2011. június 13.

Levendulás-rózsaborsos eperlekvár

Anya vett egy fél láda epret. Hogy majd főzzek belőle lekvárt. "De ugye jut enni is?"-kérdezi tőlem. Ilyenkor csak mosolyogni tudok. Ő kérdezi???? Ő vette. Amúgy meg már ismerhetné a befőzési szokásaimat, mindenből maximum 2 üveggel.
Szóval egy izgatottan várt vendég volt. Pénteken érkezett, és szombaton már hűlt helye sem volt. A negyedéből készült ez. A többi meg elszivárgott. Nagy eperfogyasztók vagyunk, na. Főleg anya.

PS: A jövő hétre rendeltünk egy újabbat. Ezúttal egész ládát.
Ez most a rózsabors és a levendula miatt különleges. A levendula nyugtató hatású (asszem tisztító is), de egyes személyek számára talán túlságosan is, szóval nem biztos, hogy sokáig érdemes szagolgatni. A rózsaborsról annyit érdemes tudni, hogy a borsfélék családjába tartozik, ám a dolog nem ér itt véget, ugyanis hiányzik belőle egy pepperin nevezetű anyag, ami a csípős ízért felelős. Szóval nem csípős. Helyette inkább kissé édeskés, enyhe borsbeütéssel. (Szóval senki se álljon neki pl. feketeborssal, az újítás címszó alatt. Pedig a fekete szín is milyen jól megy az eperhez.)


Hozzávalók: 85 dkg eper (tisztítva, nem mintha az a pár szár annyit nyomna)
                      1 teáskanál rózsabors
                      1 dl víz
                      1 maréknyi levendula (annyi, hogy egy teatojásba beleférjen-a hoszzú szára nélkül)
                      1 zacskó Dr. Oetker 3 az 1-ben dzsemfix
                      17 dkg cukor


A levendulavirágokat (én nem szárazat használtam) leszedegetjük a szárról, és amennyit csak tudunk, beletömünk egy teatojásba. Feltesszük forrni a vizet, majd ha már bugyog, leforrázzuk a teatojást. Hagyjuk benne állni, körülbelül 3 percig.
Ezalatt a megmosott epret egy lábosba tesszük, és krumplinyomóval összetörjük. Nem baj ha marad benne néhány egészebb szem, csak rusztikussá teszi.
Keverjük bele az összezúzott rózsaborsot, a "levendulateát", dzsemfixet, cukrot, és ha egy kicsit még inkább levendulásra szeretnénk:pár szem levendulavirágzatot is, apróra szedve.
Lassú tűzön, folyamatosan kevergetve kezdjük el főzni, majd forrástól számítva még körülbelül 3 percig folytassuk.
Csírátlanított üvegekbe(1 kisebb és 1 nagyobb) töltjük, rácsavarjuk a kupakot, majd 5 percre fejtetőre fordítjuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése