Szárnyalj, és a felhők között nem érhet baj...Talán még egy sütivel összefutsz

Már nincs jókedvem. Csíp-szúr-éget és viszket, csak hálistennek nem ott ahol a reklámban, mindjárt meghalok olyan vacak a torkom. Csak így hirtelen, egy éjszaka alatt. Se nyelni, se köhögni nem tudok. Annyira hülye egy idő van! Hideg, és olyan iszonyatosan erős a szél, hogy majdnem elvitt az előbb is. Na jó, költői túlzás, de nagyon fáztam. Azt is úgy bírom, amikor suliban az óra közben tök véletlenül kinézek az ablakon, és azt látom, hogy vízszintesen hullik a hó. Hihetetlen. Aztán 10 perc múlva eláll, elkezd sütni a nap, és az egész havazósdira csak az utcán fehérlő porhópelyhek emlékeztetenek.
A nyomorult sorsok közöttünk élnek, csak nem vagyunk nyitottak rá hogy észrevegyük. Legalábbis a legtöbben. Én magamat nem ebbe a kategóriába sorolnám, de még én is meglepődtem, mikor reggel a lépcsőházban ott feküdt egy férfi. Kicsit belógva az ajtó elé, úgyhogy először azt gondoltam egy táska. De nem. A pici helységet betöltötte az alkohol és mosdatlanság jellegzetes áporodott kettőse. Azóta is csak ez jár a fejemben. Mit kell ilyenkor csinálni? Vigyek neki kaját? Kérdezzem meg van-e valamire szüksége? A jótékonykodáshoz kell egy szív és egy pénztárca. Máshogy nem megy. Kicsit úgy érzem régen anya, most meg én alkotom apával ezt a párost. Milyen jó volt hogy vettünk cuccokat az ételgyűjtésre, nem? Segítettünk. Hiányzol apu.