Néztem ahogyan egymásra mosolyogtak.
Aztán összeborultak. Röpke 1 percen belül már harmadszorra.
Az ablak felé fordítottam a fejem és eszembe jutott, amit Zs mondott. Tényleg megkeseredett lennék?
Visszanéztem a párra. Réveteg pillantással simogatták egymás kezét, majd egy halk cuppanással összeérintették az ajkukat.
Enyhe hányingert éreztem.
Nem vágyom erre.
Nem vágyok folyamatos érintésekre.
Nem vágyok arra, hogy valaki állandóan a magánszférámban turkáljon.
Nem arra van szükségem, hogy valakivel az unalmas óráimat eltöltsem.
Nem valakire, akivel elmászkálok péntek esténként, mondván, hogy milyen ciki otthon ülni.
Nem valakire, akivel jókat szexelünk.
Hanem egy olyan valakire, akivel megoszthatom az életemet. A mindennapjaimat.
Mondogatom, hogy nyitott vagyok, hogy elfogadó, de... nem. Nem vagyok az.
Én nem valakit várok.
Én keresek. Méghozzá egy konkrét valakit, aki megfelel a fejemben felállított kilóméteres listának.
Lehet, hogy ez nem jó hozzáállás.
Sőt. Biztosan nem az.
De másképpen nem lehetek boldog.
Tudom.
Mert ismerem magam.
A társkeresős játékom is egy vicc volt.
Vagyis az, amit ezen címszó alatt műveltem.
Mert az ég világon nem akartam találni senkit.
Egyrészt tudtam, hogy 1-2 hónap múlva mindenféleképpen eltűnök a képből, másrészt pedig sohasem hittem az efféle "katalógusos" kiválasztásban.
Szórakozás volt.
Egy játék, amiről azt gondoltam, hogy kiváló lesz üres óráim elütésére, és nem mellesleg a blog életébe is tudok általa egy kis színt vinni.
Így lett. Játszottam.
Magammal, velük, a gondolataimmal. Most azt mondanám: csúnya játék volt.
Bejegyzésként 6 találkozást foglaltam össze.
A jéghegy csúcsa.
Még legalább ennyi emberrel volt alkalmam élőben is összeismerkedni, és még szintén, legalább egyszer ennyivel vettük fel komolyabban, bár személyes találkozó nélkül, a kapcsolatot.
Második találkozó senkivel sem volt.
Vártam, hogy elutazzak, és mikor megtörtént, el is felejtettem az egészet. De úgy komolyan.
Aztán hazajöttem Hollandiából, és mintha megérezte volna a rendszer, elkezdtek záporozni a levelek. Viccesnek találtam, reméltem, hogy segít a továbblépésben.
Aztán nagyjából másfél hét után töröltem magam.
Azt éreztem, hogy betelt a pohár. Amennyire viccesnek találtam az elején, elérkezett a pont, amikor az egész átcsúszott az elkeserítő kategóriába. Amikor minden egyes üzenettel egyre mélyebbre süllyedt az önmagamról kialakított kép. Felért egy arconcsapással. Ahelyett, hogy építette volna az egómat, baltaként verte szét.
Az járt a fejemben, hogy csak ezeknek kellenék? Ennek a lecsúszott, kultúrálatlan, kiöregedett rétegnek?
És rájöttem, hogy nincs erre szükségem.
Nincs rá szükségem, hogy az amúgy teljesen rendben lévő önbizalmamat tönkretegyem.
Felesleges.
Zárásképpen azonban engedjétek meg, hogy megosszam veletek, az egyik - szerintem az összes közül a legviccesebb - történetet. Egy fiúról, akihez nagy reményeket fűztem (éljenek a jól sikerült fényképek), és hihetetlenül szerencsésnek éreztem magam, amikor érdeklődést mutatott. Álljon itt egy skype beszélgetés, amely ékes példája annak, hogy a jó "anyagok", nem mindig igényelnek nagy energiabefektetést.
(A fiút Bálintnak hívták, én pedig - értelemszerűen - az A vagyok.)
B szia
A szia :)
Azért a smileyt remélem figyelitek. Itt még nagyon örültem. Kis naív.
B hogy vagy
milyen napod volt
A jó, köszönöm :)
B tudsz angolul
Itt egy pillanatra meglepődtem. Még nem volt olyan srác, akit előbb érdekelt a nyelvtudásom, mint mondjuk a testsúlyom, de valahol ezt is el kell kezdeni.
A persze
de miért?
B mert
én most tanulok
nem tudsz ajánlani nekem könyvet
,vagy nincs anyagod
Jézusom. Mit hisz, mi vagyok, könyvtár?
A nem nagyon
még anno suliban tanultam
de azok nem voltak túl jó könyvek
B értem
na mesélj magadról
Tessék? Mi ez a stílus? Hol vannak a mondatvégi írásjelek? És a jómodor?!
A mire vagy kíváncsi?
B mindenre
Ez a halálom. Mi az, hogy mindenre? A lábméretemmel, vagy a menstruációs ciklusommal kezdjem?
A na mégis
B mióta vagy egyedül
Köszönöm. Máris konkrétabb.
A hát...
igazán sohasem voltam együtt senkivel
B ja
A mármint volt egy hosszabb
B és
És? Mi ÉS? Ne szórakozzon velem.
A vége lett
ennyi
B én már 2 éve
keresem az igazit
A értem
Most erre mit lehet mondani? Sok sikert, mert szükséged lesz rá? Bár… azt mondta, az igazit keresi. Ez akár romantikusként is felfogható.
B ha minden
összejönne
összeköltöznél velem
Na, ez volt az a pont, amikor majdnem leestem a székről. Őszintén szólva, nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek. Hogy a “vonal” túlsó végén ülő valaki ezt tényleg komolyan gondolja, vagy csak szórakozik velem? Igazából nem is tudom melyik variációnak örültem volna jobban.
A az alapján, hogy még sohasem találkoztunk, erre nem tudok válaszolni
Igyekeztem diplomatikus választ adni, bár már kezdett derengeni, hogy valószínűleg mégsem húztam ki a joly joker-t.
B természetesen
ha már láttál
meg
talizgatunk
randizunk
utánna
Hát hogyne. Nem is tudom melyikre bukok jobban: a talizgatásra, vagy a pocsék helyesírásra.
A hát
B csodálatosan szép hölgy vagy
Az egócirógatás ezek szerint bevált trükk.
A köszönöm
tudom ;)
Csak nem nálam.
B meddig leszel
A passz
De ha ez a tendencia folytatódik, akkor nem sokáig.
B mosolyod
Mosolyod, mely szívből fakad,
Aranyozza be arcodat!
Mosolyod nem kerül pénzbe,
Mégis sokat ér testvéred szemében.
Gazdagítja azt, aki kapja,
S nem lesz szegényebb az sem, aki adja.
Pillanatig tart csupán,
De örök nyomot hagy maga után.
Senki sem oly gazdag,
Hogy nélkülözni tudná,
És senki sem oly szegény,
Hogy meg nem érdemelné.
Az igaz barátság látható jele,
Hintsd be a világot egészen vele.
Mosolyod: nyugalom a megfáradottnak,
Bátorság a csüggedőnek,
Vigasztalás a szomorkodónak.
Mosolyod értékes, nagyon nagy jó,
De semmiért meg nem vásárolható.
Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem,
Mert csak abban a percben van értéke,
Amelyben arcodon megjelen'.
És, ha ezután olyannal találkozol,
Aki nem sugározza a várt mosolyt,
Légy nagylelkű, s a magadét add,
Mert senkinek sincs nagyobb szüksége mosolyra,
Mint annak, aki azt másnak adni nem tudja.
Atyaég. Végig sem tudtam olvasni. Azért biztassuk meg. Ha már ráfordított 2 kattintást, hogy bemásolja...
A ez aranyos
:)
B neked küldtem
No komment. No komment.
Viszont ez volt az a pont, ami után már nem bírtam magammal: egyszerűen azt éreztem, hogy MUSZÁJ megnéznem egy ilyen embert élőben. Ha írásban ilyeneket produkál, mire képes szóban? Egy aranybánya.
A ;)
tudod, jobban szeretek élőben beszélgetni
B igen tudom
Hmm. Ennél nagyobb lelkesedésre számítottam.
A hát jó
B van jeletkező
a kezedre
3-szor kellett elolvasnom, hogy biztos legyek benne, hogy nem néztem félre. És nem. A jókedvem az estére biztosítva volt.
A amennyire tudom, nincsen
de mivel 20 éves vagyok
különösebben nem frusztrál
Diszkrét emlékeztetés, ha netán elfelejtette volna hány éves vagyok.
B most elbúcsuznék
mert vacsit főzők
A hajrá :)
B tudok ám főzni
és szeretek is
A az jó!
bírom, ha egy pasi főz ;)
És még igazat is mondtam.
B főzők ám
neked is
A nagyszerű
B na akkor én most megyek
A szia!
B puszillak édesem
Hmm.
Meglepődhetnék, de azután, hogy majdnem megkérte a kezem, tulajdonképpen ez a minimum.
