Sic vita est?

"Bárki meg tud írni egy történetet. A világ legkönnyebb dolga. Egyszerűen csak az igazat kell írni, úgy ahogy volt. És nem baj, ha nem ismered az összes részletet. Mert a történet nem tény, és nincsenek részletek. A történet érzelem. Másra nincs is szükség. Csak sírdogálj, és történet lesz belőle. Működik. Nekem elhiheted."                                                                                                                    /Lucas/

Nem a legjobb nap. De ilyenek is kellenek, hogy aztán még jobban tudjuk értékelni a jó napokat.
Advent 2. vasárnapja. Ismét gyertyát gyújtottunk, ezúttal az én szobámban. Bodzika az ágyról szemlélte a dolgokat. Szeretem ezt a részét a dolgoknak. A várakozást. Várunk a karácsonyra, és minden egyes újabb gyertyával közelebb kerülünk hozzá. A friss fenyőfa, a poros dobozban a díszek, és az ünnepi vacsora illata keveredik az orromban. Alig várom. (I look forward+ing)
A kedvenc Marciszöveg: "Azt szeretném énekelni, tudod, amikor a sarkunk szikrázik, de nem bánjuk."
Jó érzés volt a VKban lenni. Látni a tolószékes embereket, a gyerekek arcán az átszellemült mosolyokat, és az izgalmat, hogy mikor jön meg végre a Télapó. Furcsa. Egy szinte velem egyidős valaki, szellemileg egy óvodás szintjén. Ki tudja hogy történt. Baleset? Egy betegség utóhatása? A legvalószínűbb, hogy így született. És erre akarják bevezetni az abortusztilalmat? Nem vagyok előítéletes, de milyen világ lesz itt, könyörgöm?