Anyáknapja

Az utóbbi napok rohanása után elérkezett ez a nap is. Az anyukáké.

Általában nem kerítenek hatalmukba ezek a kommersz (vagy konverz?) ünnepek, mint a nőnap, valentinnap, ésatöbbi-ésatöbbi, ami csak arról szól, hogy az összes virágárus meg desszertgyártó megemeli a termékeit (hihetetlen ez a magyar társadalom), mi meg mint a kisbirkák vásárolunk, mert azt úgy szokás. Csak gratulálni tudok.
Azonban ez most valamiért más.
Izgultam. Jobban, mint a saját ballagásom miatt. (Ha nagyon sok időm lesz, az írásbelik után, majd arról is mutatok néhány pillanatképet.) Létfontosságúvá vált, hogy anya örüljön. Hogy ne csak ő okozzon örömet nekem, hanem én is neki.

Anyu lelkes követőm itt a blogon (is) (apával egyetemben), így előre beharangoztam, hogy vasárnapra érkezik egy anyáknapi különkiadás. :) Az első reakciója az volt, hogy "úristen, rólam lesz szó? És hideget kapok, vagy meleget?"  
Ennyire kegyetlen lennék?


Ha pontos akarok lenni, akkor azt mondom semmilyent. Mert nem tudok rólad hosszasan írni. Rólunk. Most nem.
Beszéljen inkább a kép. Olyan, mint te. Egyszerű, nem csicsás, de éppen ebben rejlik a különlegessége. Harmónikus. Számomra sugázik róla. Ahogyan rólad is. Az idézet pedig...tudod te azt. Nem rólunk szól, hanem rólatok.
Kettőtökről.

Köszönök mindent. 

És nagyon szeretlek.

Holnap pedig indul a móka.
Hát...aki tud gondoljon rám. Ránk. Az érettségizőkre.

Flórának és Izának pedig ezúton kívánok sok szerencsét! :) Vagy inkább tudást? :D 
Megoldjuk csajok!