2013. december 14.

Persimmon-os zabpelyhes cookie


Kellenek az új dolgok, hogy feledni tudjam a régieket.
Feledni.
Nem törölni.
Csak helyre tenni. Elhelyezni.
Egy óriási dobozban, a többi dolog mellé, amik formáltak. Amik azzá tettek, aki most vagyok.
Az összes olyan dologhoz, amiket el kell engednem. Mert nem élhetek örökké az árnyékukban.
Hogy is mondják?
Továbblépni.
Feldolgozni.
Annak ellenére, hogy nem sikerül. Azért, mert nem sikerül.
Bizonyos dolgokat képtelen vagyok elengedni. Még akkor sem, ha pontosan tudom, hogy miattuk tartok ott ahol. Miattuk nem tudom továbblépni. Megvalósítani önmagam.


A múltban élek.

Sétálok a hazafelé, és megelevednek a képek.
Itt várt mindig Á. Zsebre tett kézzel, arcán a kisfiús mosollyal.
Leviszem a kutyát. Hideg van, így csak kiengedem a kapun. Én inkább bennt várok. Rövidesen lekapcsolódik a villany. Állok a lépcsőházban, a szemem lassan hozzászokik a sötéthez.
Látom magunkat. A lépcsőn ülve átbeszélgetett éjszakákat. Ahogyan a falnak dőlve csókolózunk.
Becsukom a szemem.
Érzem az illatát.
A hozzám simuló felsőtestét.

Nekidőltem a falnak.
Meg fogok őrülni.


Pedig nem lenne szabad.
Nem hozhatom vissza azt, ami elmúlt. Vége.
Mindig azt mondom, hogy előre nézek. Az újat keresem. Éppen csak afelett siklok el, hogy a kezeimmel mindeközben görcsösen kapaszkodok. A múltba. A boldog pillanatokba.
Azokba, amik innen nézve tökéletesnek tűnnek.

Akkor mégsem volt elég.

Azt hittem erős vagyok.
Hogy kettőnk közül én vagyok az erősebb. A kevésbé ragaszkodó.
Ehhez képest ő az aki boldog. Aki túl tudott lépni. Feldolgozta. És most éli a világát. Pont úgy, ahogyan azt kell.

Aminek őszintén örülök.
És őszintén irigylem.


Persimmon-os zabpelyhes cookie    (20 darab)
  recept a Happyolks blogról

- Mielőtt bárki megijedne, a recept nem ördöngősség. Sőt. Tipikusan a kávé/tea mellé elnyammogott kekszek egyik mintapéldánya. A persimmon, hurma vagy khaki egy hol kisebb, hol nagyobb, fényes héjú, sárga színű gyümölcs. Az utóbbi évben úgy vettem észre, hogy elég népszerű lett, és állandó helyett kapott a nagyáruházak egzotikus részlegén. Életemben első kóstolása után nem mondhatnám, hogy el voltam ájulva (pedig az nem is import volt, apa hozta Olaszországból), szegénykének nincsen sok íze. Sőt, tulajdonképpen semmi. Nem is vettem többet.
Ez a mostani viszont ajándék volt. Drága nagymamám ismer, mint a rossz pénzt, mindig valami hasonló extrasággal lep meg Mikulásra csoki helyett.
Aztán meglátogatott Anna, a pöttyösbögre bloggere, és egyértelmű volt, hogy sütünk. Ezt.
Az elején aggódtam, hogy sok lesz. Ő is. Én még azon is, hogy megsül-e. Ő nem. Aztán megérkezett apa is, és arra kellett ráeszmélnünk, hogy már alig van a dobozban. - 


3/4 csésze liszt (ebből 1/2 graham, 1/4 fehér tönköly)
1/3 csésze barnacukor
1 csapott mokkáskanál szódabikarbóna
csipetnyi só
egy jó mokkáskanálnyi fahéj
szerecsendió
1/2 mokkáskanál kardamom
1/3 csésze kókuszzsír
1 tojás
1/2 csésze felkockázott persimmonhús
3/4 csésze zabpehely
1/3 csésze pirított dió

Egy tálban keverjük össze a lisztet, cukrot, szódabikarbónát, sót, fűszereket, és morzsoljuk el a felkockázott zsiradékkal. 
Ha már nincsenek nagyobb darabok, adjuk hozzá a tojást, a meghámozott, apróra vágott persimmont, a zabpelyhet, durvára vágott diót, és dolgozzuk össze. Nem kell egy nagy gombóccá gyúrni, nyugodtan maradhat kicsit morzsás (persze az összeállás határain belül).
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Egy sütőpapíros tepsire teáskanállal mérjünk ki gombócokat, egymástól kb. 4-5 centis távolságokra, majd vizes kézzel nyomkodjuk szét őket, hogy kör alakot kapjanak. Itt sem kell a tökéletességre törekedni, pont a rusztikusság a cél.
Süssük őket nagyjából 15 percig, majd rácson hagyjuk kihűlni.

4 megjegyzés:

  1. Neked több időre van szükséged, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy lehetetlen lenne számodra. A férfiak többsége hamarább túllép, mint a nők, ez mindig így szokott lenni. Hogy meg lehet ezt érteni? Nem hiszem. Még férfi létemre sem egyszerű megértenem, főleg hogy én ezzel nem tudok azonosulni, ezért is vagyunk különbözőek.
    Egyébként kókuszzsírt még nem próbáltam, de ami késik az nem múlik :) Hallottam már róla, egyre jobban elterjedőben van, és egészséges is, csak nem lehet minden ételnél felhasználni, vagy ha lehet is, akkor a megszokott ízvilág lesz más. Jól néz ki és a képek is csodálatosak. Ez az igazi művészet. Gasztronómia + fotózás + írás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, hogy nem lehetetlen, semmi sem az :). De dolgoznom kell rajta, mert magától nem megy. És nem igazán tudom, hogy hogyan tegyem.
      A kókuszzsírral kapcsolatban csak buzdítani tudlak (bár azt hiszem tényleg nem egészen működik mindennel), érdemes kísérletezni! :)

      Törlés
  2. Szia! Nemrég kapcsolódtam be, szóval nem tudom, hogy hogy volt, de úgy olvasom, hogy te kezdeményezted a szakítást. A szép emlékek mellett, mielőtt megőrülnél, idézd fel, hogy milyen érzések, gondolatok életek benned, amik arra sarkalltak, hogy ezt megtedd. És nézz előre, hogy lesz még, aki a lépcsőn ülve csókolózik veled :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Igen, én voltam, jó meglátás. Nem sajnálkozásként akartam írni amit írtam, tudom, hogynem voltak tökéletesek a dolgok, és nem voltam elégedett. Nem felejtettem el. De azért a jó pillanatokat(amikből bőven van) annyival egyszerűbb (és jobb) felidézni...

      Törlés