Ha nem lenne a nyakamhoz kötve, azt is elhagynám...

Gondolom kitalálható, hogy a fejemről beszélek. Nem véletlenül. Borzasztó, milyen hanyag vagyok mostanában. Illetve, nem is biztos, hogy ezt hanyagságnak kéne nevezni. Egyszerűen időhiánnyal küzdöm. A teendők listája napról-napra, percről-percre egyre hosszabb, és nem látom a végét. Minden egyes kipiált tényező helyére azonnal felkerül másik 3.
A legborzasztóbbnak az tűnik, hogy nem az első alkalom lesz, hogy elkezdek egy sütit, és 2-3 nap múlva sikerül befejeznem. Mint a kávést. Annak a tésztája is csendben várakozott a sorára a hűtőben. Amin most dolgozom, az is. Remélem, holnap este már láthatjátok, illetve azután másnap meg kóstolhatjátok is, mert ez így igazán nem állapot. Ha ilyeneket csinálok, ott valami nagyon nincs rendben.
És nem, nem Á. miatt. (Nem csak miatta. Bár megint abban a szakaszban vagyok, hogy folyton azon kapom magam, hogy ő jár az eszemben.) Már látom magam előtt egyesek arcát, amint önelégülten mosolyognak, hogy na én megmondtam. Nem. :)

Ezt a számot pedig mindenképpen hallgassátok meg (ne nézzétek), mert érdemes. Szösziéknél hallottuk a rádióban, és az akkor folyó szuper-részecskegyorsító góglis keresgélés átment Backstreet Boys-ba. Nekem tetszik a szám, van benne valami. Megnyugtat. És ha esetleg nem tudnátok, ezt választották a 90-es évek legborzalmasabb videoklippjének. Bár valljuk be, a Coco Jambo sem utolsó...(cikk itt. Kár hogy a 10 videóból kettőt lehet lejátszani...)