Azt hiszem az elkeseredettségemben szembesültem azzal, hogy milyen egy gettóban élünk. Akárhová nézek, cigicsikkek, macskakakik, papírzsepik, és töméntelen mennyiségű szemét. A szél nejlonzacskókat hord. Elkeserítő. Rosszabb, mint a 8. kerület. Egy hihetetlenül nagy takarításra, és átnevelésre lenne szüksége ennek a hülye országnak, hogy valahova is jusson. Vagy hogy egyáltalán megmaradjon.Elegem van a télből. A rossz időből. Napsütésre vágyom, hatalmas mennyiségben. Kell valami, ami kimozdít ebből a búsulásból. És szerintem nem csak nekem.
Még nem is írtam, pedig többször eszembe jutott: nagyon-nagyon jól esett a tegnapi kingáék-féle IFI. Annyira másabb itt mindenki, mint a Melinda-félén, hogy hűűű. Persze egyik sem rosszabb a másiknál, csak különbözőbb.
És Bodzával is olyan kedvesen viselkedett Mindenki! Tényleg számít, mert a részem. A bébikém. :)
Ma is, sétáltunk, és megijedt a vasút környékén a vonatoktól. Erre én felemeltem, és ott mutogattam neki, hogy nézd, az ott csak egy buta vonat, nem kell tőle félni. Nézd, már el is megy. látod? Integessünk neki." mint valami idióta nagynéni egy kisbabával. Fel is véstem, hogy eszembe ne jusson többet így viselkedni.
És megijesztettünk egy kiskölköt is. Mentünk mögötte, és Bodza egy icipicit közelebb merészkedett. A gyerek valamiért hátrafordult, és akkorát visított! XD Majd szívrohamot kaptam. Hál istennek az apja rögtön őt szidta le, nem engem.
És a mai nap legjobb eseménye: Bodza megtanult pacsit adni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése