2011. január 16.

Egyszerűen kedvenc és pont. Olyan ahh. :) Amire mindig elkezdek mosolyogni, akármi van.

És gondolom mindenkinek feltűnt már mennyiszer változtatom a háttereimet. Ne haragudjatok ezért, de nekem ez számít. Mint ahogyan az életemben is, itt is kell a változatosság. A szobámat is állandóan rendezgetem. (Mi lesz ha egy egész lakásom lesz????) És az előző valahogy nagyon nem tetszett. Olyan nem én voltam. És erre törekszem. Hogy önmagamat lássam mindenben, amit csinálok. Ez a dal is én vagyok. Én. Csak... ezen kívül ki is vagyok? Még keresem. Vagyis, próbálom elfogadni.

Apa holnap elutazik Nizzába. Olyan jó neki. :) Irigyellek apó. Nem lenne sokkal viccesebb velem? Amíg te a tanfolyamon ülnél én tanulmányoznám a francia konyhát. Látod mit vesztesz?
Kár, hogy anyáék ennyire látják, hogy nem szeretek iskolába járni. Úgyhogy minden alkalmat megragadnak rá, hogy bejárjak. :S Amikor elkezdett fájni a torkom, nagyon arra hajtottam, hogy ne kelljen bemennem. Tök rosszul éreztem magam, és bosszantott, hogy amikor csak hőemelkedésem volt, ellenben nem voltam nagyon rosszul, nem mehettem iskolába, most meg, hogy Tényleg beteg vagyok, elküld. Erre csak annyit mondott, hogy akkor már egy hete folyamatosan hőemelkedésem ÉS lázam volt. Ami nem játék. Mellesleg tudja, hogy iskolaundorom van, de nyugodtan elmehetek iskolába.
Erről ennyit. Ismernek, mint a rossz pénzt. :)
csak egyet sajnálok. Hiányoznak az életemből az érzelmek. A nagybetűs Érzelmek. Minden formában.
És nem tudom sajnálni Lilit, aki azon filózik, hogy kidobja-e a pasiját, vagy összejöjjön egy másikkal, akivel jelenleg kavar.
Basszus, az előbb megnéztem a Szalagavatós képeket Facebookon. És láttam mondjuk a Zita-Géza párost. Olyan aranyosak. Boldognak tűnnek. És ez az amit irigylek. Azt a boldogságot, amire én nem vagyok képes.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése