It maybe quite simple, but now that's done

Láttam/tuk Vicát beszélgetni Colossal. :P Ahogy ránézett...Szöszi elmésen megállapította, hogy olyan a színe a fejének, mint a cékla. És valóban. Nézett fel a srácra (a szó mindkét értelmében), és olvadozott. Én még ilyent nem láttam. De tényleg. Az a csodálat ami az arcán ült, leírhatatlan. Nem létezett számára senki más, csak a fiú. A külvilág megszűnt, a zajok elhalkultak. Valahogy így tudnám leírni az érzést. Persze fogalmam sincs, hogy pontosan mit érezhetett, de kívülről ennyit sikerült leszűrnöm. És ez szép. Szép dolog szerelmesnek lenni. És megtalálni a Nagy Őt.
De elég hosszú az élet, hogy megtaláljuk a nekünk szánt társat?

Anyát meg sajnálom. Már jó ideje állandóan az osztálya foglalkoztatja, mert van egy kisfiú, akit nagyon csúnyán vernek. Otthon. Az apukája. És anya nem tud mit csinálni. Mert mindenki védi a férfit. Nem tudni, hogy félnek tőle, vagy más van a háttérben, de valószínűleg az első. Rettegnek, mert egy állat. És anyát megviseli maga a tény, hogy nem tud segíteni. Próbálkozik, de egyedül kevés a probléma megoldásához.

Észrevettétek, hogy jó ideje nincsenek rosszabb pillanataim? :) Nekem ma jutott eszembe. Nem történik semmi különös, de nem is baj. Nem kell mindig a hajtás. Jó néha leülni, és lenni. Nem gondolkodni, nem agyalni, hogy mit kéne éppen csinálnom most. Nem.
Kár, hogy a mai világ ennyire rohan. Bár sokszor meg ez is túl lassúnak tűnik. Nézőpont kérdése.