ATE #5

Gabonakávé szójatejjel, és egy kis almás "desszert".
Egészen véletlenül olvastam a napokban a könyvtártúrám során valamelyik diétás magazinban, hogy ha éhesek vagyunk, reszeljünk le egy almát és keverjük össze fahéjjal. Mivel piacozás előtt álltam, és a hűtőtartalom kissé korlátozott volt, a néhány kallódó alma láttán beugrott az ötlet.
Lereszeltem egy almát, összekevertem 1 evőkanál zabpehellyel és puffasztott amaránttal, ízesítettem rengeteg fahéjjal, egy kevés kardamommal és szerecsendióval. Legutolsó mozzanatként megszórtam kókuszpehellyel és (mazsola híján) Goji bogyóval.
Mint a legjobb almáspite töltelék.

Viszont valószínűleg több gabonát kellett volna belekevernem, mert a telítő hatása nem tartott sokáig túl sokáig.
Újabb 2 alma.

Már régóta szerettem volna eljutni a Napfényes Étterembe. Apával el is terveztük, hogy akkor pénteken ott vacsorázunk, de nem jött össze. Helyette lett ez az ebéd. Párolt káposztát és zöldségkrémmel töltött rántott tönkölypalacsintát ettem, hmm. Nagyon finom volt. A káposzta pont kellemesen fűszeres volt, a palacsinta pedig nagyon különleges - a krém és a tészta szinte összeolvadt a számban. (Ez a zöldségkrémes töltelék nagyon nyerő, de hiába próbálgattam evés közben kitalálni, hogy miből lehet, nem sikerült megfejtenem. Szerencsére az egyik szakácskönyvükben benne van a recept.) Annyira "háziasnak" hatott az egész, mintha az én kezeim közül került volna ki. (Bár a rántottsága miatt ez lehetetlen.)
Mivel szokás szerint késésben voltunk, a desszertet nem tudtuk megvárni. Sajnálom, mert a glutén és cukormentes túrógombóc izgatta a fantáziámat. 
Na, majd a következő alkalommal.

Vacsorára az aktuális kedvenc "gyorsvacsorám" készítettem: sült kukoricás-céklás "shambart". Az elnevezés maximálisan helytelen, mert a shambar az egy leves, ez pedig... mint láthatjuk, nem. De shambar fűszert használok, így ráragadt a név.
A művelet igen egyszerű: 1 jó nagy maroknyi fagyasztott kukoricát egy közepes felkockázott céklát összekeverek 1,5 maroknyi pirított magvas kenyérkockával, 1 teáskanál shambarral, pici fahéjjal, sóval, borssal és 3 nagy evőkanál natúr joghurttal. (Ne áztassa el, mert akkor nem tud majd átsülni.) Egy tűzálló tálba kanalazzuk a keveréket, majd 200 fokos sütőben kb. 25 percig sütjük. Az első 15 perc után megszórjuk a tetejét sok-sok durvára vágott dióval, nekem ez a kedvenc részem az egészben, valami elképesztően klassz íze lesz átsülve.
Előtte, illetve miközben sült gyümölcsöztem, utána pedig egy jó kis átmelegítő kávé levezetésnek, ezútal rizstejjel. Mert rájöttem, hogy sokkal finomabb, mint a szójatej.

banános granola kendermaggal és mogyoróval

Éreztétek már úgy, hogy minden rossz?
Kimondva, kimondatlanul, de úgy van.
Hogy utálsz belenézni a tükörbe, hogy minden ruha hülyén áll rajtad, és amikor kinyitod a naptárad, legszívesebben hánynál az előrelátható programoktól. Hogy éjjelente rosszul alszol és butaságokat álmodsz, ennek ellenére már jóval az ébresztő jelzése előtt fennt vagy. Hogy minden egyes óra csigalassúsággal telik el, de ha fegyorsítanák sem lenne jobb, mert nincs hova. Hogy vasárnap este, amikor lefekszel és végiggondolod a következő heted, nem tudsz egy olyan napot sem mondani, amit vársz. Csak annyit, hogy bár lenne már vége.

Először azt hittem a tél.
Hogy tudat alatt már biztosan elegem van az egészből, napsütésre vágyik a testem, meg ilyenek.
Persze ha így is van, nem indok arra, hogy így érezzek. Számomra semmi sem elég nyomós ehhez. Így nekiláttam gondolkodni. Tudjátok, visszavezetni a szálakat, mint ahogyan Jancsi és Juliska tették volna a sütimorzsákkal.
Egy-két hazabuszozás az iskolából, és meg is lett. Kissé furcsán nézett rám a többi utas, úgyhogy arra tippelek, halkan fel is nevethettem.
Mert a válasz olyan egyszerű.
1. Próbálok beilleszkedni. Vagy beolvadni? Mindegy, a lényeg, hogy azt csinálni amit a többiek. A "korombeliek", ahogyan apa mondja. Ha barátkoznak, barátkozni. Ha buli van, bulizni menni.
Egészen idáig azzal töltöttem az életem, hogy normális legyek. Átlagos. Mert mindenki olyan boldog, gondoltam, nyilván abban van a kulcs, ahogyan élnek. És valóban.
Boldogok, mert buliznak szórakozni járnak. De nem a buli miatt. Hanem mert élvezik.  
Mert szeretik csinálni.
Én nem. Ergó nagy valószínűséggel nem fog boldoggá tenni. Sőt. KIfejezetten rossz lesz tőle a közérzetem.
Tehát ha jól akarom magam érezni, nem ezt kell csinálnom. Hanem azt, ami belülről jön. Még ha ettől egészen más i s leszek, mint a többiek.

2. Túl sokat dolgoztam. Vagy kicsi a monotóniatűrőképességem. Esetleg elegem van a fagyoskodásból. Nem tudom. De nem is számít.
A lényeg, hogy amennyire élveztem eleinte a reptéren töltött időt, mostanában már a rémálmaim szerves része a kép, amint ott téblábolok a taxibódé mellett 4 pulcsiban és harisnyában.
Ráadásul nagyon sokat kell utazni. 1,5 óra oda, 1,5 óra vissza, rengeteg értékes idő, mondhatni a semmire. Bosszantó. Egyrészről jó lenne valami közelebbi, másrészről viszont tudom, örülhetek, hogy bárhol is van helyem.
Dilemma. Egyenlőre visszaveszek a tempóból. Szerettem volna eljutni odáig, hogy el is tudom látni magamat teljesen, és "tartalékolni" is tudok. Az első nagyjából pipa, de a kettő... Nos, suli mellett nem megy. Eldobhatnék mindent, a főzést, a blogot, széthajthatnám magam, de szerintem úgy sem menne.
És nem is akarom. Mert semmi értelme úgy élni az életedet, hogy közben egy ronccsá változol. És utálod az egészet.
A hétvégéimre is szükségem van. Arra, hogy pénteken azt mondhassam, igen, most hazamegyek Fehérvárra, és egy kicsit kikapcsolok. Nem pedig arra, hogy azon matekozzak, hogy 6, vagy 6.30-ra húzzam az órát.
1 dolgos, 1 dologtalan víkend. Kompromisszumban jó vagyok.


Ráadásul az időjárás is teljesen érthetelenül viselkedik, egyik pillanatban süt a nap,de amikor következőnek kinézek az ablakon, már azt kell látnom, hogy a hó szakad.
Legyen már tavasz. Lécci.

banános granola kendermaggal és napraforgómaggal
 recept a Happyolks oldalról

- Szeretem a banánt. Az ízét, az állagát, de itthon sajnos nem lehet finomat kapni. Mondhat bárki bármit, aki kóstolt már valódi, frissen a fáról szedett érett banánt, tudja, hogy az itthon banán néven forgalmazott zöld íztelenségek köszönőviszonyban sincsenek egymással. Már eljutottam arra a szintre, hogy nem gyümölcsnek, hanem édesítőanyagnak tekintem, ahhoz ugyanis kiválóan lehet használni a piacon leakciózott puha héjű, sötétbarnás foltokkal gazdagon ellátott darabokat. Mást nem is veszek, azoknak legalább van ízük. 
Akik szeretik a banánt, a ropogósra sütött magokat, és valami egészséges finomságra vágynak a bolti agyoncukrozott "müzli" helyett, itt a tökéletes alternatíva. Nagyon-nagyon finom. Én a végén már csak magában ettem. udjátok milyen jó móka kiszedegetni az összeragadt darabokat az üvegből? Máskor tuti nemtöröm össze. - 


2 csésze zabpehely
1 nagy evőkanál méz
2 érett banán
50 ml kókuszolaj (olvasztva)
kisebb maréknyi szárított narancsvirágszirom
1 csapott teáskanál fahéj
1/2 csésze pörkölt sótlan földimogyoró
1/4 csésze kendermag

A zabpelyhet, kendermagot, a durvára vágott mogyorót és a narancsvirágszirmot összekeverjük.
Egy kis pohárban megolvasztjuk a kókuszolajat (szobahőmérsékleten nekem túl szilárd), majd a banánnal összeturmixoljuk. 
Egy nagy tálban összeforgatjuk a nedves és száraz részeket, beledolgozva a fahéjat és a mézet is, úgy, hogy a banános kence mindenhol bevonja a szemeket. (Ha valaki kimondottan édesre szeretné, az használjon több mézet.)
Melegítsük elő a sütőt 200 fokra.
Béleljünk ki sütőpapírral egy kisebb tepsit, majd terítsük szét benne egyenletesen a masszát.
Süssük addig, míg szép aranybarna nem lesz mindenhol. Közben érdemes többször is átforgatni, hogy egyenletesen tudjon pirulni. 

MIután kivettük a sütőből hagyjuk kihűlni, törjük össze, ha darabosabban szeretjük, majd tállajuk joghurttal, vagy tejjel, gyümölccsel.
Száraz helyen viszonylag hosszabb ideig is eltartható. Persze kinek mi a hosszú.

banana, hemp seed and sunflower seed granola

2 cup cutted oatmeal
1 big tbsp honey (or more, if you have a sweet tooth)
2 ripe banana
50 ml coconut oil (melted)
smaller handful of dried orangeblossom
1 heaped tsp cinnamon
1/2 cup peanut
1/4 cup hemp seed

Stir the oatmeal, hemp seed, the roughly cutted peanut and the orange blossom.
In a smoll bowl melt the coconut oil then mix with the ripe bananas. In a bigger bowl mix the wet and dry ingredients adding the cinnamon and honey also. You're ready, if the the banana puree covered all of the oat pieces.
Preheat the oven to 200 C.
Lay baking sheet into a rack than couch similarly the granola
Bake until go golden everywhere. It takes 15-20 minutes. For reaching the same color try to turn over 2 or 3 times.
After you get out from the oven let it cool, than broke into smaller/bigger pieces, than serve with yoghurt or milk. Store in a dry place.

V betűs nap

"Aztán az elvárások. Legyen jó a szövege, de tudjon nagyokat hallgatni, miközben a hajtincseddel babrál a csillagerdő alatt. Legyen férfi a talpán, szorítson a falnak, ha kell, ugyanakkor legyen érzékeny, kedves, és tudjon főzni madártejet. És persze ha David Hasselhoff a férfiideálod, de a gép dob egy Mr. Beant, sikoltozva elszaladsz.
Hát, így nem lesz pasid.
Nekem is voltak ideáljaim, de húszéves korom körül jöttem rá, hogy érdemes leszámolni velük. Mert az ideálok csak arra jók, hogy elgáncsolják az ember körül a potenciális barátnőket/barátokat. És hidd el, nem az számít, hogy szőke-e vagy barna (vagy netán tök kopasz).
Hanem mi?
Hát például a fizikai vonzalom egyik legfontosabb összetevője: a "kémia". Szokták mondani, hogy működik köztünk a "kémia".
Biztosan volt már, hogy szembejött veled álmaid férfija, vagy leült melléd egy bulin. Talán még beszédbe is elegyedtél vele, aztán...
Aztán nem lett semmi. Mert unalmas volt,mert nem érintett meg a szövege és a személyisége. Viszont ha jön a kis köücös szemüveges, kettőt szól és szakadsz a röhögéstől, italokat rendel és néha, mintegy véletlenül hozzád-hozzád ér, és ilyenkor az ujja hegyéről átpattan néhány láthatatlan elektromos szikra: barátom, akkor elvesztél. És ha másnap elkezd hiányozni, akkor számot is vethetsz a dologgal. Működik a kémia, így nemsokára elkezdhet működni a biológia is, abban biztos lehetsz.
Aztán ott az időzítés. Ilyen például az első csók pillanata. Még ha először fordul elő, akkor is tudja az ember, hogy most ennek kell jönnie. Valahogy "előkészülődik, szépen rakódnak egymásra a panelek, mint valamilegókocka. Megy a beszélgetés fonala előre, szöveg, szöveg, szöveg, de közben már sem ő, se te nem arra figyeltek,mit is mond a másik. Aztán elfogynak a szavak, beáll egy pillanatnyi csend: na, pontosan ez az a pillanat. Ott lóg a csók a levegőben. Ezt a pillanatot azonban szépen el kell kapni. Némi késlekedés és tétovázás, és oda az egész, kipukkad, akár egy szappanbuborék."

Sokszor érzem azt, hogy ha lenne pasim, valószínűleg rengeteg "problémám" megoldódna. Máskor pedig fejcsóválva teszem fel a kérdést magamnak: hogyan tudnék én még bármit is bezsúfolni az életembe?!
Jó kérdés. De lehet, hogy jobb lenne úgy, hogy akarok -e.

Nem állítom, hogy esténként álmatlanul forgolódnék az ágyamban, azon görcsölve, hogy egy vénlányként halok meg minden ingóságom a 3 macskámra hagyva. Nem. Hiszek benne, hogy minden, ami történik, okkal van, illetve minden akkor történik, amikor annak történnie kell. Persze van sors, de... mi magunk alakítjuk. Azzal, ahogyan élünk. A tetteinkkel. Aztán mindez kiegészül mások tetteivel és gondolataival, és így lesz kerek a történet. Ez a nagybetűs Sors.


Párkapcsolati (és semmilyen kapcsolati) téren nem vagyok túl erős. Egyszerűen... nem. Valószínűleg anno hamar feladtam a sorbanállást.
Persze voltak már fellángolások az életemben, de olyan igazi nagy szerelem nem. Azt hiszem. Vagy talán egy. Igazából amíg nem élek át "erősebbet", nem tudom megmondani. Lehet, hogy az is az volt, csak lemaradtam róla.

Mint minden ember lány, eleinte én is a kis ideáljaimba burkolóztam. Odáig szerencsére sohasem fajultam, hogy azt mondjam, hogy akkor egy kék szemű, barna hajú fiúkát szeretnék, de az igencsak határozottan megvolt, hogy nézzen ki jól. A punk korszakomban meg természetesen legyen punk, naná, de minimum egy hosszúhajú bakancsos feketeség.
Aztán teltek az évek, és egyre többet láttam a világból. Láttam, hogy az emberek hogyan működnek, láttam, hogy a dolgok általában közel sem olyan tökéletesek, mint amilyennek tűnnek. Tapasztalatokat szereztem, megváltoztam. A gondolkodásmódom, én, ez pedig kikövezett utat jelentett az értékrendem sürgős cseréjéhez is.

Elsősorban rájöttem, hogy nem minden a külső. Sőt. Tulajdonképpen semmi. Mert mit kezd az ember egy szuper külsővel, ha nincs mögötte tartalom? Igen, én is voltam már úgy, hogy szóba elegyedtem azzal a sráccal, akiért már jó ideje sóvárogtam titokban, és leírhatatlan csalódásként ért, amikor 2 értelmes mondatot nem tudtunk váltani. Vagy amikor mindegyik után hosszú szünetek következtek, melyekben fénysebességgel pörgettem az agyam, hogy mivel is törhetném meg. És olyan is volt, hogy egy teljesen átlagos, még véletlenül sem az "esetem" típussal beszélgettünk, és azon kaptam magam, hogy jó. Jól érzem magam. Felszabadultan. Őszintén tudok mosolyogni, és nem kell gondolkodnom. Mondhatom azt, ami az eszembe jut, kényszerek és kínos csendek nélkül. Van ennél nagyobb kincs? Ma már tudom, hogy nincsen. Akkor még egy ideig próbálkoztam tovább a helyes srácokkal, míg belül csendesen, de biztosan  érett a gondolat, hogy rossz irányban járok.

És döntöttem.
Szép lassan eldobáltam minden addigi sztereotípiámat, és nyitottam. Az újra, a jóra. A boldogságra.
Ma is ezt az elvet követem. Nem tagadom, továbbra is vannak bizonyos külső jegyek, amikért egész egyszerűen odavagyok (mint a finoman kisportolt férfitest (úszók előnyben), az elegáns öltözet, a hosszú raszta tincsek, a pimasz szép mosoly, és a színes hosszúujjúpólószerű tetoválás a karon), de egyik sem elsőrendű tényező. Csak szeretem nézni. :)
De ami talán még ennél is fontosabb, hogy átalakult az önmagamhoz való hozzáállásom. A látásmódom.
Felismertem, hogy ha továbbra is ilyen hozzáállással intézem a dolgaim, mindig olyan kapcsolataim lesznek, amikben én irányítok. Nem pedig engem irányítanak. Vagy próbálnak. :) Egy olyan, ahol a másik fél erősebb. Határozottabb. Meg tud lepni.
Nem lehetek "egyszemélyes vadász és hazacipelő", hagynom kell, hogy más vigyen haza zsákmányként. Miután levadásztam. Mert valljuk be, mi lányok úgy manipulálják a dolgokat, ahogy akarják. És a másik közben szentül meg van győződve róla, hogy ő aztán milyen klasszul megcsinálta. Ehhez értünk.
A másik oldalról tanulom hangsúlyozni az előnyös tulajdonságaimat, a kevésbé szerencséseket pedig elfogadni. Felismerni. Aztán kezelni. Esetleg változtatni.
Együttélni.
Olyanná válni, amilyen lenni szeretnék, de mindeközben nem lemaradni az életről. Az életemről.
Arról, ami igazán fontos.
Azokról, akik igazán fontosak.

 Szóval Valentin-nap.
Egy "igazi" volt az életemben, tavaly. Itt olvasható. Gondolom egyetértünk abban, hogy panaszra nem lehet okom.
Mégsem tudtam megbecsülni. Az adott pillanat, az akkori énem, a lelki állapotom, nem engedte. Pedig Á. ... igazán mindent megtett. Talán túl sokat is. Elviselte az összes hülyeségemet, furcsaságomat, azokat is, amiket nem feltétlenül kellett volna. Sőt.
Mostanában gyakran megesik, hogy eszembe jutnak akkori konkrét szituációk, és nem tudok napirendre térni a viselkedésem felett. Ijesztő. Hogy miért úgy reagáltam, ahogy. Miért nem hagytam kibontakozni. Miért nem tudtam egyszerűen élvezni.
De az is én voltam. És vagyok is.

Sajnálom Á. Akkor nem vettem észre.
De köszönök mindent. Legfőképpen a türelmedet.

Kókuszos vöröslencsekrém   (2 adag)
 Turmeric N Spice receptje alapján kisebb változtatásokkal
- Elsőre furcsának tűnhet, hogy lencséből csináljon az ember desszertet, de ezen lépjünk túl és csináljuk meg! Mivel a vöröslencsének nincsen túl határozott íze, így remekül át tudja venni a kókusz és a narancs aromáit. És ha már egészség, van annál klasszabb, mint ha olyannal kényeztetjük magunkat, aminek szinte csupa pozitív hatása van a lényünkre? - 

70 ml vöröslencse
150 ml rizstej
80 ml víz
3 nagy evőkanálnyi kókuszreszelék
dobókockányi vaj
1 teáskanálnyi narancsvirágszirom
1 mokkáskanálnyi őrölt narancshéj 
2 teáskanál méz
a tetejére mandulalapocskák, virágpollen, gránátalma

A vajat olvasszuk meg egy lábosban. Szórjuk rá a lencsét, majd kevergetve hagyjuk, hogy rátapadjon az összes kis szemcsére. Ha már száraznak tűnik, adjuk hozzá a kókuszreszeléket, majd öntsük rá a vizet és a tejet is, fedjük le, és lassú tűzön addig főzzük, míg a lencse meg nem puhul. (Mivel vöröslencséről beszélünk, ez kb. 8-10 perc alatt meg is történik, utána atomjaira hullik.)
Ekkor vegyük le a tűzről, és turmixoljuk krémesre. Ha túl sűrűnek éreznénk, adjunk hozzá még egy kevés tejet (akár kókusztejet, az sűrűbb), az a jó, ha joghurtszerű az állaga. Ízesítsük a porrá zúzott narancsvirágszirommal és narancshéjjal. A mézet csak akkor keverjük bele, ha már nem forró (és nem fogjuk hőkezelni).
Töltsük poharakba, szórjuk meg a tetejét valamilyen bogyós gyümölccsel (vagy az alját), kókszpehellyel és egy kevés virágporral.
Előre elkészíthető, egy hűtőben töltött éjszaka kifejezetten jót tesz neki!

Sweet red lentil coconut cream

70 ml red lentil
150 ml ricemilk
80 ml water
3 big tbsp shredded coconut
1/2 tsp butter
1 tsp dried orange blossom
1/2 tsp dried orange peel
2 tsp honey
for the topping: cutted almond, bee pollen, pomegranate

Melt the butter in a dish.
Put into the lentils then stir until dry.
Pour into the milk and water, then cook till the lentils go soft. 
Turn off the heat and mix until smooth.
Seasoning with the orange blossom and peel then add the honey.
Let stay for a night then sprinkle with coconut and pollen.

Enjoy cold with pomegranate seeds!

ATE #4 - Bad Kleinkirchheim

február 9.
00.13 - 6 órányi autózás után megérkezni a mínusz 10 fokba, majd az ágyamra hanyagul rádobott sínadrágból szembesülni a ténnyel, hogy otthonhagytam az enyémet. Felbecsülhetetlen.
A ház egyébként valami elképesztően gyönyörű (feltételezem a környék is, bár tekintve, hogy koromsötét volt, amikor megérkeztünk, még nem sok mindent láttam), rengeteg vintage és dizájncuccal telepakolva. Tökéletes.

09.25 - Reggeli közben apa megkérdezte a tulajt, hogy hol tudunk a környéken sínadrágot venni. A Pasi készségesen elmagyarázta merre találjuk a legközelebbi Hervist, majd 10 perc múlva visszajött, és a kezembe nyomott kettőt, hogy válasszak melyik tetszik.
Az idő is javult: már -6 fokot mutat a hőmérő.

21.49 - Szétmegy a fejem. Már belemasszíroztam egy jókora adag arckrémet (a kozmetikusom elájult volna) de még mindig nagyon forró. Pedig semmi oka rá, ilyen gyenge napot szerintem még soha életemben nem zártam. Alig mentünk valamit. Jó, nem rajtam múlt, rengeteg teljesen kezdő volt velünk, de akkor is. Kifejezetten elégedetlen vagyok magammal. Főleg, hogy vacsi után vagy 6 energiakekszet eltüntettem. De volt az 7 is. (Csekély vigasz, hogy legalább én sütöttem.)
Ráadásul a térdem is fáj. Nem lila, már megvizsgáltam, de hát tudjuk: ami késik, az nem múlik.


február 10.  
18.50  - Fürdés után testápoló helyett izomlazítóval kenegetni magad. Fiinom. Apával fasírtban lenni már kevésbé. 
U.t.á.l.o.m. Miért történik meg mindig?! Olyan szinten rosszkedvű leszek tőle, hogy szinte már el is felejtettem a gyönyörű napsütést. Pedig volt. Szinte egész nap. Olyan igazi hétágú.
23.09 - Hajni berakott egy adag felkockázott csirkehúst a mikróba. Hogy majd az meggrillezi. Grillfunkcióval. Mert a dietetikus azt mondta, hogy grillezett legyen. 20 percnyi zúgás és kifagyasztás (ki kellett nyitni az ablakot, mert nagyon büdös volt) után a férje kivette, hogy megnézze elkészült-e végre, de amikor odahajolt hozzám megerősítést várván a nyers állapotról, egy véletlen mozdulattal a földre borította az egészet. Gyorsmenetben összekapkodtuk, majd jött az a brilliáns ötletem, hogy mivel még úgy is elég nyers (ennyit a mikrós grillről), mossuk meg, fűszerezzük újra, és süssük ki serpenyőben. 
Így húst sütöttem. 
Néha magam is komolyan csodálkozom miket meg nem csinálok a közösségért.


február 11.
20.19 - Eddig ismeretlen, még az anatómia tankönyv által sem említett izomcsoportokra bukkantam a fenekem környékén.
Aztán az utolsó kettő "használjukkiazutolsóperceketis" csúszásnál sikerült összezúzni magam. Jelenleg csak fél fenéken vagyok képes ülni. A térdemről meg ne is beszéljünk.

 A ház árában benne van a kontinentális reggeli, de biztos ami biztos alapon, azért gondoltam magamra: énsütötte pumpernickel kenyér (sajnos nem működött teljesen az élesztő), sült répás diós krém, és egy tálkányi cékla, retek, répa saláta.
Meg kávé. 2x. De csak mert kicsi  bögre.

 Az ebédem is nevezhető "szokásosnak", eddig minden nap ezt ettem. 
Tea, egy alma, narancs, és 4 db "energiakeksz". (Szintén otthoni ügyeskedés - már kifejezetten sajnálom, hogy nem írtam le miket tettem bele. Na majd legközelebb. Amúgy iszonyú finom, egészséges, naná, és szerintem bőven elég édes is, a 17 dkg aszalmány megteszi a hatását.)

Amúgy úgy jöttem el otthonról, hogy na majd valamelyik nap mindenképpen eszek egy jó kis igazi osztrák germknödelt, de tartok tőle,hogy ez el fog maradni, mert vagy nem volt a hüttében, vagy úgy éreztem, hogy ha ilyesféle komolyabbat eszem napközben, bepunnyadok, vagy annyira nem lesz erőm mozogni, hogy úgy kell majd legurítani a hegyről. :)

Mivel a vacsora önellátós, egy heti menütervvel és a hozzá szükséges alapanyagokkal/eszközökkel jöttem el otthonról. (Áldom az eget, hogy eggyel többet írtam össze,mint kellett volna, mivel a curryhez valahogyan a fél cuccot elfelejtettem.)
Fűszeres paradicsomszósz juhtúrós mentás kuszkuszgolyókkal, hmm, egész jó volt! És praktikus is, mert előző este megcsináltam, ma pedig fürdés után csak be kellett dobni a mikróba egy 4 percre, és már ehettem is!

 Vacsi után (és előtte is) egy alma, meg kávé. Egy. DE hatalmas bögrében. Feltételezem a napközbeni nagyobb mértékű mozgás hatása, de hiába eszem meg a máskor teljesen elegendő ételt, éhes vagyok. Vagy csak unatkozom? Nem tudom. Hogy maradjon holnapra is kekszem, direkt mogyorót ettem (sajnos majdnem kétszer annyit, mint a képen látható), de édeset is kívántam, így végülis a kekszem is elfogyott (6 db!!), meg a maradék pumpernickelem is betermeltem. Nagyjából akkora mennyiséget, mint amit az előző 3 napban összesen ettem. (Jó, az nem volt olyan sok.)  
Hihetetlen. Mint valami kívánós terhes.
De az a legbosszantóbb, hogy tudom, hogy nem vagyok igazán éhes (illetve nem lehetek), tudatosítom magammal/magamban, és mégis eszem:
a, bánatomban
b, unalmamban
c, internetezés közben (észre sem veszem mennyit fogyasztok --> sokkal többet, mint amennyivel már jóllaknék! Felismervén ezt, már egy jó ideje ki is iktattam, az ilyen nemotthoni helyzetek azonban felülírják a szabályokat.)
d, hamar ráunok dolgokra, ha sokszor eszem egymás után. Így ez akár felírható az egyhangú reggelik, és változatlan édesség számlájára. Én szegény. Jódolgomban már azt sem tudom min sírjak...

Hmm, erősen gyanakszom az utolsó kettőre.

ATE #3

Kakukkfüves sült hagyma - alma saláta pirított sokmagvas scone-kockákkal... hát, nem az ilyen reggelikhez vagyok szokva, de mivel folyamatosan dolgoztam, már egy hete nem volt időm elmenni vásárolni. És igen, ez az a pillanat, amikor az ember lánya elkezd egészben vöröshagymát sütni (mint a szalonnasütésnél), és rájön, hogy milyen finom. Főleg ha kap egy kis citromos-olívás-kakukkfüves mázat is. Hmm. Mellé egy bögre marcipános almateát ittam, valahogyan ne volt hangulatom a kávéhoz.

Az ebéd szintén a hűtőfosztás jegyében telt: volt egy maradék tojásfehérjém, pár kanálnyi sültfokhagymás karfiolkrémem, a fagyasztóban a zacskó alján 2 maroknyi kukorica. Ez kapott egy minimális juhtúrót, fűszerezést, durvára vágott diót, majd ment a sütőbe. Le is nulláztam az itthoni zöldségkészletet. Mind az utolsó szálig.
A desszertről nem akarnék túl sokat elárulni - a Valentin-napi bejegyzéshez készült, legyen inkább meglepetés :) Az tuti, hogy nagyon finom, és egészen biztos, hogy nem jutna eszetekbe édességhez használni a fő összetevőjét.
Pótolandó a reggelit, ittam egy gabonakávét is.

Amikor pár napja Zizi kiposztolta a sütőtökkrémes-sajtos tésztáját, éreztem, hogy igen, nekem is kell csinálnom valami hasonlót!!!  És mivel úgy is mentem a piacra, nem volt nagy ügy, hogy bedobjak a kosaramba egy darabka sütőtököt illetve kérjek pár marék spenótot. A krémhez a tököt görög joghurttal turmixoltam, rozmaringgal ízesítettem,  és tészta gyanánt az utolsó pár darab borsos papadom használtam. A sütőből kivéve még pluszban megszórtam egy kis élesztőpehellyel, just in case. Valami elképesztően finom lett. Ha lesz még tök, amikor hazajövünk a síelésből, muszáj lesz ismételnem :)

A vacsi készítése közben elrágcsáltam egy jó nagy almát, utána pedig nem bírtam magammal, és megittam még egy kávét. Igen-igen, gabonát, de mielőtt bárki megijedne, leszögezném, nem minden gabonakávé néz ki ilyen vacakul. Ez egy új, számomra eddig ismeretlen fajta (nem volt az, amit szoktam). Mivel a zacskóját azonnal kidobtam, nem tudom milyen márkájú, de az tuti, hogy nem veszek többet! Olyan, mintha bénán lenne ledarálva - nem ritka, hogy szotyi méretű magokra harapok rá. Ivás közben.

Tökmagos-szotyis scone

Nem gondoltam, hogy 19 éves koromra jutok el odáig, hogy azt mondjam, nehezen tudom kezelni az "elvált szülők gyerekének lenni" problematikáját.
Pedig így van. Azt hiszem nem megy, annak ellenére, hogy nagyon igyekszem. De még nem vagyok tisztában a szabályokkal. Persze lehet kérdezni, hogy 3,5 év hivatalos válás illetve majdnem 6 évnyi különélés után mi az ami most ilyen hirtelen ért. Nem tudom. Talán megváltoztak a körülmények.

Szerencsés vagyok, sohasem kellett választanom apa és anya között. Mindig is jó volt a viszonyuk, sohasem "uszítottak" minket egymás ellen. Sőt. Mikor azt hiszed, hogy az egyikkel majd jól kitárgyalhatod a másikkal kapcsolatos sérelmeidet, nagyot kell nézned, mert nem hogy nem hallgatnak végig, hanem még meg is védik egymást.
Aztán bejöttek a képbe az új kapcsolatok. Először apának, naná, a fiúknak ez gyorsabban megy. (Legalábbis minden általam "ismert" volt házasság esetében.) Természetesen ismertük a barátnőjét, találkoztunk is vele, de nem volt túl szoros a kapcsolatunk. Aztán tavaly bejött a képbe Pali. A történet úgy teljes, ha azt is hozzáteszem, hogy eleinte nem voltam felhőtlenül lelkes. Nem tudtam hogyan fog ezután anya "működni", mi marad nekünk belőle. Az idő előrehaladtával azonban megnyugodtam. Megismertem, megtanultam, megszoktam. És megszerettem. Mind a helyzetet, mind Palit. (Elsőre is nagyon szimpatikus volt, de azért mindannyian tudjuk, hogy a két fogalom közel sem azonos.)
Most már teljesen a család, az életünk része. Az életemé. 
Az egyiké. Már ha lehet valakit így "osztogatni". Hiszen mindkettő én vagyok. A kis részekből áll össze az egész. Amik ugyan eleinte elkülöníthetőnek tűnnek, de út közben folyamatosan derül ki, hogy nem, nem azok. Mert ott vagyok, mint összekötő kapocs.

Azt szeretném, ha apa megértené, hogy őt sohasem fogja helyettesíteni semmi. És senki. A viszonyom Palival nem jobb, vagy rosszabb, egész egyszerűen más. Összehasonlíthatatlan.
Ő nem az apukám.
Nem is volt az, nem is lesz az soha.
Inkább olyan, mint egy barát. Egy nagyon jó barát. Gondoskodik rólunk, törődik velünk, szeret minket. És mi is őt. Mert egy fantasztikus ember. De mint ahogyan mi sem helyettesítjük az ő gyerekeit, ez fordítva is pont ugyanígy igaz.

Amióta ideköltöztem apuhoz, nem egyszerű az életünk.
Tulajdonképpen folyamatos hullámvölgy az egész: vagy iszonyúan harmonikus és irigylésreméltó, vagy döbbenetesen feszült. Átmenet nem nagyon van. Vagy ha igen, azt apa úgy értékeli, hogy "egymás mellett élünk, de nem együtt".
Néha belegondolok, hogy jó-e ez így. Vagy hogy miért van. Miért is nem tudunk mi békésen eléldegélni egymás mellett?
Valószínűleg helyes válasz, az, hogy hasonlítunk. Nagyon. Rengeteg tulajdonságomat fedezem fel benne.
De bármilyen egyszerűen hangzik, az is jó csapásiránynak tűnik, hogy szeretjük egymást. Pont. Ezen nincs mit ragozni. Mert attól, aki fontos számunkra, nagyon sok mindent eltűrünk. Persze legbelül ezek a dolgok egyre csak rakódnak egymásra, míg végül betelik a pohár, és kirobban. Minden keserűség és csalódottság, sokszorosan felfokozva. Nem feltétlenül ott és úgy, ahogyan kéne, de már nem fér el bennt. Majd beüt a crach, mint 2 sértődött kisgyerek, napokig egymáshoz sem szólunk. Már meglepően magas szintre fejlesztettük a "hogyan tartózkodj úgy egy légtérben a másikkal, mintha ott sem lenne" technikáját.
De kibékülésben is jók vagyunk.
Szerencsére egyre jobbak.  

Az élet túl rövid ahhoz, hogy ilyenekre pazaroljuk.

Tökmagos-szotyis scone

   - Kenyeret sütni nem szeretek. Ellenben enni, na azt már sokkal inkább. Persze csak megfelelő minőségű beltartalomal (és mennyiségben). A scone válasz mindkettőre. Jól adagolható, és az összetevői igen bátran csereberélhetőek. Ezt a nagyim által direkt nekem sütött keksz ihlette. Kicsit ugyan sós lett (mikor a telefonban bejelentette, hogy a csak(!!!!) 6 evőkanál sót tett bele, láttam ahogy a vérnyomásom az egekbe ugrik. Később kiderült, hogy ez a 2 adagnyi mennyiség, de azért az egész tálnyi ételekbe tett csipetnyi mennyiségekhez szokott ízlelőbimbóimnak kissé sok volt. Ennek ellenére megettem (csak kellett mellé rendesen inni) mert nagyon finom volt. Amúgy meg nem én vagyok a legszerencsésebb, hogy ilyen tündér nagyim van? Akinek mindig én jutok az eszébe, ha valami "reformos" receptet hall, és azt azonnal el is készíti nekem? Ilyenkor meg kit érdekel, hogy egész más az egészséges címszó alatti felfogásunk?! Néha az az érzésem, hogy ezzel tudom boldoggá tenni. Egyes-egyedül. 
Nem az a legkevesebb, hogy megteszem?  -



1 csésze tk. rozsliszt
1/2 csésze tökmagliszt
1/2 csésze zabpehely
3 evőkanál napraforgómag 
1,5 teáskanál szódabikarbóna
2 csipet só
1 tojás
1/2 csésze joghurt
fél csokornyi kapor
1 evőkanál zabpehely a szóráshoz

Keverjük össze a száraz, egy külön tálban pedig a nedves hozzávalókat. A kaprot még tartogassuk.Apránként dolgozzuk bele a nedves anyagokat a lisztkeverékbe, legvégül vagdossuk bele a kaprot is.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Egy kisebb tepsibe terítsünk sütőpapírt. Erre kanalazzuk át a masszát (nem szabad, hogy folyjon, de azért ragacsos lesz), majd vizes kézzel simogassuk egy 20-21 cm átmérőjű körré. Vizes késsel vágjuk 8 egyforma szeletre, szórjuk meg a tetejét zabpehellyel, majd süssük míg kissé meg nem emelkedik, és a külseje is szép szilárd lesz.

Savoury scone with pumkpinseed flour and sunseed

1 cup whole grain rye flour
1/2 cup pumpkinseed flour
1/2 cup oatmeal
3 tbsp sunseed
1,5 tsp baking soda
2 pinch of salt
1 egg
1/2 cup natural yoghurt
small bunch of dill
1 tbsp oatmeal for topping

Mix the dry and the wet ingredients in different bowls (without the dill).
Slowly stir the wet part into the flour-mix, then work well with the cutted dill.
Preheat the oven to 180 C.
Lay baking paper into a tray. Make a 20 cm diameter circle from the dough with wet hand.
Cut 8 same parts (with a wet knife) tha sprinkle the top with oatmeal.
Bake aprox. 20 minutes.
Enjoy toasted with a delicious vegetable-cream.

Ragacsos gesztenyés csokitorta avokádóval

Ismerős a helyzet, amikor valamire nagyon készülsz, minden idődet kitölti, és annyira a lényeddé válik, hogy a megszűnése egyenlő a teljes kiüresedés érzésével?

Gondolom igen. A környezetemben sok emberen látom/láttam, a kapcsolataival kapcsolatban. Mert ugye ezekre van rálátásom.
Látom, hogy mennyire függenek egymástól. Illetve általában csak az egyik fél, de ettől már pont tökéletesnek hat a dolog kívülről. Aztán beüt a crach. Szétválnak az útjaik. És szegény függő fél összeomlik. Szó szerint. Volt, nincs. Használhatatlan. A másik pedig vidáman éli tovább a kis életét, mintha mi sem történt volna. Mert mint tudjuk, nincs igazság a Földön.

Sajnálom az ilyen embereket. Nem azt mondom, hogy gyengék, de... jobb szót nem találok. Pedig ez így nem egészen helytálló.
Mert az érzelmeinket nem tudjuk befolyásolni. Mindenki bír egy alapszemélyiséggel, ami ugyan fejleszthető, na de ahogyan a kutyából nem lesz szalonna, csodákat itt sem lehet remélni. Ha valaki ilyen beállítottságú, az szív. Egész életében.

Jómagam áldom az eget, hogy a puttonyomba ilyenből nem sok jutott. Vagy ha jutott is, ezt a típusát igen sikeresen kiöltem.

Az életem eddig is teljes volt, mindössze helyet csináltam neked benne.
Vannak alapelveim. (A legtöbb már olyannyira a részemmé vált, hogy képtelen lennék nem tenni. Azt hiszem valahogy így születnek a tulajdonságok.)
Ez az egyik.
Így talán már érthetőbb miért nem értem, illetve kezelem nehezen az efféle embereket. Mikor az egyik pasimnak az volt az élete, hogy suli után egy téren lógott a hasonlóan link barátaival. És nem értette, hogy én hova mennék. Meg hogy dolgom van. Gondolom nem kell mondanom, hogy nem volt túl hosszú életű a kapcsolat.

"Dolgom van."
Ez a másik mániám.
Hogy programot csinálok magamnak. Napirendet. Életritmust. Bármit, csak szabályok közé szoríthassam az életem.
Anélkül ugyanis elvesztem. Egy senki vagyok. Nem tudok mit kezdeni rengeteg beosztatlan idővel, nem tudom magam elfoglalni. Szenvedek.
Nálam ezek az időszakok először nyaranta, majd az érettségi után, mostanában pedig vizsgák után sújtanak. Persze ahogyan telik az idő egyre jobban kiismerem magam, így tudatosan is rá tudok készülni. Megtanulom kezelni.

Egy kedves barátom szájából hangzott el a következő mondat: "...igyekszem ezt máshogy megélni - átértelmezni az űrt..."
Ez az.
Ezt kell tennem nekem is. Átértelmezni.

Örömmel jelenthetem: sikerült.
Szerda délután, amikor éreztem, hogy kezdek elmerülni a negatív érzésekben, úgy döntöttem, most nem hagyom magam. Változni akarok, nem? Itt az első lépés. Így feltettem magamnak a kérdést: mik azok a dolgok, amiket mindig tologatok, mondván, hogy "nincs rá időm". Sajnos túl sok minden nem jutott eszembe (ezután írni fogom), ezért feldobtam egy jó kis arcpakolást, előhalásztam a még sosem használt gyömbéres bőrradírt, előkészítettem a másnapi ebédem, rendet raktam, végigcsináltam az egyik régi tornás gyakorlatsorunkat, és hamarosan már este is lett.
Nagy pirospont magamnak. Nem mondom, hogy sok ilyen délutánra vágyom, de... azért nem volt olyan rossz, mint amilyenre számítottam.
Éljen az átértelmezés.

Gesztenyés csokitorta avokádóval
   az eredeti recept Canelle et Vanille-é, egészségesítve :)


10 dkg étcsoki (minél magasabb kakaótartalommal - nálam 80%)
1 normál méretű avokádó
5 dkg natúr gesztenyepüré
2 tk vaníliapor vagy 1 rúd kikapart magjai
3 tojás
45 g kölesliszt
35 g zabpehelyliszt
csipetnyi só
3dkg nyírfacukor
2 dkg méz
1 evőkanál zabpehely

Az avokádót szabadítsuk meg a magjától, héjától, majd pürésítsük.
A tojásokat válasszuk ketté, a fehérjékből verjünk kemény habot.
Az étcsokit olvasszuk meg, majd gyengéden keverjük el benne először az avokádópürét, a tojássárgákat a nyírfacukrot és a mézet.
Vegyítsük össze a kétféle lisztet és a sót, majd a fehérjével felváltva óvatosan forgassuk bele a csokis masszába.
Melegítsük elő a sütőt 175 fokra.
Vajazzunk és lisztezzünk ki egy 18 cm-es kapcsos tortaformát, öntsük bele a tésztát, majd süssük kb. 20 percig. Attól függően változtassunk az időn, hogy mennyire szeretnénk ragacsosra.

Gooey chocolate-chestnut cake with avocado

10 dkg dark chocolate (mine was 80%)
1 normal soft avocado
5 dkg unsweetened chestnut puree
seeds of 1 vanilla or 1 tsp vanilla powder
3 egg
45 g millet flour
35 g oat flour
pinch of salt
3 dkg xilit
2 dkg honey
1 tbsp oat-flakes

Peel the avocado and mix until smooth.
Whip the egg whites until peaks start to form.
Melt the chocolate (in microwawe) then stir with the avocado puree, the egg yolks, xilit and the honey.
Mix the flours and salt in a bowl.
Add the egg whites and the flour mix to the chocolate alternately.
Preheat the oven to 175 C.
Spread a baking mold with butter then put into the dough and bake aprox. 20 minutes. It depends on how gooey/soft would we like. 
Enjoy with a scoop of ice-cream or cranberry apple sauce!