2014. augusztus 21.

több szálon függ

Egy picit elhallgattam mostanság, de... nem tudok írni.
Rengeteg minden kavarog bennem, és nem állnak össze mondatokká. Mintha az engem érő hatások képtelenek lennének távozni a testemből. Bennem maradnak, és nem találják a helyüket.
Pusztítanak.

Érzem a nyár végét. Visszavonhatatlanul.
Ahogyan az eddig látszólag olajozottan működő életem szép lassan atomjaira hullik. Hogy a gondtalanság helyét elfoglalja a bizonytalanság.

A bizonytalanság, hogy hogyan is van tovább.

Úgy jöttem vissza márciusban, hogy folytatom az egyetemet. Szépen visszamegyek, és minden halad tovább a megszokott kerékvágásban. Onnan, ahol abbahagytam.

Úgy éreztem, hogy újra tudom majd csinálni.
Mint régen.
Hogy majd szépen tanulok, és néhány év múlva kézbe vehetem a diplomámat.
Mint mindenki.

Mint minden normális ember, aki szeretne valamit kezdeni az életével.
Ebben a boldog tudatban teltek a napjaim, mígnem eljött az augusztus. A fejemben felépített ideális kép ijesztő gyorsasággal kezdett el torzulni.
A magabiztosságom elszállt.
Látom az évfolyamtársaim konyhai gyakorlatokon készült fényképeit, ahol hófehér ruhákban feszítenek, a hajukat hálóval eltakarva…
Sírhatnékom támad.

Ide tartok?

Nem látom magamat, mint dietetikust. Mint táplálkozással foglalkozó szakembert.
Nem is leszek az. Sohasem.
Az életem, 14 éves korom óta ekörül forog. Hogy mit, mikor, hogyan, eszek, ettem, vagy fogok enni. A nap 24 órájában.

Siralmas.
Igen, most már én is belátom.
Szeretnék minél messzebb kerülni.
Távol az egészségteleneatej, vajategyünkvagymargarint, milyentünetetokozagluténfogyasztás, ősellenségünkacukor értekezésektől. A folyamatos lelkiismertefurdalástól, a saját gondolataimtól.
Megijeszt.
Amikor rájövök, hogy már nem ételekben gondolkodom, hanem tápanyagokban. Amikor a a pékségben állva szénhidrátot keresek. Amikor egy joghurtot kibontva az jut eszembe, hogy jézusom, már megint fehérjét eszem.
Sikítanék.
Eldobnék mindent, és körbe-körbe rohangászva, önmagamból kifordulva tépném a hajam.
Itt már nem a helyzet magaslatán maradás, hanem az ép eszem megőrzése a kérdés.

Nem mondom, hogy a boldog tudatlanságra vágyom. Bár hiába is tenném, azt már nagyon régen elvesztettem.
Egészséges egyensúly.
Odafigyelve a testünk jelzéseire, tudatosan fogyasztani, vigyázni a környezetre. Haladni a kor szellemiségével, de nem függeni tőle. Tudni elhatárolódni.

Ezt szeretném.

Viszont nem vagyok róla meggyőződve, hogy az erről való még részletesebb ismeretek elősegítenék mindezt.
Illetve nem tudom.
Teljes bizonytalanságban vagyok. A legteljesebben.
Mert itt már nem csak a diplomáról van szó. Sőt.
Kezdem azt érezni, hogy ez már sokkal inkább az örökös nyughatatlanságom. Hogy - mondjuk ki kendőzetlenül - még most nem akaródzik visszaülnöm az iskolapadba.
Izgalomra vágyom.
Amikor előadtam a gondolatmenetemet anyának, egyből megkaptam az aranyifjú jelzőt, amit én kicsit erősnek érzek, de könnyen lehet, hogy tévedek. Ez a "kis" ötlet, olyan hatással van rám, mint a legdurvább drog. Már nem vagyok biztos benne, hogy a józan eszemen nem kerekedett-e régen felül.



Szóval, fogalmam sincs mit csináljak.
Hál’ istennek még van egy hetem eldönteni.

7 megjegyzés:

  1. Nem kell ahhoz feltétlenül 5 év az iskolapadban és 23 évesen diploma, hogy élvezd az életet. Te érzed, hogy mit szeretnél, neked kell döntened, és bárhogy is teszed, én drukkolok, hogy sikerüljön ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A 23 éves diplomaosztóról már rég lecsúsztam ;), de igen, a kettő (mármint az öröm és kötelesség) nem feltétlenül jár együtt... de nálam jelenleg leginkább a sorrend a kérdés - mondjuk már nem sokáig :D

      Törlés
  2. Tedd azt amit szíved diktál, és éld az életed, úgy ahogyan szeretnéd,
    csak halkan jegyzem meg, más vagy mint az átlag és szerintem nem elégítene ki a dietetikus pálya!
    Habár nincs jogom ismeretlenül véleményt nyilvánítani, de én már csak ilyen vagyok : )
    leírom, kimondom amire gondolok, még ha nem is kérdezték!

    Nincsenek véletlenek ; )
    Én a te helyedben, tuti "kimennék" és élném az életem, nem kötném gúzsba magam, pont most!

    Sikeres döntést kívánok, és ne törd a fejed, csak figyelj a jelekre : )

    Üdv.
    valaki, aki épp cukor és lisztharcát vívja...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az, hogy nyíltan írok a gondolataimról, hogy megosztom a látásmódomat, egyfelől akaratlanul is "engedély", hogy mások is megmondják a sajátjukat. Amúgy: szeretem ezeket. :) Ez az, amitől tudok fejlődni, ami segíthet, hogy jól döntsek, és ne csak a saját szűk metszetemen keresztül lássam a világot. A jelen helyzetben, mondhatni reméltem is, hogy kapok néhány okos tanácsot. ;)
      A dietetikát valóban nem tekintem életpályának - ez már akkor is egyértelmű volt, amikor elkezdtem. A diplomámat is itt fogom megszerezni - sokat gondolkodtam rajta - és ez tűnik a legszerencsésebb választásnak.

      A kérdés egyedül az, hogy mikor. :)

      Törlés
  3. Kedves Panka!

    Hasonló cipőben járok én is. Lassan három éve. Koptatom a padot, közben kétségek gyötörnek, hogy a helyemen vagyok-e. És nem tudom. Tudni nem tudom, csak érzem, hogy még ha nem akaródzik is egy-egy dolog, előbb-utóbb összeáll majd a kép, hogy mindannak, amit csinálok, mi az értelme.

    És azt is tudom, hogy van egy érzés, ami vezet. Még ha hülyeségnek is tűnik egy-egy ötlet, ha hallgatok rá és követem az érzést, ami azt áthatja, a végén mindig nagyobb az örömöm, mint azt bárki el tudta volna kérdezni. Rájöttem, hogy a válasz bennem van, "csak" meg kell hallanom.

    Nem tudom, hogy ismered-e, Neked segíthet-e... Én gyakran hallgatok relaxációs zenét, csak úgy, háttérzenének. Amit különösen szeretek közülük, az Balogh Béla "A Tudatalatti Tízparancsolata" című anyag, amit egész nap, halkan hallgatok és teljesen meg tud nyugtatni. Máshogy látom az életem, tudatosabbnak érzem magam, mióta lágy zene mellé pozitív gondolatokat is "fogyasztok". Jó szívvel ajánlom Neked is, akár ezt, akár más "programozós" anyagot, hátha közelebb tud vinni a saját válaszaidhoz. :)

    Minden jót Neked, üdvözöllek:
    Betti

    VálaszTörlés
  4. Az utolsó fotón elkaptad a választ! Szárnyakat látok... önfeledt repülést! :-)

    VálaszTörlés
  5. A dietetika választása a betegséged része. Kezdj valami mást. A helyedben nyelvszakra mennék, lesz egy diplomád, hasznos nyelvtudásod és nem határoz meg nagyon, vagyis bármi lehetsz még vele. Én pl. 37 éves koromra kristályosodtam ki, némileg függetlenül attól, hogy miből diplomáztam huszonévesen.

    VálaszTörlés