2014. október 23.

fiú-lány barátság

“ És mikor randevúzunk, kedves Panka?”

Önkéntelenül is elmosolyodtam.
Ádám szerintem az egyetlen olyan fiú az életemben, akivel tényleg sohasem volt köztünk több barátságnál.

Mert nem azt mondom, hogy nem létezik fiú-lány barátság, de azért ha úgy igazán őszintén magunkba nézünk, mindannnyian belátjuk: ezeket a kapcsolatokat általában nem a hihetetlenül egybevágó érdeklődési körök és beszédtémák tartják össze. 


Nem. Hanem az a bizonyos valami.

Az, ami folyamatosan sugárzik a másikból valahányszor együtt vagytok. Az, amitől mindig vonzónak érzed magad, nem számít hányadik alkalomról van szó. Az, amiről mindketten tudtok, mégis, egyfajta nyílt titokként lebeg közöttetek. Az az érzés, amit hiába kapsz meg a párodtól, közel sem ugyanaz. 
Sőt. 
Elcsépelt, hogy a tiltott gyümölcs mindig édesebb, de maximálisan helytálló. Egyszerűen megédesíti a tudat, hogy valami olyant teszünk, amit nem szabadna.

És ez nem baj.
A lelkünk egy aprócska részének szüksége van ezekre a játékokra.

Onnantól válik problémává, ha már nem tudjuk a helyén kezelni.


Bár mit is jelent tulajdonképpen "megfelelően kezelni"?
Azt, hogy nem képzelünk mögé komolyabb dolgokat, mint amekkorát valójában jelent? Hogy mindkét fél megelégszik a szerepe adta korlátokkal? Vagy az egész közel sem annyira bonyolult, mint ahogyan én gondolom, és ezt is túlbonyolítom, mint szokás szerint mindent?


Nem tudom. 
Az biztos, hogy jól kell egyensúlyozni.


Ami nekem nem megy.
Egyre többször érzem, hogy már fogalmam sincsen róla, meddig tart a valóság, és nagyon nem szeretem, hogy erre mindig csak akkor jövök rá, amikor az álmokból épített váraim éppen készülnek rámomlani.

2 megjegyzés:

  1. bocsi, már írni sem tudok, újra: Tudod, az életnek nagyon jó humorérzéke van. Én is próbáltam túlkomplikálni, meg alulkomplikálni :) Hát mit mondjak? Nem ijesztgetésképpen, de az én legjobb barátom végül a férjem lett :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, azért akivel szinte testvéri viszonyban vagyunk, szerintem nem kell tartanom ;)

      Törlés