F*ck off Valentine's Day (?)

Gondolom a címből is kiderül, nem vagyok oda ezért az egészért. Tipikus amerikai nyáladzás, na meg a szolgáltatók hogyan húzzunk le az emberekről még 2 plusz bőrt típusú jófajta szokása. Szóval elég gáz. Meg nem gondolnám, hogy egy nap miatt kell a másikat szeretni. Vagy mutatni neki.

Reméltem, hogy kívül tudok maradni az egészen, de már korán reggel kiderült, hogy ez nem fog összejönni.
A gógli megnyitásakor egy cuki rózsaszín kissrác fogadott, aki valami édi szerelmes dalt vinnyogott.
A suliban minden szünetben extra érzelmes dalok szóltak a rádióból. (A Love is in the air-nél már kezdtem besokallni, de végül nem én voltam az, aki kihúzta a teremben lévő hangszórót.)
A városban (főleg Pesten) minden második pasi egy papírba csomagolt rózsával mászkált.
Anya már majd' 1 hete be van zsongva: ötleteket kér tőlem, recepteket kerestet (Velem!, Netről!), kikéri a véleményem. Jó, tény, úgy általában a gasztronómiában, jobban otthon vagyok, mint ő, hát még a keleti konyhában, de akkor is. Ő nem konyhatündér típus. (MOst meg még tegnap éjfélkor is azzal rontott be a szobámba, hogy 1, mondjam meg milyen ízűnek kell lennie a hummusznak, 2. magyarázzam el hogy kell egy gránátalmát szakszerűen megpucolni.)

Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy még sohasem volt barátom ezen a napon. Valamiért mindig egyedül maradtam :P  (Lehet mondani, hogy nyilván ezért nem tudom átérezni a szellemét, de szerintem én alapból nem vagyok ez a romantikus típus. Pl. egy filmen sem tudok sírni. Még meghatódni sem nagyon.) De ez az "antiszocság" sohasem akadályozott meg abban, hogy szívecskés cupcake-et süssek a barátaimnak. Vagy a családnak. Hiszen ez nem csak a szerelemről szól. (Vagy ha igen, akkor még szegényesebb, mint gondoltam.)

Ez a mostani év kivétel. Barátnőként élhettem át ezt az egészet.
Csúnyán hangozhat, de imádkoztam, hogy Á. elfelejtse az egészet. Legfőképpen azért, mert már előző héten rá kellett döbbennem, hogy annyi a tanulnivalóm, hogy nem lesz időm sütni. DE úgy tényleg. Semmi.
Azonban a sors "nem kedvezett nekem". Á. nem felejtette el. Nagyon nem. Kisebb technikai bonyodalmak miatt reggel helyett, a vonatra rohanáskor fogadott ez a látvány. Az erkélyünkről. Hát nem tündéri? :)

Ps. Marci nemrég hívott, hogy a postaládában Á. hagyott nekem egy aranyosságot. Egy rózsát.


Na ez az igazi ciki. Nem mentség, de tényleg semmi időm nem volt. Nyilván biosztanulás helyett farigcsálhattam volna szív alakú kekszeket, de szerencsére nem tettem. A lelkiismeretem nem engedte. (És utólag belegondolva, azt a "kapjak bármit állok elébe" érzést amivel ma a tanfolyam ajtaján beléptem, semmire sem cserélném el. Fantasztikus volt. Idegen, de szuper. Azt hiszem szeretném gyakoribbá tenni.)
Így még ha kicsi fáziskéséssel is, de hétvégén mindenképpen meglepem valamivel... :)