2013. augusztus 7.

Mert így kerek

Mostanában kaptam néhány visszajelzést tőletek (többek között Selectfood Alíz is írt nekem a messzi Portugáliából - ezúton is köszönöm, nagyon-nagyon jól esett :)), amikből arra kellet, hogy rájöjjek, nem teljesen értitek a helyzetemet. Sok csodálkoznivaló ezen tulajdonképpen nincsen: egy kiragadott részlet valóban nem a leginformatívabb forrás.

A legtisztább az, ha elmondom a teljes történetet.
Az elejétől.
Elvégre nincs benne semmi szégyellnivaló, ellenben igen tanulságos.


Lányként, természetesen a hajhullás tűnt fel. Hiszen melyik lány ne kezdene el aggódni, ha az minden egyes érintésre csomókban távozna a fejéről?! Szerintem ilyen nincsen. Persze fejben aggódni könnyű, tenni már kevésbé. Illetve ahhoz több kell. Nekem az volt a végső pont, amikor egyik este az ágyban fekve véletlenül végigsimítottam a fejemen, és a koponyámon kívül már gyakorlatilag semmit sem éreztem. Mármint hajat. Volt sírás-rívás, olyan igazi, őszinte, szívfacsaró. Tiszta szívemből sirattam a hajhagymáimat. Aztán jött az elhatározás. Hogy holnap reggel szépen leülök a számítógép elé, és addig nem állok fel, míg nem találok valami megoldást.
Végignéztem a hajhullás összes lehetséges okát, elolvastam az összes növekedés-serkentő csodaszer ajánlását, de azért sejtettem, ennél árnyaltabb a dolog. Háziorvos, vérvétel, sok csillag.

Endokrinológia.
Mert hogy a változatosság kedvéért igen magas a tesztoszteron szintem is, női hormonok hiányában pedig nem ritka az efféle probléma. Amikor néhány telefon után megtudtam, hogy leghamarabb 3 hónap múlva van szabad időpont, komolyan eltűnődtem a pályamódosításon. És akkor még nem is beszéltem a magánrendelések tarifájáról.
Vártam. Eltelt a 3 hónap, és bejutottam. Hogy rögtön 2 helyre, az csak a saját pofátlanságomnak köszönhető. De meg vagyok győződve: 2 szem többet lát.
És milyen jó, hogy így gondolkodtam.

Az egyik szakember, egy hölgy, szinte azonnal ráírta a papíromra: PCO. A kezelés? Fogamzásgátló. Egyszerű, fájdalommentes, és minden problémám megoldódik tőle. Helyreáll a hormonháztartásom, újra lesz csilivili hajkoronám, a bőröm pedig teljesen megtisztul. Jól hangzik, nem? Mint a mesében.
Mindössze egy probléma volt. Én.
Meg az elveim. Hogy én aztán nem viszek be kívülről ilyen anyagokat. Na meg a legeslegnagyobb félelmem, hogy esetleg párnácskákat növesztek tőle.
Amikor ezen elméletemet neki is felvázoltam, és félénken hozzátettem, hogy mi lenne, ha más kezelésben gondolkoznánk, közölte, hogy akkor így maradok. Mert ez az egyetlen gyógymód.
Függőben hagytuk.

A Szent Imre Kórházban egy középkorú férfi vett a szárnyai alá. Ő is a cisztákra gyanakodott, de mérföldekkel szimpatikusabb volt, hogy egy csomó "alternatív" megoldást felsorolt. Mint az E vagy D vitamin. Meg hasonlók. Ezenkívül további vérvételeket írt ki.
Összesen hatszor jártam a rendelőben.
Ebből ötször negatív lelettel távoztam.
A hatodiknál már kissé ideges mosollyal ültem be a székbe. Hogy most akkor mi is van pontosan?! Elgondolkozva nézte a papírokat, majd a kezembe nyomta a paksamétát, és közölte, hogy az égvilágon semmi bajom sincsen. Fel kéne szednem néhány kilót, és minden problémám megoldódna. Úgyhogy keressek fel egy pszichiátert. Meg kezdjek el fogamzásgátlót szedni, mert a csontritkulás nem olyan jó dolog.

Döbbenten mentem haza. Nem tudtam, hogy örüljek-e vagy "sírjak". A józan eszem természetesen az előbbit diktálta, viszont ez egyben azt is jelentette, hogy újabb kiskaput zárok be. Mert tudtam.
Pontosan tudtam, hogy magasabb súlyon nincsenek problémáim. Egészséges vagyok. Mert ha minden testi funkcióm működik, újra túlsúlyba kerülnek a női hormonok, abbamarad a hajhullás, és a ciszták száma sem nő tovább, tekintve, hogy ki tudnak jönni.

Kellett pár nap, de döntöttem.
Elkezdtem telefonálgatni, de valahogy úgy tűnt az egész világ összeesküdött ellenem: minden, az adott témával foglalkozó szakember feladata a praktizálást. Több hónap után jutottam el a mostani doktornőmig. Közben rájöttem, hogy nem szabad elvárásokat felállítanom. Még egy Fekete-doktornőt úgy sem fogok találni. Örülnöm kell annak, ha bárki hajlandó segíteni. Mert egyedül nem megy. Ez egyértelmű.
Itt tartok most. 8 kezelés után látványos eredményt ugyan nem tudok felmutatni, mert a súlyom szerintem egy dekát sem nőtt, de azt elmondhatom, hogy nagyon szeretek hozzá járni. Nem beszélgetünk semmi húdenagyonextraéskülönleges dologról, inkább csak a hétköznapokról. Illetve elmondom neki az itt már leírt - tehát átgondolt, megélt, feldolgozott és leszűrt - konklúzióimat, amik nagyon tetszenek neki, de sokat nem tud hozzátenni, ami teljesen érthető, mert ezek a gondolatok már készen vannak. Hosszú évek kemény, önismerettel eltöltött óráiból és a tucatnyi lelkemre ható kezelésből építkeznek. Szóval nem nagyképűsködésből mondom, de szinte tökéletesek.
Amit viszont nagyon szeretek, és alapvetően a kezelések lényegének érzek: azok az elejtett mondatai, amik napokkal később az eszembe jutnak, gondolkodtatnak, azok az apró tanácsai, amik abban a helyzetben primitívnek, és butaságnak tűnek, a későbbiekben viszont az adott szituációban eszembe jutnak, és mikor megpróbálom alkalmazni őket, azt látom, hogy működik. Jó. Hasznos. És a sikeren felbuzdulva beépítem őket a mindennapjaimba.
Szóval fejlődök. Nem mindig azonnal, sokszor hasraesem, de haladok. Előre.

Segítséggel, de mégis: önerőből.
Végigélem a változásokat. És ez lesz az, ami miatt ki fogok jutni az alagútból, és ami miatt nem tévedek oda vissza többet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése