And breakaway...

Hihetetlen. Mi apával soha nem tudunk elindulni. Sehova. Az egyetlen pozitívum, hogy most nem 8 órakor keltünk, és azóta kínlódunk, hanem csak dél óta. Apró öröm. Ott fetreng azon a bőrkanapén, és telefonál, nevetgél, az istennek se akar felkelni. Folyton azt kérdezgeti, hogy mit akarok venni, írtam-e már bevásárlólistát. Én meg majd idegbajt kapok, hogy azt honnan tudjam, majd ott kitalálom. Aztán nevetünk. A kis játékunk része.

És megjött a Mikulás. Ma reggel a rózsaszín Adidasom között egy szívecskealakú bonbonforma várt. Benne meg egy csomag töltött milkamikulás. És elhatároztam, megemberelem magam, és megkóstolom. Nem bánthatok meg valakit, aki így figyelt rám! Főleg, hogy ezt Marától kaptuk. Azért olyan kedves. Még ilyenkor is gondol ránk. Bár tény, hogy a dolog tulajdonképpen kölcsönös, mert nekem is rögtön az első körben felkerült a karácsonyi ajándéklistára. Ami annyit jelent, hogy fontosak vagyunk egymásnak. Valami miatt...

Az egész napos punnyadás után(apa szerint) meg megjártuk a Vörösmarty teret. Este 11kor, a mínusz cváj fokban. Nagyon szép, nagyon hideg, és megrázó. Iszonyú látni ahogyan az emberek ott fekszenek a kirakatok előtt a bemélyedésekben, az x takaróba bebugyolálva. A másik véglet meg ott ül a kávézókban a többtízezres manikűrjével, és szórja a pénzt. Mert megteheti. Igazságtalan a világ... Legalább karácsonykor. Nem lehet kicsivel jobb?