a torta :)
    Amúgy a Porcica= SZöszi, ugye? mivel ugye Szösz+i mint felfedeztük :D Kellett egy kis idő mire kiagyaltam, hogy kire is gondolhatsz. =)

    VálaszTörlés
  2. Iiigen, az én egyik matekórai unatkozásom eredménye :P

    VálaszTörlés