2011. április 3.

Kávétorta

 Elöljáróban... :)
Nagyon szimpatizálok a kávés dolgokkal, mert olyan nyugtató hatással vannak az emberre. Kis lazulás, kikapcsolás. Amikor az ember kizárja a világ hülyeségeit. És magára koncentrál. Akár hívhatjuk megtisztulásnak is. Bár abba a tortaevés nem igazán illik bele.

Állagát tekintve egy pillekönnyű torta. Megeszel egy szeletet, és jé, mintha mi sem történt volna, már jön is a következő. A töltelék mint azt látni fogjátok lejjebb, habos, de pont ettől olyan könnyű. Elolvad a szájban. A mascarpone nem is érződik.

És már nem húzom sokáig az időt, de a recept előtt még annyira felhívnám a figyelmeteket, hogy vessetek egy pillantást a bonbonokra. Kívül étcsokis, belül kávés töltelékkel. A látszattal ellentétben nem Milka termékről van szó, csak hát kicsi forma kellett, és ez volt a legkisebb. Tudjátok, a női találékonyság. Kicsit ugyan félve álltam neki, mert ezzel a módszerrel még nem csináltam bonbont, ráadásul a forma alkalmassága felől is erős kétségeim voltak. De a végeredmény mindkettőt eloszlatta. A receptet Áginál találtam, de majdnem negyedére csökkentettem a mennyiségeket.




Hozzávalók:










3 megjegyzés:

  1. Mmmm, ez nagyon jól néz ki, ugye lesz recept is? :)

    VálaszTörlés
  2. RECEPTET szeretnék kérni :-)

    VálaszTörlés
  3. basszus, rakom, csak hülye módon abbahagytam. De ahogy tudom, teszem. Mint az epresét is.

    VálaszTörlés