Exchange program in Hungary 3. "Eat or shopping?"

Jólvan, jólvan nem bírom ki, muszáj megosztanom másokkal is. Bocsi :) De annyira aranyos.
 "bocs hogy tegnap este nem válaszoltam. De igen tudom és érzem is már az első bejegyzéstől kezdve de nem voltam eddig benne 100%-ig biztos de most már igen hogy rólam van szó. Amikor találkoztunk engem megfogott a szemiélyiséged és az hogy olyan egyedi vagy( az biztos hogy nincs még egy Panka a világon :)).És hiszed vagy sem de mióta hazaértünk én is csak azt várom mikor válaszolsz a leveleimre. Eddig azt hittem csak én érzem így de mióta olvastam a blogod az megerősítette bennem hogy ez kölcsönös :)"

Így vagyunk. Repkedek, mint egy hülye kis pillangó, és lélekben valahol nagyon máshol járok. Anya szerint még Thijssel is kedvesebben beszélek. Jóvanna, hát le bírnak fárasztani ezek a külföldiek rendesen. A bunkóság csak a lazítás jele. Az meg mindig belefér, nem?
Délelőtt részt vehettünk egy Amazing Race-en, ami egy plázás shoppingtúrába fulladt. A feladatok ugyanis rímekbe voltak szedve, és a magyaroknak kellett megfejteni. Mi agybajt kaptunk, hogy nem tudtuk, ők meg szétunták a fejüket. Értelmes volt. A végén már a tanárok kérdezgették tőlünk, hogy ugye már nincs sok hátra. Fáradtan és szétfagyva eldöntöttük, hogy akkor beülünk egy kávéra. A fiúk azonban közölték, hogy ők éhesek, és elmennek ebédelni. 11-kor. (Csak úgy mellékesen hozzátenném, hogy elhiszem, hogy ezek fejlődő szervezetek, de történetesen az én srácomnak 3 szendvicset csomagoltunk, egyet evett reggel, és a túra felénél már üres volt a zacskó.) Mondtuk nekik, hogy ó, persze menjenek csak, majd megyünk utánuk. Mire értetlenkedve néztek, hogy nem logikusabb, ha előbb megyünk a plázába, mint kávézni? Felvilágosítottuk őket, hogy nem enni akarunk ott, hanem vásárolni. A válasz: hatalmas szemforgatás. Ekkor lépett oda az egyik holland fiú, hogy mi van, mit fogunk csinálni? Balázs ránézett, és feltette az ominózus kérdést: Eat or shopping? A srác gondolkodás nélkül rávágta: Eat. Hát majd megfulladtunk.
Persze én voltam az, aki a leginkább ellene volt a plázázásnak. Jó, nem szeretek, mert gyűlölöm a tucatárut. De persze, menjünk be. Én nem leszek semminek sem az elrontója. Magamban halkan átkozódtam, hogy ezaz, újabb fantasztikus néhány órának nézünk elébe, ám az első boltba belépve minden megváltozott. Jó, ez erős túlzás, de én voltam az, aki minden boltban vásárolt valamit, és vissza kellett fognom magamat, mert nem volt kedvem nullán látni a kártyám. Anya szerint ez mindig így van. Az lesz a főkolompos, aki a leginkább ellenezte.
Tanulság: benne kell lenni mindenben szívvel-lélekkel.
Kicsit zavart az elején, hogy Thijst magára hagytam, de aztán elmúlt a lelkiismeretfurdalás. Hiszen nem egyedül bolyong hanem a barátaival, másrészt meg nem kellek én abba a pasibandába, főleg, azután, hogy megkérdeztem az egyik viccelődésüknél, hogy min is nevetnek, és megkaptam, hogy úgysem érteném, mert ez olyan "fiús dolog". Ennyi elég volt, köszönöm szépen.
Este ismét beszenvedtem magam a városba a mindentmásokértfíling jegyében, de jól esett csak leülni egy székbe, és bámulni ahogyan mások gurítgatják a bowlinggolyókat. Semmi macera, csak relax. Azonban kocsmázni...hát már kezd nagyon elegem lenni abból, hogy minden este máshol válok hamutartóvá. Nem tudok kimosakodni a cigifüstből, mert állandóan abban vagyok. Hányás. De azt meg nincs pofám mondani, hogy bocs, nem, nem megyünk a többiekkel pubozni, irány haza. Nem fogom elrontani a hetét. Csak...már 2 hete nem sütöttem semmit. Egy rohadt zabkekszet nincs időm összerakni, ami pedig igazán nem nagy cucc: csak összeöntöd a hozzávalókat, majd egy kanállal rácsapkodod a sütőpapírra. Nagyon hiányzik.
Apa persze megmondta a tutit: ne a saját életvitelem kövessem, alkalmazkodjak. Ki a farncot érdekel ha nem írok blogot? Majd írok jövő héten.
Na ja. Már feladtam a sütést, ezen kívül még a blogírás tesz boldoggá. Dobjak el magamtól mindent amit szeretek?
Soha. Ennél azért önzőbb vagyok.