Vágyakozik a szív, de minek?

Találtunk egy egeret. A garázs előtt. Júj, még most is beleborzongok, ha rágondolok. Annyira kis pici volt, és úgy el tudom képzelni még élve. Vígan élte a kis világát, mászkált a barátaival lyukról lyukra, szimatolt, ó, szinte látom ahogyan felemeli a kis orrát, és a bajszán megcsillan a fény. Drága kis egérke, most meg ott kuporog. Holtan. Még szerencse, hogy Bodza nem vette észre. Biztos elkezdett volna vele játszani. Mint a kis plüssegérkéjével. Marci volt a hős, elvitte a hólapáttal. Én nem bírtam odanézni, szörnyű volt, hogy ott van a kis puha szőre, a farkincája, a kész egér, és nem mozog. Ha rajtam múlik visítva elrohanok. De anya ragaszkodott, hogy elvigyük, mielőtt még itt kezd el oszlani.

És nem tudom, hogy örömmel mondjam-e, de rácuppantunk a Tv Paprikára. Tegnap este pont Marokkó volt terítéken, nem mondom, vérzett a szívem. Vágyom Sri Lankára. Az ottani ételekre, a tengerre, arra a nyugalomra ami ott velem volt. Ráadásul cseppet önkínzás is, hogy ételeket nézek látástól mikulásig, mikor amúgy üresen kong a gyomrom. Hmm. Mindig estére leszek éhes. A délelőtt után :) .

Félek. Félek a jövőtől. Apa állandóan arról kérdezget, hogy mit akarok majd csinálni. Eddig folyt az életem egy nyugodt kis mederben, most meg el akarják téríteni egy új, egy idegen mederbe. Szorul a hurok. Nem folytathatom tovább ezt az életmódot, amit eddig. Változtatnom kell.
Mint mikor pénteken jöttünk haza Lilivel. Csak mesélte-mesélte az élményeit, azt hiszem pont azokat, amiket az én szüleim is akartak volna nekem. A megismerkedéseket fiúkkal, a találkákat, lopott csókokat, és titkolózást. Nekem ez kimaradt. Én nem ilyen vagyok. Azt az időszakot, amikor ennek ki kellett volna alakulnia, én a kórházban töltöttem. És ez megváltoztatott. Megismertem egy egészen más világot, ami azóta sem enged el. Nem egy vagyok a sok közül, hanem valaki.