Imádok Bodzával sétálni. Annyira jó, hogy nem kell semmire figyelnem, a lábaim visznek maguktól. Tudják az utukat. Én meg ábrándozok magamban, és figyelmet sem veszek a külvilágról. (Najó, néha felhúzkodom a nadrágom-elég kiábrándító.)
Meg az is, hogy esik az eső. Végre ma nem volt orrlefagyasztó hideg, örültünk azoknak a napsugaraknak. Hiszen... ez már a tavasz első jele. Igen igen, ilyenkor januárban is. :)
Az az igazság, hogy nem tudom eldönteni, hogy szeretem-e az ilyen napokat, mint ez a mai szombat is. Nem szeretek nem csinálni semmit, de... másik oldalról meg jó néha csak úgy lenni. A probléma, hogy túl sokat "csakúgy voltam" mostanában. Változatosságképpen lehetne csinálni is valamit. Ami nem a sütés. Vagy blogírás.
Ma legalább 4 hajléktalan "ismerőssel" találkoztam. Egyik sem köszönt. Nem ismernek fel a szemüvegben? Meglehet. És ez eszembe juttatta, hogy nagyon elhanyagoltam mostanában a kis szociális énemet. Idén télen még nem voltam a szállón. Úgyhogy elhatároztam, hogy a mostani szerdán mindenképpen elmegyek. És igyekszem azután is járni. Hiszen...mivel fogok Isten elé állni, ha nem ezzel?
Az életem pont olyan, mint bárki másé, csak a többiekkel ellentétben, én írok is róla. És túlkomplikálom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése