Bosszúság a köbön

Az az idióta állat, aki nevezetesen a kutyám, már 3 napja folyamatosan bepisil. Foggalmam sincs, hogy miért, de azt mondták, hogy egy kutya nem fejlődik vissza. Hogy ezzel jelezni akar valamit. Na ja. Sürgősen találja ki, hogy mi az, mert már nem bírok ki ilyet többet. Elhatározás: fél 8 kor mindig le kell vinni. Legkésőbb 8 kor. Mert ha visszagondolok, valahogyan mindig ekörül csinálta. Igen. Vagy nem. Jaj, nem tudom.
A holnapi matekdogának már a gondolata is megvisel. Egyszerűen nem értem mit miért csinálunk, és mit hol kell alkalmazni. Hol van egy és hol több megoldás. De megcsinálom. Csak elhatározás kérdése. Mellesleg még azt sem mondhtaom, hogy nem tettem a megtudás érdekében, mert csomószor jelentkeztem a táblához házit ellenőrizni, és minden egyes alkalommal feltettem a kérdéseim. Nem volt hogy nem akadt.

Valmiért, ma is ez az álmodozó hangulat szállt meg. Nem értem. Nem vagyok se szerelmes, se beteg. Mégis, mintha legtöbbször konkrétan semmire se figyelnék, csak vagyok. És azon kapom magam, hogy a Waka wakát dudorászom. A reggeli sétánál is ott voltam, de mégsem. Néha "felébredtem", és megláttam, hogy jé, már itt vagyunk, de amúgy a lábaim vittek. Naná, is merik az utat. Ahogy Bodzika is.

A Danizást ma is ügyesen kikerültem. Pedig esküszöm már rászántam magam, hogy jólvan, csináljunk valamit, felhívom, de már angolra kellett mennie, nem tudott maradni. Huh. Szemétség, de ezt hívják szerencsének. Ismét áttettük holnapra. Azt mondta odajön a sulihoz. Vagy hozzánk. Választhattam. ... Basszus. A suli a kisebb rossz, mert ott ki tudok mászni hátul a kőfalon. Ha minden kötél szakad. Vagy elkéredzkedem 5 perccel előbb, és hazarohanok. Vagy akár találkozhatnék is vele. Nem egyszerű és logikus? El nem tudom mondani mennyire nem fűlik hozzá a fogam. De tényleg. A szitu kezd egy kicsit a múltkorihoz hasonlítani (de nem abban, hogy már megint meguntam), arra a múltkorira, amikor rájöttem, hogy nekem Dani kell. Önkritika. Önismeret. Kinek mi tetszik. Szemléletesen úgy tudnám elmondani, hogy megszületik egy pici kis gondolat, amit elkezdek táplálni, úgy, hogy egyre inkább elhitetem magammal, és a végére egy hatalmas akaratos szörnyeteg lesz belőle. Igen. Ez a legtalálóbb. És ez mind bennem nő, nő, nődögél. 

"Létezik mindenféle érzelem: szeretet, gyűlölet, keserűség, öröm, szomorúság, izgalom, zavarodottság, félelem, düh, vágy, lelkiismeretfurdalás, szégyenérzet, megbánás, bűntudat, sajnálat...

És az ember egyiket sem tudja befolyásolni."                 ....ez biztos így van? Nem lehet, hogy én egy bizonyos mértékig túlfejlett érzelmi oszloppal rendelkezem, és én mégis képes vagyok rá?

Nem tudok koncentrálni. Az agyam egy másik világban lézeng. A testem meg itt ragadt. El akarok menni. Cska futni. Hogy senkinek se kelljen megmagyarázni mit miért teszek. Csak követni amit a szívem diktál.