2010. november 3.

A jó öreg november

Az időjárás a szoksás.Nyálkás. Vizes. Se jó, se rossz. Nem úgy mint a hangulatom. Az egyértelműen a második. Legszívesebben felrobbannék, amiért nem tudok kitörni. Nem tudok kitörni önmagamból. Vagy pont hogy kitörök?? Már nem is tudom. Hát ez az,még a döntésbiztosságomat is elvesztettem. Sürgősen meg kell látogatnom Feketét. Ez nem állapot. Ugyanúgy érezm magam,mint...tavaly augusztus végén. Igen. Pontosan ugyanúgy. Aa gondolataim egy dolog körül forognak, és ráadásul bárhova nézek,bármiről beszélek, mindig az jut eszembe. Mindig. Ha ránézek a fehér falra, ha becsukom a szemem, a danifeliratok ott ugrálnak a szemem előtt. Néha úgy érzem, legszívesebben a földre vetném magam, és csak ordítanék tehetetlenségemben. Mert olyan rossz. Hogy nem tudom kiírtani ezt az érzést. A hiányát. Ami most tűnt fel, eddig valahogyan nem zavart. És belülről mardos. Rosszabb mint egy hasfájás, mert arra beveszek egy gyógyszert, és az elmulasztja. De ez a szar nem múlik el az istenért sem!!!! Viszont így már nem bírom sokáig. Olyannak érzem magam mint egy kis zombi, aki csak úgy van a világban. Egy testevan - lelkenincs zombi. Túlságosan sok időm van magamra???? Én nem tudom. Anya mindig azt mondja hogy olyankor temetkezik az ember önsajnálatba. Egyáltalán önsajnálat ez? Szerintem nem. Vagy nem teljesen. De a lényeg, hogy kikészít. És leszívja az energiáimat. Előző alkalommal a futáskényszer, ami egy viszonylag kézzelfoghatóbb dolog volt. Ez most nem az. De az ovis-xanax szerintem erre is jó. A Remotiv Extra már kevésbé tűnik hatásosnak.
Mert ez olyan dolog,amire csak most jöttem rá. Konkrétan ma. Hogy amióta nekiindultam ennek a párkapcsolatosdinak, volt egy elképzelésem arról mit keresek. Egy ideál. Próbáltam elhitetni magammal, hogy igen, ez kell nekem, mert mindenki ezt csinálja. Aztán most, hogy a kezdeti "másságok" után megtapasztaltam azt, amire azt hittem hogy vágytam, rá kellett jönnöm, hogy marha hülye voltam, mert nem ez az ami nekem kell, hanem az a "más", amit elhajítottam, hogy megkaphassam ezt. Idióta. Nekem egyáltalán nem stílusom az igyuk le magunkat itt is meg ott is minden hétvégén, hogy aztán semmire sem emlékezzünk, meg smároljunk mindenkivel aki odaáll a hátunk mögé táncolni. Nem. Tény, hogy a romantika sem igazán az én asztalom, de most jutottam el odáig, hogy most tudnám valakinek azt mondani, hogy szeretlek. Mert annál jobb érzés nincs amikor viszont szeretnek. És ezt nem lehet futó kalandokkal pótolni. Sőt, kezdeti meggyőződésemmel ellentétben, az ismeretség nélküli mindent bele se túl nyerő. Sokkal inkább vágyom arra hogy valakihez hozzábújhassak, megöleljen, vagy leüljünk egy hideg téli estén DVD-zni, miután megsétáltattuk Bodzát. Igen. Kicsit öregasszonyosan hangzik, de ez van. Ezt érzem.
És ami tényleg azt mutatja,hogy gáz van, hogy nincs kedvem enni sem. Még magam is meglepődtem,mikor ez az érzés tudatosult bennem. De nincs. Inkább csak feküdnék egésznap, és olvasnék. Én! Aki ezelőtt 3 oldalt nem bírt végigülni anélkül, hogy kétszer fel ne pattant volna valami halaszthatatlan dolog miatt, Most olvasok. És tudjátok miért? Mert ez az egyetlen dolog, ami közben Dani nem jut az eszembe. (Persze nem csöpögős lávsztorit bújok, hanem a Bengáli Tüzet. Röviden összefoglalva: nincs benne szerelmi szál, az indiai életről szól, de azért annyira nem száraz, hogy elaludjak rajta. Vagy letegyem. Hálistennek.)

6 megjegyzés:

  1. Végre megértetted. De ezzel nem vagy egyedül. Mindenki ezt keresi. Legalábbis én biztosan. Azért imádok olvasni,mert más világba kalauzol, ahol nem kell magammal foglalkoznom. Lili is meg tudja erősíteni, hogy nekem az ölelés az ami az egyik legfontosabb.
    De azért ne szóld le a leisszuk magunkat, és smárolunk azzal aki mögénk állt táncolni-t sem. :) Hisz mikor el vagy kenődve, ez is jó. Meg egy két egyszerű kis kaland senkinek sem árt. Meg nem kell leinnod magad teljesen ahhoz, hogy jót bulizz a barátaiddal. :)

    VálaszTörlés
  2. de nem szeretek inni zsuzsi! utálok! hányingerem van ha az ízére gondolok, csak arra jó az egész, hogy egy kicsit kikapcsoljak.
    És a bulizás meg...

    VálaszTörlés
  3. Akkor sürgősen hívd fel Feketét, mert asszem jövő héten nem lesz, engem is lepasszolt nov. tizenakárhányra. Ha esetleg nincs meg a száma, megírhatom privátban.
    Már régen akartam kommentelni, bár biztos nem nyugtat meg, hogy kb. velem is ez a "lófasz-hangulat" van, ha épp nem b*szogat az ideg az érettségi vagy más miatt. Asszem én hajat festek aztán végre leülök tanulni...
    Kitartás csajszi!!!

    VálaszTörlés
  4. depressziós nyomorult kurva. nem igaz hogy nincs más célja a szánalmas életednek.. tipikus női dolog, kiraknak valakit aztán sír a szájuk hogy "őt szerettem igazán". inkább nyírd ki magad az ötvenféle gyógyszereddel, vagy kövessetek el az annával közös öngyilkosságot vagy bánom is én

    VálaszTörlés
  5. Elmondanád mi a franc bajod van velem? Ha ennyire qurvára zavarlak, minek olvasod el? Mellesleg elég szánalmas, hogy még a nevedet sem vállalod...

    VálaszTörlés
  6. ... és most beoltott és azt hiszi, hogy elég jelentős személyiség ahhoz, hogy 10 percnél tovább foglalkozz a létezésével. Sajnos NEM.

    VálaszTörlés