2012. augusztus 27.

Hétfői Hangulatok: orvos és körömlakk


Na, ezt a napot egyáltalán nem így terveztem. Azt megreggelizem, intézek magamnak egy kis receptfelírást, majd szép nyugiban nekiállok főzőcskézni, és elmegyek a kutyával piknikezni a "közeli" tóhoz.
A kinti ebéd már felkeléskor egyértelműen törlődött, hála a brutális szélnek. Ez kicsit visszavett a lelkesedésemből, de azért igyekeztem.
Orvoshoz mostanában elég sokat járok, ugyanis iszonyúan hullik a hajam. Brutálisan. És az a legborzasztóbb, hogy most már látszik. Nagyon. Vagy 4x ennyi volt.
Szóval most kivizsgálás alatt állok. Az előző vérképemből kiderült, hogy egy kis vaspótlás nem ártana - szedem is szorgalmasan, egy szem folsav és C-vitamin társaságában. A várva várt hatás azonban elmaradt. Jó, nagyon tetszik, hogy a körmöm 2x olyan gyorsan nő meg nem töredezik, de mondjuk a hajam semmit sem változott. Sőt. Szerintem egyre rosszabb.

Így ha már úgyis arra jártam vasat feliratni (tudjátok milyen hamar megeszek egy dobozzal?!), gondoltam kampányolok egy kicsit a másfajta megközelítésért. Sikerült: 4 féle beutalóval távoztam. Sajnos a nőgyógyászat úgy elhúzódott (üldögéltem vagy 2 órát), hogy a vérvételisek negyed órával előttem lehúzták a rolót. Így az holnapra csúszott.
Hurrá, kelhetek hatkor.


Aminek tulajdonképpen semmi értelme.Mert áltatgathatom magam, hogy biztos valami rajtam kívülálló ok miatt van az egész, de a lelkem legmélyén tudom, hogy nem. Tökegyszerű a válasz.
Összefügg a súlyommal. Ugyanis egy bizonyos pont alatt szépen elmaradoznak a női működések, ezáltal hormonálisan borul a rendszer, és itt a baj. Jelenleg a hajhullás.
Akár azt is mondhatnánk, hogy ismerős a helyzet. Hogy visszaestem, és "ebből megint kórház lesz". De nem. Mert ez most már egészen más.
Nem "nélkülözök". Nem koplalok. Sokszor, sokfélét eszem. Minden "tápanyagcsoprtból. Csak ésszel.
Mozgok. Mert kell. Szükségem van rá.
Igyekszem a gondolkodásmódomon változtatni, ami kihat az étkezésemre is. Pozitívan.
Jól érzem magam. A külalakbeli elfogadással még mindig vannak problémák, de... minden nem lehet tökéletes. És félek, hogy ez nem is lesz az soha. Mert nem tudok elszakadni ezektől a fusztrációimtól.
De most egészen jó. Sőt.
Azt is mondhatom, hogy kiegyensúlyozott vagyok. Annyira, mint még talán soha. Vagy iszonyú régen.


Hol itt a baj? - lehetne kérdezni. Nekem sehol. Csak a jelek szerint ez mégsem olyan szuper.
És hiáb tudom a megoldást, várok. Várom, hogy valaki kimondja. Mert magamtól nem megy. De úgy sem fog.
Úgyhogy inkább azt várom, hogy valaki adjon valamit. Valamit, amit beveszek, és hiphopp minden helyrejön. (Leendő orvostanhallgatóként csak gratulálni tudok magamnak, mert ugye a kívülről bevitt hormonok leállítják a saját termelést, így ha abbahagyja a szedést az illető, jó ideig, vagy rosszabb esetben egyáltalán nem indul újra a saját gyártás. Éljen az emeltbioszérettségi.)
Na jó, nem. Nem vagyok az a gyógyszeres típus. Sőt. Kifejezetten ellenzem. Hiszek abban, hogy az étel az maga az élet. Az vagy, amit megeszel. Tehát táplálkozz helyesen. És én azt teszem, Vagyis nagyon igyekszem. Akkor meg miért...?


Ezek után az ebédfőzés is elmaradt, csak egy zöldborsós kencét volt erőm összeturmixolni. Hogy én mennyire szeretem a borsót! Valami isteni! Jó sok kaporral... (valamikor tervezek egy sokpástétomos posztot, majd ezt is odabiggyesztem)

Dinnyéztünk is, de sajnos igaz a hír: már nem finomak a dinnyék. Édesnek édes, de... valahogyan nem az igazi. (Pedig nem akartam elhinni amikor a zöldséges mondta - náluk elfogyott, így mentünk máshova - azt hittem csak ránk akarja tukmálni az áruját.)
:D Azért még párat biztosan elpuszítok, nagyobb függő vagyok én ennél. Hiszen így is majdnem egy teljes évet kell várni, hogy újra legyen!!!


És az olvasás sem maradhatott el. (Pedig a várakozás alatt is végig ezzel igyekeztem elfoglalni magam.)Számomra volt a legfurcsább konstatálni, hogy mennyire rákaptam.
Pedig nem köt le. De azért néha jó. Mostanában. Túl sok a szabadidőm, na.
És a Schaffer Erzsébet könyvek pedig igen jók. Anyának hála megvan az összes.

4 megjegyzés:

  1. Na sweetheart nagyon remélem hogy na. (nem jutott eszembe ennél értelmesebb komment)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. maximálisan megértettem az üzenet lényegét :)

      Törlés
  2. Majd az egyetemen megtanulod,hogy hogyan is kell helyesen táplálkoznia egy embernek ahhoz,hogy az az egészségét szolgálja.
    A hús az biztosan benne lesz...
    Alkalmazod a megszerzett tudást magadon/is/,és csodálkozol majd,hogy "jé,nem hullik a hajam!"
    Ne haragudj rám ezért a hozzászólásomért,egy biztos,megbántani semmiképpen nem akartalak.
    Mindenkinek tiszteletben tartom a meggyőződését.a Tiédet is,de vigyázz az egészségedre!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dehogy bántasz meg :)
      Persze, tudom, hogy nem minden tökéletes (vannak hibák a rendszerben), és a "hibát" is sejtem, de megoldani még azt hiszem nem vagyok kész. De aranyos vagy, vigyázok :)

      Törlés