I hope she flies...

"She was always like a feather, in the air, I never knew if she was flying or falling, I hope she flies..."

Éreztétek már úgy, hogy a szépen eltervezett program pillanatok alatt összedől, mint egy kártyavár? Hogy összecsapnak a fejetek felett a hullámok? Én most nagyon így érzem. Olyan szépen megvolt a karácsonyi menetrend, minden napra elosztva. Most meg kiderült, hogy Bodzácska nem jöhet Pápára. És igaz, hogy imádok odamenni, de... így nekem sincsen túl sok kedvem. Bodajkra se vihetem, ráadásul oda még szar időpontban is megyünk. És hiába mond bárki bármit, szerintem az önzés felsőfoka, hogy nekünk csak úgy szóltak, hogy na akkor megvan a kész program. Anyának is olyan hangulatingadozásai vannak, hogy csak nézek. Boldog karácsony? Kíváncsi leszek. De valószínűleg úgy lesz, hogy most veszekszünk, aztán a karácsonyfa hatására mindekit megszáll a béke, szeretet és nyugalom.
Asszem nem árt betennem valami éleset a táskámba...sokszor úgy érzem nem jönne rosszul... és jobb mintha szétkarmolászom magam.
Csak ülünk, Peti beszél. Lehetőségekről, döntésekről. Mindenki rá figyel. Látszik az arcán a figyelem. Én csak nézek magam elé, gondolkozom. Mit kéne tennem? Vagy mit nem kéne tennem? Ránézek. Ha tudná... Lehet, hogy tudja. Hányok. Miért nem tudok örülni annak ami van? Miért kell mindig az amit nem kaphatok meg? És anyának biztos igaza van. Van olyan, hogy lehetetlen. Mert a párkapcsolathoz kémia is kell. Basszus, biztos ez a büntetésem, hogy puskáztam kémiából... Olyan feszült. Ennyire irritálom? Még az utolsó percben is azon filózok, hogy mi legyen. Megmondjam? Ez lenne a legegyszerűbb. Döntés? Az bizony. Lehet, hogy utána hozzám se szól? Lehet. De nekem könnyebb lenne. Mert megtettem amit kellett. Vagy ezt nem kéne?
Ülünk az autóban. Ránézek. Az arcán tömény elutasítás. A szívemet mintha megtaposták volna. Kiszállok. És tudom mi fog következni. Ha nem most, majd később. Ha nem később, valamikor biztosan. Volt mrá rá példa...