18:54
Miért számít annyira a külső? Miért a rögeszmém? Ebbe fogok beledögleni.
Másrészt meg a butaságba. Hogy nem tudok felejteni. Hogy még mindig foglalkoztat a Dani téma. Pedig (csak halkan mondom, mert magamat járatom le vele), tegnap megfogadtam, hogy oké, soha többet nem írok erről az egészről. De nem megy. Ez foglalkoztat. Mások meg halálra unják magukat.
Ha valakiről tudom, hogy ismeri a híres nevezetes barátnőt, mindig az az első kérdésem: Szép lány? Semmi gonoszkodás nincs a hátterében, csak szimpla... nem tudom. Nem kíváncsiság, mert én magamban eldöntöttem, hogy nem szép.
De a biztonság kedvéért azért megnézem, most, hogy akkor ha már leírom, a legújabb véleményemet írhassam le.
Basszus. Basszus. Basszus.
Nagyon nem kellett volna.
Az a profilkép...tiszta hülye vagyok. Egy szerencsétlen barom. De nekem ez sok.
Sajnálom.
Az arcomon szivárványszínű csíkok csordogálnak. Miért is bőgök?
Mert szembesülnöm kellett azzal, hogy a szemem láttára smárolnak?
20:17
Azt gondoltam ma már nem írok többet. Hogy...nincs erőm. De sehogy sem jobb.
In spite of the pain, I don't feel better. What's more!
Úgyhogy magamra kaptam egy melegítőt, és elmentem futni. Futni? Azért az túlzás. Nagyon erős túlzás. Csak rohantam esztelenül, hogy felejtsek. Semmi bemelegítés, vagy normál-lassú tempó, ami azért nem ártott volna, tekintve, hogy nem vagyok hozzászokva a dologhoz. Kb. 4 szer hagytam abba, és folytattam sétával. De fél perces liherészés után máris éreztem azt a szorítást a szívemben, és máris magam előtt láttam azt a képet. És újra nekilendültem.
Nem jobb. Ilyen még nem volt. Soha.
Nem vagyok éhes. Én. Aki mondhatni mindig éhes. Sőt, a sütés gondolata sem vidít fel. Nincs hozzá kedvem. Pedig még kajám sincs holnapra.
Kerestem valamit fészbúkon, és ha a keresőbe beütöm az s betűt, mindig ő jön ki elsőnek.
Nézegettem az üzenőfalat, és mosolyogtam egy jót Pali képein. Aztán még 2 kattintás, és ő is rajta volt. Gyűlölöm. Már a gondolatától is rosszul vagyok. A tudattól, hogy a közelemben van. Akkor miért is vetemedek néha az efféle képek nézegetésére? Ott a pont, mazochizmus.
És hogy miért? Az a baj, hogy tudom a választ.
Még mindig érzem azt a bizonyos valamit. Ami nem vele vagy nélküle, hanem a se vele se nélküle.
Ahogyan apa is mondta. "Nem olyan jó együtt, de külön még rosszabb."
...de miért ilyen iszonyú nehéz?
Miért számít annyira a külső? Miért a rögeszmém? Ebbe fogok beledögleni.
Másrészt meg a butaságba. Hogy nem tudok felejteni. Hogy még mindig foglalkoztat a Dani téma. Pedig (csak halkan mondom, mert magamat járatom le vele), tegnap megfogadtam, hogy oké, soha többet nem írok erről az egészről. De nem megy. Ez foglalkoztat. Mások meg halálra unják magukat.
Ha valakiről tudom, hogy ismeri a híres nevezetes barátnőt, mindig az az első kérdésem: Szép lány? Semmi gonoszkodás nincs a hátterében, csak szimpla... nem tudom. Nem kíváncsiság, mert én magamban eldöntöttem, hogy nem szép.
De a biztonság kedvéért azért megnézem, most, hogy akkor ha már leírom, a legújabb véleményemet írhassam le.
Basszus. Basszus. Basszus.
Nagyon nem kellett volna.
Az a profilkép...tiszta hülye vagyok. Egy szerencsétlen barom. De nekem ez sok.
Sajnálom.
Az arcomon szivárványszínű csíkok csordogálnak. Miért is bőgök?
Mert szembesülnöm kellett azzal, hogy a szemem láttára smárolnak?
20:17
Azt gondoltam ma már nem írok többet. Hogy...nincs erőm. De sehogy sem jobb.
In spite of the pain, I don't feel better. What's more!
Úgyhogy magamra kaptam egy melegítőt, és elmentem futni. Futni? Azért az túlzás. Nagyon erős túlzás. Csak rohantam esztelenül, hogy felejtsek. Semmi bemelegítés, vagy normál-lassú tempó, ami azért nem ártott volna, tekintve, hogy nem vagyok hozzászokva a dologhoz. Kb. 4 szer hagytam abba, és folytattam sétával. De fél perces liherészés után máris éreztem azt a szorítást a szívemben, és máris magam előtt láttam azt a képet. És újra nekilendültem.
Nem jobb. Ilyen még nem volt. Soha.
Nem vagyok éhes. Én. Aki mondhatni mindig éhes. Sőt, a sütés gondolata sem vidít fel. Nincs hozzá kedvem. Pedig még kajám sincs holnapra.
Kerestem valamit fészbúkon, és ha a keresőbe beütöm az s betűt, mindig ő jön ki elsőnek.
Nézegettem az üzenőfalat, és mosolyogtam egy jót Pali képein. Aztán még 2 kattintás, és ő is rajta volt. Gyűlölöm. Már a gondolatától is rosszul vagyok. A tudattól, hogy a közelemben van. Akkor miért is vetemedek néha az efféle képek nézegetésére? Ott a pont, mazochizmus.
És hogy miért? Az a baj, hogy tudom a választ.
Még mindig érzem azt a bizonyos valamit. Ami nem vele vagy nélküle, hanem a se vele se nélküle.
Ahogyan apa is mondta. "Nem olyan jó együtt, de külön még rosszabb."
...de miért ilyen iszonyú nehéz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése