Ez a szám meg különösen kedvenc, mert mindig megmosolyogtat, ahányszor csak hallom.
"Itt állok, nem várok, légy nyugodt-bajt nem csinálok..."
A tegnapi kijelentésem, hogy mi Danival barátok vagyunk, talán egy kicsit elhamarkodott volt. Mert még ezt az elméletben egyszerű tortaodaadást is sikerült elbonyolítanom, azzal, hogy a telefonom otthon hagytam. És így be kellett mennem a próbaterembe. Mivel ő diszkréten elnézett mellettem, nekem sem volt pofám odamosolyogni, hogy de rég láttalak! Hihetetlen. És én még mindig csak azt tudom mondani, hogy szeretem. Mert egy jó ember. És tudom, hogy a fiú-lány barátság nem működik az esetek 97 %-ában, mert az egyik fél előbb vagy utóbb, de mindig többet akar a másiktól.
De akkoris. Mi miért nem próbálunk meg egy társasába járni, mint 2 barát? Beszélgetni, együtt nevetni.
Nem tudom. Úgy tűnik el kéne tanulnom Lilitől ezt a sírós szakítást, mert ezzel valahogyan mindig úgy jön ki mindenből, hogy még a pasi sajnálja. Kis mákos. Én nem tudok sírni. Meg én csúnya is vagyok ha sírok, úgyhogy nem hinném, hogy bárki is megsajnálna. Sokkal inkább undorodva elfordulna, egy hátratartott zsebkendővel, hogy fújjam ki az orrom.
Így meg nem nagyon lehet másokat meghatni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése