2013. augusztus 21.

Egyperces: Különbözünk

A győri hazaút során a velem szemben lévő ülésre egy 16 év körüli leányzó ült le a huszonegykét éves pasijával.


"Mire való ez a gomb? Tágra nyitott szemmel kapargatja pink műkörmeivel az ülés oldalán lévő kiálló műanyagot.
Mit gondolsz miért áll így ez rajtam? Igazgatja a melltartóját, úgy, hogy közben éppencsak a fél vonatkocsi csodálhatja meg  a fekete csipkét.
Ez a vonatozás aaaaanyira unalmas, ilyenkor csak enni lehet. Kétségbeesett arccal beleharap a szendvicsébe. 
Annyira fáj a fenekem! Idegesen fészkelődik az ülésben."

Semmi.
A srác nyugodtan ül a székben és teljes figyelemmel a telefonját nyomkodja. (A nyomások gyakoriságából ítélve valószínűleg játszhat.) A lány mondataira leveszi szemét a képernyőről, elgondolkozik, majd válaszol. A kérdésre. Aztán folytatja a játékot.
Nem érti.
Nem érti, hogy a kérdések teljesen lényegtelenek.
Nem érti, hogy a lány csak azt akarja, hogy foglalkozzon vele. Hogy vele foglalkozzon, ne a telefonjával.
A fiúk nem értik az utalásokat.
Nem rosszindulatból, vagy szándékosan, egyszerűen csak másként működik az agyuk, mint a miénk. (Biológiailag bizonyítottan!)


Kelenföld. 
Kedvem lenne elmagyarázni a fiúnak.
Felállok a székből. 
Szóljak?
Lassan összeszedem a csomagjaim. Rájuk nézek. Nyílik a szám: elköszönök.
Leszállok.

Nem az én dolgom mások életét rendbehozni.

1 megjegyzés: