Osztálykirándulás Erdélyben 7. nap

A tordai sóbányában vicsorgok

Sanyi kérése mint derült égből villámcsapás úgy ért. Összes lej elköltve, este 9, alkoholtilalom. De a kérés az kérés. Pláne tőle. Gyors filózás, mit lehetne tenni az ügy érdekében, a kölcsönkérésen kívül. A tegnapi ház szóba sem jön, egyrészt csomót kellett könyörögni, mire bármit is adtak, másrészt meg nem fogadnak el forintot. Marad a lekváros nőci. Levágtatás a fabódéhoz, örömteli konstatálás, zárva. A sötétben nagy nehezen kibogarászok egy elmosódott papírt az ajtón, valami cím. Berontok a boltba, tudja-e valaki hol lakik. Az egyik félrészeg öreg kinyújtja a ráncos kezét, hogy a szemközti kétemeletesben, és valami xy nárcisznak hívják.
Szóval viszem Sanyi, majd apánál reklamáld :).

Reggel úgy nyitottam ki a szemem, hogy már csak 2 nap. 2. És hazaérek.  Szerintem leülök az ágyra, és elkezdek sírni, hogy úristen, van saját 10 négyzetméterem. Hogy a 100 négyzetméteren 3 személy felállásról ne is beszéljek. Óriási pazarlás.