“It’s a beautiful day...” - szólt a zene teljes hangerővel a fülembe.
Úgyhogy maradnak az újságok.
A jó öreg papíralapú főzősmagazinok, a lejárt receptesnaptárak, a kiselejtezett szakácskönyvek.
És a csend.
Amikor a frissen főzött kávéval a kezemben odaülök a hatalmas régi faasztalunkhoz, és bárminemű digitális segítség nélkül elfogyasztom a reggelimet. Kár, hogy ez otthon sosem sikerül.
A jelenlegi sláger a zabkása.
Több embertől is hallottam, hogy náluk leginkább a tél/hideg kombináció csalogatja elő az ilyen "meleg reggeliket", nálam egyértelműen a nyár szerves velejárója. Hamar elkészül, rengeteg isteni gyümölcsöt meg lehet hozzá enni, és még melegben sem terheli le a gyomrom.
Ez a mostani már sokadszorra készült, mert a barack és a kókusz hihetetlenül jól mennek egymáshoz, és a gyümölcs megpirítása igazán izgalmassá teszi az ízeit.
Kókuszos zabkása sült nektarinnal
1/3 csésze zabpehely
2 evőkanál kókusz
1/2 csésze kókusztej
1/2 csésze víz
1 csapott teáskanál vaníliapor
pici fahéj
csipetnyi só
1 nagy, keményebb nektarin
olívaolaj
A zabpelyhet és a kókuszreszeléket pirítsuk meg egy száraz lábosban, majd öntsük fel a folyadékkal, fűszerezzük, és főzzük sűrűre.
A nektarint mossuk meg, vágjuk vékony szeletekre, majd egy pici olívaolajon süssük kérgesre az oldalát, és halmozzuk a kására.
Véleményem szerint igen illik hozzá egy kis maréknyi kesudió, és némi durvára őrölt lenmaghús.
Felnéztem az égre.
A lemenő nap sugarai szinte simogatták az arcom, a rózsaszínre festett felhők tökéletességét csak repülőgépek fehér csíkjai törték meg.
Behunytam a szemem, a szám szinte automatikusan mosolyra húzódott.
Igen. Ez valóban egy gyönyörű nap.
Nem számított a nappaliban eltört, hatalmas, olajjal teli üveg.
A pénz kérő jólszituált nő belémvésődött tekintete.
Nem számított semmi.
Ott és akkor egyszerűen jó volt.
A boldogsághoz… igazából egészen kevés kell.
Tulajdonképpen nem kell mást tenni, mint elengedni a kényszereinket, és megélni az adott pillanatot. Arra koncentrálni ami jó. Változtatni azon, ami nem. Megtanulni, hogy hiába próbálja elhitetni a társadalom, nem visz előre, ha mindig mindenben benne vagyunk. Ha nem tudjuk anélkül megenni a reggelinket, hogy az ismerőseink frissítéseit bújnánk. Ha az együttlét kimerül abban, hogy egymás mellett nyomkodjuk a telefonunkat.
Nem lehetünk egyszerre mindenhol.
Pont a lényeg fog elveszni.
És ha őszintén megnézzük: tulajdonképpen nem leszünk sehol.
Ezért szeretek Velencén lenni. Nincsen internet, így az efféle programok alapból kiesnek a lehetőségek közül. Illetve régen még volt egy öreg tévé a hálószobában, de a minősége mára az élvezhetetlenről a nézhetetlenre esett vissza.Úgyhogy maradnak az újságok.
A jó öreg papíralapú főzősmagazinok, a lejárt receptesnaptárak, a kiselejtezett szakácskönyvek.
És a csend.
Amikor a frissen főzött kávéval a kezemben odaülök a hatalmas régi faasztalunkhoz, és bárminemű digitális segítség nélkül elfogyasztom a reggelimet. Kár, hogy ez otthon sosem sikerül.
A jelenlegi sláger a zabkása.
Több embertől is hallottam, hogy náluk leginkább a tél/hideg kombináció csalogatja elő az ilyen "meleg reggeliket", nálam egyértelműen a nyár szerves velejárója. Hamar elkészül, rengeteg isteni gyümölcsöt meg lehet hozzá enni, és még melegben sem terheli le a gyomrom.
Ez a mostani már sokadszorra készült, mert a barack és a kókusz hihetetlenül jól mennek egymáshoz, és a gyümölcs megpirítása igazán izgalmassá teszi az ízeit.
Kókuszos zabkása sült nektarinnal
1/3 csésze zabpehely
2 evőkanál kókusz
1/2 csésze kókusztej
1/2 csésze víz
1 csapott teáskanál vaníliapor
pici fahéj
csipetnyi só
1 nagy, keményebb nektarin
olívaolaj
A zabpelyhet és a kókuszreszeléket pirítsuk meg egy száraz lábosban, majd öntsük fel a folyadékkal, fűszerezzük, és főzzük sűrűre.
A nektarint mossuk meg, vágjuk vékony szeletekre, majd egy pici olívaolajon süssük kérgesre az oldalát, és halmozzuk a kására.
Véleményem szerint igen illik hozzá egy kis maréknyi kesudió, és némi durvára őrölt lenmaghús.
Valahogy így vagyok én is Harkánnyal. Jó értelemben retro. Valahányszor ott vagyok, gyereknek érzem magam. Minden olyan egyszerű. És jó...
VálaszTörlésSzeretem az ilyen bejegyzéseidet (is). Egyszerű bölcsesség, csodás képekkel :)
Örülök, bár egyáltalán nem célom/szeretnék bölcselkedni... annak viszont nagyon örülök, hogy az élmény amolyan "mindenkigyerekkorát" idéző :)
TörlésMegnyugtató hangulat - köszönöm
VálaszTörlésPedig nem is ez az a bejegyzés, amit kifejezetten neked szánok ;)
TörlésJó tudni gondolataid hátterét és ismerni a sárgás "kopottas" asztalt ;-) Minden hétvégére el tudnám viselni ezt a Velence feelinget!
VálaszTörlés:) "A soha véget nem érő nyár..."
Törlés