Áh tiszta jól kialudtam magam tegnap...:) Appunál. Miután megvacsizott kitalálta, hogy nézzünk valami filmet. Én meg jobb ötlet híján belementem, pedig nagyon szívesen tollasoztam volna, hiszen nem a semmiért cipeltem fel az ütőket. Illetve akkor még azt hittem. Befeküdtünk az ágyba és kiválasztottam a Twilightot. Nem is gondoltam volna, hogy megvan apának:). Annyit hallottam már az egészről- hála a drága twilightmániás osztálytársaimnak, hogy már itt lett volna az ideje, hogy bármit is tudjak róla. Kb. 10 körül elaludtam és egészen reggelig fel se keltem. Naggyon jó volt. Sok gyével. Utáltam a tudatot, hogy menni kell a SOTEra, és főként a mérés gondolatától lett hányingerem. Valahogy sérti a becsületem, vagy a nemtommim, hogy kell, mert ez így olyan, mintha nem lehetne megbízni bennem. Ezzel együtt már én is csak olyan vagyok, mint a többiek. Fura dolog. Szerencsére most nagyon megnéztük, hogy hova parkolunk, így legalább kerékbilincs nem várt minket.
Hazafelé a vonaton csupa külföldivel utaztam a biciklitárolóban. Valami öreg nénike odajött és elkezdett pampogni, hogy mondjam már meg az egyiknek, hogy ez a kocsi még pont nem Keszthelyre megy, hanem asszem Kanizsára. Erre én odamegyek, és halál bájosan elkezdem magyarázni a legjobb angoltudásommal a helyzetet. Csak néz, szerencsétlen egy kukkot se értett abból amit hablatyoltam neki, csak akkor még azt hittem, hogy azért mert a vén banya teljesen egyszerre szövegelt velem, csak éppen magyarul. Ugyanolyan hangerővel. Aztán kiderült, hogy német és egy szót sem tud angolul. De azért nagy nehezen mégis átült egy másik kocsiba.
Angolon azt hittem elalszok. Szörnyű volt. Az a folyamatosan megy lejjebb a fejed, és néha meg felkapod, becsuknád a szemed, de nem lehet túl hosszú időre, mert az elsőpadban ülsz-érzés. Nagyon álmos voltam. De tartok tőle, hogy ma sem fekszem le túl korán. De büszke vagyok magamra, mert már régóta tervezek sütni valami olyan sütit-muffint, ami megfelel az egészséges elképzeléseimnek. Eddig esténként olvasgattam ilyen mindenféle oldalakat, de nem nagyon volt olyan ami tetszett, így ma eljött a cselekvés ideje! Pár napja szereztem rozslisztet, és nagyon ki akartam próbálni. A gáz csak annyi volt, hogy mire hazaértem a zöldséges bezárt, az almáim meg mind megettem. Így a mamától kellett kölcsönkérnem, ami elég gázosnak tűnt, tekintve, hogy nem nagyon beszéltünk azóta, hogy megsértődött. De végülis nem volt semmi, tök rendes volt. Így megsütöttem. :) Életem első teljesen saját sütijét:D. Majd holnap fogom megkóstolni, és ha finom akkor majd felteszem. Tiszta izgi...
Ma már annyira se éreztem a lábam futáskor, mint tegnap, így ez nagyon jó volt. Próbáltam megtalálni ebben is a szépséget, mert azt mondják ez nagyon fontos, így gondolkodtam, meg énekelgettem meg angolul szövegeltem. Mindezt természetesen magamban. Néha pedig ábrándos tekintettel körbetekintettem, és végig keményen küzdöttem a bazierős szembeszéllel. Kivéve mikor valahogyan hátszéllé változott. Minden jól ment, míg az orvosi rendelő előtt meg nem botlottam a járdaszegélyről lelépve, és esküszöm azt hittem szembekapom a betont. De valahogy nagyon ügyesen tompítottam az egészet, és mint a macska a 4 talpamra estem. Viszont a csípőm kirántottam a helyéről az tuti, mert onnantól már korántsem éreztem magam olyan komfortosan, mint az elején.
Most néztem meg az összes kórházi paródiát,amit még anno csináltunk. Szakadtam. Annyira ismerősek és viccesek és mégis mintha először nézném. Olyan régen volt. És emlékszem, hogy kb. az az este-az az 1 óra volt a legvidámabb. Amilyen gonoszul kiparodizáltunk mindent, annyira valósághű az egész.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése