Ez volt a 3. torta amit Rékáéknak készítettem. Egy isteni törökmogyorós-csokissal indult, azt pedig követte egy pillangós-virágos rózsaszín torony.
És most itt van ez. Remélem nem az utolsó.
Bindri kívánsága mindössze annyi volt, hogy narancsos-csokis legyen. Gondoltam narancsos trüffelkrémre, narancsos tésztára, de végül győzött az újdonság varázsa.
Szokás szerint.
A piskóta a kedvenc receptem alapján készült, csak 4 tojással, a töltelék pedig Puffintól, változtatás nélkül.
Zseniális, azt kell, hogy mondjam. Anno átsiklottam felette, de most az ötleteléskor újra eszembe jutott. Milyen szerencse.
Hiszen alig kell hozzá valami, és egy intenzív narancsos ízű, engem puncstöltelékre emlékeztető valami lesz a végeredmény. Mindeközé már csak képzeljük oda az étcsokis-tejszínnel átitatott kakaós piskótalapokat...
Narancsos töltelék:

2 narancs
3 dl víz
10 dkg cukor
4 evőkanál baracklekvár
kb. 20 dkg kekszmorzsa/süteményszél
A narancsokat jól megmossuk, héjukat lereszeljük, meghámozzuk, majd fagyasztóba tesszük őket jó 40 percre.
A vizet a cukorral, narancshéjjal és baracklekvárral felforraljuk, kicsit főzzük, majd kihűtjük.
Ebbe a cukorszirupba reszeljük a fagyott narancsokat, majd a kekszmorzsa adagolásával lágy kókuszgolyómassza állagú tölteléket készítünk.
Nagyon jó lett,ügyes vagy!
VálaszTörlésKöszönöm :)
Törlés