2014. október 27.

hétfői (mentő)turmix

  Gondolom mindenkinek megvan az a pillanat, amikor a többnapos távollét után vasárnap este hazaérkezve a hűtőt kinyitva szomorúan konstatálja, hogy annak a tartalma az elutazás óta semmit sem változott. Sőt, az akkor még az előrelátás zászlaja alá tény, hogy az összes romlandó (=ehető) tételt elfogyasztottam, már sokkal inkább tűnik botorságnak, mintsem jó ötletnek.

Aztán jön a hétfő reggel.
Amikor a mentsük a menthetőt alapon minden a kezem ügyébe akadó dolgot: két pici almát az erkélyen fagyoskodó rekeszből, a tejesdoboz aljában talált maradékot, némi vaníliát, egy teáskanál mogyoróvajat (mert az mindig van otthon), és a nehezebb időkre befagyasztott petrezselyemcsokor egy részét belepakoltam a turmixgépbe, majd reménykedtem, hogy a folyékony állag jótékonyan elfedi az összetevőket.

Meglepően finom lett. A petrezselyem nagyon barátian belesimul az összehatásba.


Bár gyanítom, hogy az elégedettségemet azért a mogyoróvaj hozta meg.

6 megjegyzés:

  1. Hűű, azért ez elég bizarr lett:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elsőre annak tűnhet, de ha belegondolunk, hogy a petrezselymet szokták használni pl. almasalátára is, van, hogy keverik tejföllel/joghurttal (és ugye ezek tejbőlkészülnek), és én simán szórnám egy thai mogyorószószos ételre is, tulajdonképpen már meg is érkeztünk ehhez a turmixhoz ;)

      Törlés
  2. Kísérletező kedvből csillagos ötös! :-DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vagy inkább a kényszer szülte találékonyságból ;)

      Törlés
  3. Én is a mogyoróvajra tippelek, mint elégedettségi tényezőre, de a többi is nagyon fini lehet :)

    VálaszTörlés