Like Franky said I did it my way

A halál furcsa tünemény. Már a legelső ember is ismerte. Mert aki megszületik, az meg is hal. Nincs kegyelem. Már az őseink is szembesültek az elvesztés tényével. Csak nem értették. Mert tulajdonképpen nem változtat sok mindenen. Látszólag. Megtörténik, egy emberrel kevesebb lesz. De belül mérhetetlen űrt hagy maga után. Mert az illetővel csak úgy eltűnik, se szó se beszéd. Mint egy szó. Egy mondat. Nem tudjuk itt tartani. Csak a szerettünk emlékét őrizgethetjük, de tudat alatt vagy akár tudatosan is, a fájdalmunkat mélyítjük.Azzal, hogy a holmijait nézzük/ együtt élünk vele, nem fog visszajönni közénk. Nem lehet visszahozni, hiába csinálunk bármit. Az egyetlen amit tehetünk, hogy elfogadjuk. Beletörődünk. Áltatgatjuk a gyerekeinket különféle hülye szövegekkel, hogy biztos isten akarata, meg így kellett lennie, de magunk sem hisszük el. Persze, mondani egyszerű. Elengedni valakit... hosszú és fájdalmas. De egyszer véget kell érnie. Mert senki sem képes egy ekkora terhet hordozni egy egész életen át. Belerokkan. Én eddig még senkit sem vesztettem el, aki ennyire közel állt volna hozzám. Mert jó-jó, szereti az ember a dédpapáját, de nagyon nem tud róla semmit. Mondhatni, többet tudsz az öreg bácsiról a szomszédban,mint róla. Úgyhogy én is csak beszélek. Pofázok a nagyvilágba, és azt hiszem okos vagyok. Osztom az észt, pedig nem tudok semmit. Kibaszottul semmit.

Hogy mindez honnan jött, nem tudom. Talán a Lucas hatása, talán a hangulatomé, de fizikán tollat és papírt kellett ragadnom, és ez lett belőle. Amolyan Isteni sugalmazás. ^^
Holnap találkozunk Danival. Nincs kedvem. Nincs energiám. Hülyeség. Valahol azt olvastam, hogy majd találkozol azzal, aki nem feladatnak, hanem jutalomnak tekint". És ez nem én vagyok. Ne haragudj Dani, mert esküszöm, szeretném, de lehet hogy ez a valaki harmadszorra sem én vagyok. Győzködöm magam,hogy mindig változom, ami nem hazugság, de...valami mindig elromlik. Vagy talán csak szimplán annyi az egész, hogy amiért küzdeni kell azt hajtjuk, ellenben amit megkaphatunk az már nem elég csábító? Nem tudom. Az a szaros vadászösztön.
Sétálok az utcán, szinte teljes a csend. Néha egy egy autó felbúgó motorja és a folyamatosan csepegő ereszcsatorna zavarja csak meg a nyugalmat. Alszik minden. Mindenki. A gonosz, a jó. Csak én nem. Meg az a néhány ember, aki szembejön az utcán. Egy srác megnyomja mellettem a kapucsengőt. Elindul a fürelisz... Mi csak sétálunk tovább, én halkan dudorászok magamban a pórázt lóbálva, Bodzika lelkesen a lábamnál tipeg az új kapucnis pulcsijában.