2012. április 11.

Egyből két spenótos

Imádom a spenótot.
Az utóbbi időben rengeteg recept került a kezembe ebben témában, azonban a zöldség mindegyikben nyers, leveles formában szerepelt. Húzta az agyam nem mondom, minden alkalommal sóhajtoztam anyának, hogy jaj de jó lenne, és vajon mikor lesz már olyan meleg, hogy lehessen kapni.
Ezek után el lehet képzelni milyen boldog voltam, mikor hazaállított egy fél kiló zöld levélkével. Már megvolt a helye, de kombinálva a kellemest a hasznossal elv alapján úgy döntöttem, hogy ezzel jelentkezek az Online Vacsoracsatára.
Hangsúlyozom: jelentkezem. Csak Trollanyu óriási, mindenre (és mindenkire) kiterjedő választéka után gondolkoztam el, hogy bizony meglehet elfelejtkeztem a dolog lényegéről: itt nem magamat kell "jóllakatni". A spenót pedig igencsak megosztó zöldségféle, így lehet jópáran éhesen mentetek volna tőlem haza. (Még úgy is, hogy ebben a formában nem is érződik: a kakukkfüves túró íze teljesen elnyom mindent.)
Így csak azt tudom javasolni, hogy próbáljatok meg túllépni az előítéleteinken, és kóstoljátok meg! Nagyon finom :)

A móka azonban nem ér itt véget, tekintve, hogy Autumn egy 4 hónapos ikerpár boldog anyukája (is), így azt kérte, hogy a nagyok ételéhez felhasznált alapanyagokból készítsünk valamilyen babaételt is.


És hogy hogyan is működik pontosan a játék?
5 hét, 5 csapat, Trollanyu, Kati, Lilla, Ízlésszindróma és én alkotjuk a legelsőt. 
A héten mindenki megvendégeli virtuálisan a többieket,  a Kutya és Konyha blogon pedig lehet majd szavazni arra a bloggerre, aki számotokra a legszimpatikusabb volt. (Mindenkiről készül egy bejegyzés, annak a megjegyzésűrlapja a szavazópaletta.)
És itt jön a lényeg: szavazzatok. "Mindegy, hogy kire", a fontos, hogy legyen izgalmas és sokszínű a játék!


"A szavazás név "bemondásával" történik. Minden játékosra 1x lehet szavazni (az 5 játékos közül csak 1-re!) és szavazhat bárki, aki blogot ír és legalább egy blogra feliratkozott és a profiljában ez látható, kivéve a játékos saját magára. Az 5 játékos közül csak 1-re adjátok le a voksot!
A névtelenül leadott szavazatokat nem veszem figyelembe! Amelyik játékos receptje tetszik, annak a nevét írjátok le a hozzászólásban, meg is indokolhatjátok döntéseteket."


Kezdjük a bébiétellel.
Egy édeskés spenótpürét készítettem, körte, spenót és amaránt felhasználásával. Igen gyors és egyszerű, azonban rengeteg értékes anyagot tartalmaz mindegyik hozzávaló.
A teljesség igénye nélkül néhány adat:
A spenótban rengeteg a vas, magnézium, C-vitamin és folsav.
Az amaránt a fehérjében leggazdagabb gabonaféle. Sajnos már régen kidobtam a zacskóját, de ha az emlékeim nem csalnak, még a tejet is magasan veri.
Az utóbbit azért tartom fontosnak, mert ez az étel nem tartalmaz húst. Mint tudjuk, vannak vegetáriánus babák (hogy ez "helyes" vagy nem, az már természetesen szubjektív téma), az ő esetükben különösen fontosnak tartom a magas fehérjebevitelt.
Az olaj hozzáadása szintén lényeges pont, mert a babák gyomra igen picike, ellenben sok tápanyagra van szükségük a növekedéshez (hah, itt az értelme, hogy emelt szinten érettségizem majd biológiából!), és ezt minél nagyobb energiatartalmú kisméretű dolgokból kell bevinni.

Így készült: 10 dkg jól megmosott, leszárazott spenótlevelet forrásban lévő vízbe tettem, és 4 percig alacsony lángon főztem. Ezután villával kihalásztam, és 5 dkg héjatlan körtét hozzáadva összeturmixoltam. Belekevertem 1 teáskanál olívaolajat, és 2 nagy evőkanál puffasztott amarántot.


                    ----------------------------------------------------------------------------------


A felnőtteknek pedig ezt az egyszerű, de igazán kiváló tavaszias pitét kínálnám. :)

Hozzávalók a tésztához:
7 dkg tönkölyliszt
3 g puffasztott quinoa
5 g puffasztott amaránt
1 evőkanál pálmazsír
1 tojás
fél mokkáskanál só

A száraz hozzávalókat összekeverjük, elmorzsoljuk benne a pálmazsírt, végül a tojással tésztát gyúrunk belőle. 1 órára hűtőbe tesszük.

A töltelékhez:
20 dkg túró
8 dkg feta
2 nagy evőkanál sűrű joghurt
1 mokkáskanál só
8 dkg leveles spenót
3 ág kakukkfű
2 csipet fehérbors

A túrót villával áttörjük, majd joghurttal lazítjuk. Ízesítjük sóval, borssal, belecsipkedjük a kakukkfűleveleket, majd a diónyi darabokra vágott spenótleveleket is hozzákeverjük.

Összeállítás: Kenjünk ki pálmazsírral egy 18 cm-es piteformát, majd nyomkodjuk az aljába a hűtőhideg tésztát. A tölteléket egyengessük el a formában, majd 190 fokos sütőben kb. 20-25 percig süssük.

12 megjegyzés:

  1. Kitaláltad, hogy a kedvenc zöldségem a spenót:) Nagyon tetszik a pitéd, a tészta összetevői is meg a feltét is. A babaételed is klassz, én babakoromban is szerettem. Nem maradtam volna éhes nálad, ma is spenótot ettem:)Reméljük jó sokan fognak szavazni, ahogy írtad is mindegy kire,izgalmasabb lesz. Örülök, hogy játszottál te is:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj de jó, örülök! Én is szerettem, méghozzá anya állítása szerint édesen, banánnal. :)

      Törlés
  2. Én mondjuk nem szeretem a spenótot, legalábbis régen nem szerettem, és főzelék formájában még most is inkább távol ülök tőle. Viszont a pite jól néz ki, megkóstolnám. És már én is találtam egy ételt, amiben a spenót finom (márványsajtos-spenótos gnocchi, isteni).
    Egyébként az amarántban kalcium is elég sok van tudtommal. Én is a gyerkőcök kajáiba tettem mindig. (De pl. finom belőle a gyümölcsös kása is, ha nem a puffasztott verziót veszed).

    Hajrá :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Enyje-enyje, nem szeretjük a spenótot? :P Akkor gyorsan csináld meg azt a gnocchit. :D
      Amúgy én amarántot müzlibe is simán teszek, vagyis abból csinálok müzlit. Legtöbbször gyors müzlit, mert hamar megszívja magát.

      Törlés
  3. Engem meggyőztél! Nagyon gusztán néz ki a pitéd és kedvemre valók az alapanyagok is.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon különlegeset és gondolom finomat készítettél!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, nem tudom mennyire különleges, de hogy finom volt, az tuti!!! :)

      Törlés
  5. Tökéletes!
    A papucsos képet meglátva, a fülemig szaladt a szám. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Nekem is nagy kedvenc, amúgy egy teljesen élethű telefondísz, még a díszek is kivehetőek! És köszönöm a szavazatot :)

      Törlés
  6. Szia!Kérlek nézz be hozzám,van egy meglepetésem:http://cukigyo.blogspot.com/2012/04/sokoldalusag-dijat-kaptam.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, majd igyekszem kitalálni valami jót! :)

      Törlés