2013. május 22.

Meglepetés-esküvő {french toast supreme: cukkinis tökmagos vegán banánkenyér}


Azt tudtam, hogy torta kell.
Apa beizzított már jó egy hónapja. Kaptam egy listát a szeretem-nemszeretem alapanyagokról, szépen kitaláltuk, hogy milyen legyen, sőt, nagy nehezen még arról is sikerült meggyőznöm, hogy mindezt ne a legfontosabb vizsgám előtti estére kelljen abszolválnom.
És nem mellesleg azt is tudtuk, hogy nem tud elmenni - mivel nem lesz itthon.

Az ötlet, hogy én "képviseljem", részemről csak egy vicces elszólás volt, viszont mikor később valóságos opcióvá vált: nem mondtam nemet.
Miért ne? Biztos jó móka lesz.
Apa csóválta a fejét, hogy nem gondolta volna, hogy ezt mondom.
Őszintén? Még én is meglepődtem, miután becsuktam a szám. De szerencsére ez most kivételesen pozitív meglepődés volt.
Persze a lelkemre lett kötve, hogy később aztán nehogy meggondoljam magam (mint ahogyan azt az esetek 90 %-ában szoktam tenni), de valahol legbelül éreztem: ez most nem a szokásos 90.





Nem.
Talán már vagyok elég érett. Már tudtam annyit változni.
Egy kicsi aggodalom azért volt bennem. Illetve lett, ahogyan a szombati nap közeledett, és egyre merészebbnek éreztem az ötletet. Jó-jó, rólam beszélünk, akinek egyáltalán nem jelent problémát, hogy bárkivel (de tényleg bárkivel!) elbeszélgessen, viszont jól is tudom majd érezni magam?
Nagy különbség.
Ráadásul az étteremben szereplő "csárda" elnevezés sem hangzott a legbiztatóbban: az ilyen helyeket általában nem vegetáriánusoknak találták ki, Pankáknak meg aztán különösen nem.

Szerencsére túlkombináltam a dolgot.
Mint általában mindent.
Igen jól éreztem magam.
Mint általában mindenhol. (Kis túlzással.)


Amúgy meg nincs mit ragozni: szeretem az esküvőket.
Az egész boldogságról szól: arról, hogy 2 ember eljutott odáig, hogy ilyenformán is megmutassák az összetartozásuk a világnak.
Bár nem tudom megálni, hogy ne tegyem hozzá: szerintem nem ez a "boldogság mércéje". Egy kapcsolat nem ettől lesz boldog. Vagy tökéletes. Már ha létezik egyáltalán ilyen. Példának ha egyéb nem is, a saját szüleim mindig itt vannak. Szerintem sohasem voltak igazán boldogok együtt. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem voltak vidám pillanataik, vagy ne szerették volna egymást. Csak mégis.
Mindenkinek van valaki, aki a társa. A másik fele, akivel megértik egymást, akivel meg tudjék beszélni a problémáikat. Akivel együtt tudnak nevetni, akit sohasem unnak meg, és elfogadnak a hibáival együtt. Persze, jól hangzik, hogy az ellentétek vonzzák egymást, de szerintem egy kapcsolatot nem lehet a különbségekre alapozni. Mással is érezheti magát nagyon jól, de a kettő közel sem ugyanaz.
És a nagy többség nem találja meg ezt a bizonyos valakit. Talál helyette mást. Utána pedig, még ha fel is ismeri a problémát, már nincs ereje változtani.

Pedig ehhez sosincs késő.



De hadd beszéljek egy kicsit a receptről is.
A "tökéletes banánkenyér" receptekből annyi kering a neten, mint a égen a csillag. Vagy műanyag zacskó a sivatagban. (Ezt csak hallásból tudom: még Pali mesélte.)
Nem állítom, hogy ennél nincsen jobb, de én még nem kóstoltam. Szóval nekem ez a legjobb. Szimpatikus a cukkinis megoldás - mert bár tudom, hogy csak önámítás, de valahogyan emiatt sokkal jobb érzéssel eszem. A tökmag belekeveréséről is csak pozitívan tudok nyilatkozni, mert bár nekem eszembe nem jutott volna, a végeredmény alapján nagyon passzolnak egymáshoz. És hogy még véletlenül se hazudtoljam meg önmagam, természetesen szót kell, hogy ejtsek kedvenc témámról, az édesítésről is. Hát nem csodálatos, hogy 2/3 evőkanál mézzel meg lehet úszni az egészet?

Költői kérdés.

cukkinis banánkenyér tökmaggal és aszaltszilvával
   recept a the first mess blogról


1 csésze puha, érett banán (kb. 3 közepes darab)
50 ml kókuszolaj + kevés a formához
2,5 dkg méz
160 g liszt (nálam barnarizs, kukorica és rozs keveréke)
1,5 teáskanál sütőpor
1,5 teáskanál szódabikarbóna
1 teáskanál fahéj
1 csésze reszelt cukkini (a legkisebb lyukon)
1/3 csésze tökmag
1/4 csésze apróra vágott aszaltszilva

Egy tálban jól keverjük össze a szétnyomkodott banánt, a kókuszolajat és a mézet. Adjuk hozzá a lereszelt cukkinit és az előzetesen már összekevert száraz anyagokat.
Legvégül bőven szórjunk a tésztába aszaltszilvadarabokat és tökmagot.
Melegítsük elő a sütőt 175 fokra.
Kenjünk ki kókuszolajjal egy kisebb méretű szögletes kenyérformát, majd hintsük meg vékonyan liszttel, és oszlassuk el benne egyenletesen a masszát.
Süssük 35-40 percig, míg a közepébe szúrt tű tisztán ki nem jön.


Az élvezetek halmozásához pedig készítsünk bundáskenyeret, ezt használva alapként. Ez a french toast. Receptet nem írnék, mivel még életemben nem sikerült normális bundáskenyeret csinálnom, hagyatkozzon mindenki szépen a saját kis tudományára, garantáltan jobb lesz, mint az enyém. 
De görög joghurtot/mascarponét tegyetek rá. Meg rozmaringos balzsamecetes eperszószt is. Anélkül nem az igazi.


3 megjegyzés:

  1. Csuda csini vagy ebben a ruhában Panka!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszett a bejegyzésed, ez igazán nekem való volt :) Ha nem bánod, be is tettelek a blogomba : http://csodaszepeskuvo.blogspot.hu/2013/05/blogajanlo-szarnyalj-es-felhok-kozott.html
    :)
    Szeretettel
    Dia

    VálaszTörlés