Ez a mondat állt öles betűkkel a honlap tetején.
Akkor még nem értettem. Sőt.
Igencsak nagy erőfeszítésbe telt, hogy elmenjek. Illetve, hogy eldöntsem, hogy elmegyek. Mert tudjátok, van az a bizonyos határ, az igen és nem mező között. Na itt ingáztam. Szerettem volna elmenni, de volt bennem egy félsz, hogy vagyok-e elég "erős" ahhoz, hogy megtegyem. Hogy jól tudom-e majd magam érezni.
Nehéz kérdés volt. Egyik nap így keltem, másik nap úgy. A határidő azonban véges volt. Anyuék meggyőztek, hogy el kell menni, nem szabad kihagyni, így megírtam a jelentkezési levelet, postára is adtam. 3 nap múlva pedig csöngetett a postás. A saját magam által írt levéllel. Most lehet kérdezni, hogy de hát hogyan!?
A válasz egyszerű: modern gyerek vagyok, levelet szerintem életemben talán egyszer adtam fel. A vicc az, hogy ezt pontosan tudtam, így nem bíztam a véletlenre: szépen bepöttyintettem a gógliba, hogy levélminta, és az ott legszimpatikusabb kép alapján dekoráltam ki a borítékot. Sajnos azt azonban elfelejtettem megnézni, hogy abban az esetben ki küldte kinek (eszembe sem jutott), így az 50 % esély, miszerint jó helyre írom a feladót és címzettet, jelen helyzetben nem teljesült. Kár. Pedig már a feladásnál hullattam pár könnycseppet a bélyeg ára miatt. (Basszus, régen 20 meg 50 forint volt egy bélyeg, ma pedig több, mint 100!!!)
De mindegy. Mivel abban az időszakban inkább a magába zárkózó énem került előtérbe, úgy gondoltam, hogy ez egy jel, amit az ember jobb, ha figyelembe vesz, így inkább nem megyek.
Itthon ez a tény okozott némi összezörrenést. Igen-igen, mi kissé furcsa család vagyunk, általában azon megy a vita, hogy miért nem járok eleget társaságba, miért nem szocializálódom jobban. Apától megkaptam, hogy ebben a pillanatban tettem tönkre a következő 4 évem. Lehet. És? Az én életem. Úgy teszem tönkre ahogyan csak szeretném. (durcás kisgyerek fíling)
Aztán megtörtént a csoda: kaptam egy e-mailt, amiben az állt, hogy bekerültem a vegetáriánus fesztivál receptversenyébe, vasárnap lesz a "megmérettetés". Ami egybeesett a tábor utolsó napjával. Tehát már ha akartam volna, se tudtam volna végig maradni. Sőt. Pénteken mindenképpen haza kellett jutnom.
Most vagy soha. Megragadtam a telefont, és felhívtam az egyik gólyatábori vezetőt. Ha van hely, elmegyek.
És volt. A pénteki eljövetelen sem problémáztak, sőt, a vegetáriánus menü hallatán sem szaladt el sikítva senki.
És ez erőt adott. Meg az is, hogy ismét úgy érezhettem, az én kezemben van az irányítás. Hogy nem korlátoz senki.
Kedd reggel találkoztunk a Kerengőben. Azt tudtam, hogy nagyszabású a dolog, de ennyi emberre még én sem számítottam. Több, mint ezren voltunk.
Ennek ellenére (vagy éppen ezért) az egész tábor iszonyúan jólszervezett volt. Minden a helyén volt, mindenki tudta a dolgát.
Összehasonlítási alapom nincsen, de a hallottak alapján magasan felülmúlta a legtöbb gólyatábor színvonalát. Volt minden.
Móka és kacagás,
hülyeség dögivel (erősen túllépve az ezirányú napi befogadóképpeségem - így
néminemű alkohol,
buli,
és pörgés ezerrel.
Az instruktoraink gondoskodtak róla, hogy egy percre se laposodjon el a hangulat, de mindezt egyáltalán nem sértő vagy megalázó módon, mint ahogyan azt lehet hallani egyes helyekről.
Már aznap úgy hívtam fel anyát és apát (én mindig mindenkinek beszámolok külön-külön), hogy van egy barátom. És tényleg így éreztem. Illetve érzem. Mert Lilla tündéri. Annyira aranyos, és nyitott, hogy az valami fantasztikus.KIcsit olyan érzés,mint mikor megtalálod a tökéletes pasit. Megvan benne minden amit szeretek, és jól kiegészítjük egymást. Talán azért, mert mindketten ugyanazt kerestük.
De tartottak fórumnapot is, ahol találkoztunk az egyetem dékánjával, rektorával (nem tudom melyik ki, és azt sem, hogy mi köztük a különbség), illetve a jövendőbeli tanárainkkal. Meséltek érdekeset, kevésbé érdekeset ám hasznosat, illetve jó pár félreértés letisztázódott bennem - aminek örülök, később még nagyobb koppanás lett volna.
Szóval csak hálás lehetek/lehetünk. A fáradhatatlan felsőbbéveseknek, a szervezőknek, a konyhának. Mert igen, az is kijelenthető, hogy eddigi életem során itt kaptam a legjobb vega ellátást. Nem ám natúr köretet dupla adag savanyúsággal, olyan ebédet rittyentettek, hogy még most is összefut a nyál a számban ha rágondolok.
Most, újra itthon, azt kell, hogy mondjam: a lehető legjobb döntés volt.
Mert valóban itt kezdődik el minden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése