Néha elgondolkodom, hogy mi olyan más. A régi énemhez képest. És egy receptet keresgélve, az írásaimat olvasva rájöttem. Az írásmódom. Amilyen személyességgel írtam régen: egyszerűen, de őszintén a mindennapjaimról, az engem foglalkoztató problémákról, a másoknak talán néha furcsa látásmódomról, ezzel szemben mára már csak ez a "kifinomult(abb) irodalmiasság" maradt. Nem mondom, hogy ez nem én vagyok, nyilván változtam. Mert a változás kell. Elengedhetetlen. De sajnos tudom, hogy nem csak ez az oka. Hanem az "inkább visszafojtom a véleményem/érzéseim, nehogy megbántsak másokat". Valakit. És ez rossz. Kimondottan bosszantó. (Bár a véleményem úgy változik, mint a tavaszi időjárás, szóval nem teljesen biztos, hogy rossz az, hogy nem írok le mindent egyből.)
De ennek azt hiszem hamarosan vége. Illetve szép fokozatosan. Majd meglátjuk. Szeretném visszaépíteni a túlzott személyességet, a szókimondó gondolatokat, de azért a sznob irodalmiasságot sem dobnám sutba.
Nem olyan rossz az. Csak tudni kell használni. :)
Ez apunak készült, a neki annyira ízlő kapucsínós muffintészta maradványaiból, hozzá egy nutellás főzött krémmel.
De ennek azt hiszem hamarosan vége. Illetve szép fokozatosan. Majd meglátjuk. Szeretném visszaépíteni a túlzott személyességet, a szókimondó gondolatokat, de azért a sznob irodalmiasságot sem dobnám sutba.
Nem olyan rossz az. Csak tudni kell használni. :)
Pohárdesszert, pohárdesszert, hmm, klassz kis műfaj!
Hiszen mi kell hozzá? Valamilyen szénhidrát (keksz, elrontott/megmaradt édes tészta, sütiszél), egy hozzá passzoló krém, és gyümölcs. Meg tejszínhab a tetejére. Ha nagyon meg akarjuk adni a módját. Egyszerűen elronthatatlan, és látványnak is klassz. Ráadásul nincs meg a veszélye, hogy az ember túleszi magát belőle, hiszen az adag adott. 1 fő, 1 pohár.
Ez apunak készült, a neki annyira ízlő kapucsínós muffintészta maradványaiból, hozzá egy nutellás főzött krémmel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése