2013. június 28.

Okok és miértek

Gondolom az oldalt rendszeres(ebb)en olvasóknak már feltűnt az arculatváltás. Az, hogy a 10 naponta jelentkező, hosszú írásokat, sok makrós "művészfotót" tartalmazó bejegyzéseket felváltottak a rövidek.
1 képpel, rövid gondolatébresztőkkel. Ahol az étel központi szereplő, de nem minden. Ahol nem az étvágygerjesztésen van a hangsúly, hanem a hangulat átadásán. Az életérzésen.

Többen kérdeztétek, hogy az írásokkal mi van. Mi lesz.
Nos, nem tervezem őket megszüntetni. Imádok írni, és a problémáim megoldásában, megértésében nagyon sokat segít. És bevallom, az is motivál, hogy titeket is érdekel. Az, hogy az utóbbi időben nem volt, az egész egyszerűen a vizsgaidőszak miatt volt.

Aztán a receptek.
Lesznek, lesznek, bár talán egy kicsivel kevesebb, és másfélébb, mint eddig. De ha valami annyira sikeres, mindenképpen megosztom veletek.


Annak, hogy 4 év után ekkora váltásba "vágtam a fejszém", több oka is van.

1. Govinda
Az egyik legfőbb, az, hogy elkezdtem dolgozni a Govindában. Nem az időmennyiségen van a hangsúly (mert abban szerencsére nagyon rugalmasak, bár vizsgaidőszak alatt azért néha elég megterhelőnek éreztem), hanem azon, hogy mindennap kapok meleg ételt.
Eleinte furcsa volt. Rossz, hogy nem találtam a "saját" ízeimet. Aztán elkezdtem megszeretni. Olyannyira, hogy most már kifejezetten rosszul érzem magam, ha máshol eszem.
De mi van a magamnak főzéssel?
Hát.
Hát-hát-hát. Nem sok, fogalmazzunk úgy.
Próbálkoztam. Sokáig. De ez a főétel téma egyszerűen nem az én asztalom. Jó a saját főztömet enni, de nem napi háromszor. Időben, változatosságban és mennyiségben sem egészen kielégítő. De a felismerést pozitív lépésnek tartom.
Mert abban hiszek, hogy minden változtásnak ez a kezdete. Meg a kiegyensúlyozott, boldog életnek is.

2. Így lettek a reggelik.
Reggelizni ugyanis imádok. A nap legjobb étkezése.
A körítés már csak hab a tortán, de elhatároztam, hogy jobban fogok rá figyelni. Eddig sem hittem a rohanós, gyorsan bekapok valamit típusú evésekben, most meg már egyenesen rosszul érzem magam, ha nem szöszmötölhetek el a kis tányérkám összeállításával.

3. Édes
Az édesség kényes téma. Jobb szeretem magam csinálni, de már igen nagy biztonsággal kezelem az idegen származású, az esetek többségében nem a legideálisabb összetétellel/alapanyaglistával rendelkező darabokat is.
Viszont ami biztos, hogy reggelire édeset kell ennem.
Illetve nem kell, de azt szeretek. Sajnos menthetetlenül édesszájú vagyok (igen elég sok idő kellet, hogy ezzel megbékéljek, és rájöjjek, hogy hasznosabb célravezetőbb, ha elfogadom és megtanulom kezelni, mintsem folyamatosan harcolni ellene). Már eddig is inkább az édesek voltak túlsúlyban, de ezek után gondolom mondanom sem kell, hogy sós főételeket a jövőben ne nagyon várjatok. Amire szükségem van, azt megfőzik nekem az étteremben. :)

4. Ami sok, az sok
Mindig is szeretetből blogoltam.
Sosem éreztem kényszert, de egyfajta kötelességtudat azért hajtott belülről. Szinte már lelkiismeretfurdalásom volt, ha egy hétig nem készítettem új postot. De legalábbis rossz érzésem.
Minden egyes elkészített ételben a potenciális receptet kerestem, és nagyon mérges voltam, ha mégsem sikerült olyan jóra/finomra, mint vártam, mert az azt jelentette, hogy újabb 4 napig nem lesz bejegyzés.
Ami szintén zavart. Mert saját magamból kiindulva tudom, hogy azokat  a blogokat szeretem, ahol azért 2-3-4 naponta találok valami újdonságot. A hetekig nem frissülőkről elfelejtkezem.
Aztán folyamatosan kattogott az agyam, hogy vajon lesz-e elég fotóm, összeillenek-e majd (montázs), szóval azért érezhető, hogy talán kissé kényszeresen rá voltam pörögve a témára. Szerintem. De lehet, hogy ezt a fajta álljide, tartsdeztatányért, kicsitmagasabbanfelémdöntve, tegyélúgyminthavágnál, élethűbbengyúrdaztatésztát szemléletmód a műfaj természetes velejárója.

Nem tudom, nem is érdekel (na jó, talán egy kicsit... ha van hasonló tapasztalat osszátok meg velem, lécci), én mostanra meguntam.


Az egész életem a változtatásról szól.
Arról, hogy vannak céljaim, amiket képtelen vagyok elérni, amit meg elfogadni nem tudok, így folyamatosan próbálkozom. És igen, tudom, hogy egyszer sikerül. Sikerülnie kell. Viszont addig sem unatkozom.
Most éppen ez van terítéken (többek között). Én nagyon szeretem ezt az újfajta felállást. Sokkal nagyobb szabadságot ad, és remélem, hogy egyrészt a kényszerességem is csökken majd általa, illetve (még) nyitottabbá válok, és megtalálom azt az életet, amire vágyom.


Ha pedig ti is szeretni fogjátok, az már csak hab a tortán. Vagy máz a cupcake-en.

3 megjegyzés:

  1. "Jó a saját főztömet enni, de nem napi háromszor. Időben, változatosságban és mennyiségben sem egészen kielégítő. De a felismerést pozitív lépésnek tartom." - ezzel a problémával én is így vagyok és talán nem is gondoltam bele egészen eddig, míg ezt nem olvastam nálad szavakba szedve. Én minden nap főzök, olykor kétfélét is, másnap ebédre és aznap vacsorára, mert nekem fontos, hogy a párom jó kis házi kosztot egyen, ne az "üzemi" konyhán kanalazza a csésze húslevest, és a benne főt hússzeletet meggyszósszal. Így hát rengeteg időt emészt fel a főzés, és mivel én nem vagyok híve a hagyományos magyar konyhának (sok húsnak, sok tésztaféle,sok krumpliköret) nagyon gyakran kénytelen vagyok magamnak valami könnyebbet készíteni, ami még inkább elveszi a szabadidőmet. Viszont, ilyenkor azt veszem észre, amit te is írtál, hogy nem kívánom a saját főztömet, pláne nem minden nap, és valami hihetetlenül jólesik mikor "házon" kívül eszem valamit, legyen padlizsánsaláta magában, vagy görögsaláta egy marék falafel golyóval. Én is nagyon sokszor hiányolom a változatosságot és szerintem a mai rohanó világban, nem lehet ennyi helyen tökéletesen "szerepelni"... így simán belefér az, hogy az ember belátja, hogy "banyek, nekem nincs kedvem magamra főzni, inkább veszek valami apróságot" és szuperjó, ha megvannak a megbízható források, ahol változatosan és egészségesen lehet ebédelni, vacsorázni. Hát a Govindában sok finomság van, az tuti. :)

    VálaszTörlés
  2. Hú, nekem szakaszosan jönnek az ilyen hangulatok: pár hónapig úgy vagyok vele, hogy csak sk. sütött kenyeret együnk, aztán megunom, és sztrájkolok egy darabig. Aztán legközelebb megint lesz kedvem sütni. Ja, az élethűen csináld ezt-azt az szerintem tök "normális", legutóbb egy házi twixnél adtam ki az ukázt, hogy most harapd úgy, hogy szép lassan, nyúljon-húzódjon közben a karamell, hogy szépen le lehessen fotózni :D

    VálaszTörlés
  3. Én teljesen megértem/átélem amit írsz. A blogolásban totálisan ugyan így érzek én is. Bár nálam egy csomó minden miatt háttérbe szorult a tortázás és szinte "tragédiaként" éltem meg, hogy namostakkormilesz a bloggal. Semmi. Lesznek ételek, italok, sütik. Lesz majd más. Akinek tetszik, az úgyis vissza-visszanéz. Vannak néha fordulópontok az ember életében, persze nem ok nélkül. Ez így van jól. Aki szereti a blogodat, az Téged is szeret, mert a Tiéd szerintem több, mint gasztroblog, attól több és sokkal jobb is! ;-) Ha fotó lesz, akkor azt fogjuk szeretni, na de úgysem hagysz minket írás nélkül sem hosszú időre, biztos vagyok benne ;-)
    Egyébként én sem tudok minden nap főzni. A valamit-valamiért kategória többek között ez is. Sokszor feláldozom azt, hogy olyan házi kosztot együnk másnap amiben tudjuk, hogy mi van mindazért, hogy együtt töltsük a családdal a főzéssel töltött időt. De megéri. Szerintem.
    Olvastam a Prágás posztot is. Imádom Prágát, volt szerencsém már kétszer is eltölteni ott egy pár napot. És amit ott is írtál... Kitartást kívánok és van belőle benned nagyon sok, le a kalappal! Büszke lehetsz magadra! És remélem egyszer sikerül nekünk is egy találkát összehozni! ;-)

    VálaszTörlés