Répás - körteszószos fűszeres muffin

Úgy elillant ez a mostani hétvége, mintha nem is lett volna, gyakorlatilag arra ocsúdtam fel, hogy már másnap iskola. Vasárnap. (Szegény kis biológiai órámat erősen megzavarta a tény, hogy már szombat este utaztam vissza Pestre.)
Egész szombaton nem hagyott nyugodni az a rossz érzés, hogy el vagyok késve, hogy elpazaroltam az időmet, hiába tudtam agyilag, hogy nem. Ott van még az egész vasárnap.
És valóban ott volt, ...már ami maradt belőle. Előzetes megbeszélés alapján sütöttem ugyanis egy tortát - brutálmegadurvacsokis darab, a héten hozom - és lazán elszórakoztam vele a fél napot. De ez egy ilyen műfaj. Nem tudok és gyűlölök sietni. Van, amire egyszerűen rá kell szánni az időt. Hogy utólag azt mondjam megérte, az a külső alapján dől el, de ez most bőségesen az a kategória, mert szép is lett, és a "nagyon egybevolt" kezdetű visszajelzések alapján finom is. Bár majd 60 deka csoki mi más lehet, ha nem jó?

Főleg most. Ősszel.
Mert ez már nem a vénasszonyok nyara. Az szombaton véget ért. Jó-jó, délutánonként még most is mindig kisüt a nap (amit imádok), de alapvetően már nincs jó idő. Elindult a nyálkaszezon, előz héten apa, most én vagyok a soros. Bosszantó, mert annyira vigyázok magamra! Én, aki még akkor is vesz sapkát, ha mások nem, mert "ki tudja, hátha majd pont most fázik meg a fejem".
Persze most még nem, ennyire lökött azért én sem vagyok.

De asszimilálódok, vettem észre szomorúan.
Pesten (mint minden nagyvárosban), még élesebben elkülönül egymástól a nyomor és gazdagság, mint a kisebb helyeken. Ott élnek egymás mellett, a különbsé a szemedbe ordít minden utcasarkon. Régen, valahányszor csak feljártam, mindig azon gondolkoztam, hogy bírják ezt szívvel, idegekkel (és pénztárcával) a" pestiek". (Az anyagi részt azért tartom fontosnak odaírni, mert példának okáért engem rendesen le lehetett venni: adtam a gyerekeit etetni vágyó sovány nőnek, a gyógyszerre kérő szakállas úrnak, sőt, ha megállítottak kedves szervezetek aktivistái, azoknak sem tudtam nemet mondani. Egyszerűen úgy éreztem nem tehetem meg, hogy ne adjak, hiszen nekem annyival jobb, mint nekik. Úgy gondoltam, ezzel tudok valamennyire "osztozni" a nélkülözésükben.)

Ma már tudom: egyszerűen. Vagyis sehogy. Ugyanis ha együtt élsz ezekkel a dolgokkal, szembesülsz velük nap, mint nap, óráról órára, kegyetlenül hangzik, de megszokod. Megszokod, hogy ez mindig ott ül, az reggelenként itt fekszik, és ezáltal az utcakép részévé válnak ezek az emberek.
Rossz volt rádöbbenni, de azt hiszem ezt tényleg nem lehet máshogyan túlélni. Persze az érzéseim, gondolataim mit sem változtak a téma iránt. Nem értem, hogy miért kell embereknek így élni. Ha mindenki csak egy kicsiről mondana le... talán már akkor javulna a helyzet. Persze miért mondana le valaki arról, amiért keményen megdolgozik, egy olyan javára, aki nem csinál semmit. Mert ők is többfélék, van aki dolgozna, szeretne javítani, de nincs lehetősége, van aki pedig egyszerűen jól érzi magát így. Na jó, a jól nyilván túlzás, de eléldegél ezen a színvonalon. Nem tenne többet, hogy változzon a helyzet.
Én az első csoportot sajnálom végtelenül. Legfőképpen azt, hogy lassan már azok is idetartoznak, akik két műszakban húzzák az igát...

De leginkább mégis az zavar, hogy nem tudom hogyan tudnék segíteni.

De ha már itt az ősz, kerüljenek terítékre az őszi alapanyagok!
Imádom.
Egytől egyig mindet. A körtét, az ezerféle ekkor kapható almát, a sütőtököt, káposztaféléket, gesztenyét... mindent!!! Megvalósítandó ötlet van bőven, remélem meg is tudom nektek mutatni őket, és ti is kipróbáljátok majd.  :)
Indítsunk egy egyszerű muffinnal. Tényleg semmi extra: néhány csuklómozdulat, pár perc sütés, de a végeredmény valami elképesztően finom a fűszeres répás-körteszósznak, és a szájban elolvadó krémes körtedarabkáknak köszönhetően...
Tökéletes délután, ha megéhezünk, de még reggelire is egy kis joghurttal, hiszen a cukortartalma igazán elhanyagolandó.


Hozzávalók 6 darabhoz:

1/2 csésze hajdinaliszt

1/2 csésze zabpehelyliszt
1/2 csésze kókuszreszelék
1/2 csésze pirított, darált  dió

1 teáskanál szódabikarbóna

1 csipet só

1/2 teáskanál fahéj
1/4 teáskanál kardamom

2 evőkanál olívaolaj

1 teáskanál vaníliapor

1 csésze kókusztej

1 csésze fűszeres-körtés-répaszósz*

1 nagyobb répa

Egy tálban összevegyítjük a száraz hozzávalókat, egy másikban a nedveseket, majd fokozatosan összekeverjük a kettőt. A répát nagy lyukú reszelőn lereszeljük (lehet ezt szóismétlés nélkül?!), és a tésztába forgatjuk.

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Egy muffintepsit megpakolunk kapszlikkal, és egyenletesen elosztjuk benne a tésztát. Tűpróbáig sütjük!

*A pürét már előzetesen elkészíthetjük, hűtőben szuperül eláll, és még marad is belőle bőven. :)

2 nagy, vagy 3 közepes répát meghámozunk, karikákra vágjuk, és roppanósra pároljuk. Meghámozunk és apróbb darabokra vágunk nagyjából 5 közepes méretű körtét, hozzáadjuk a puha répakarikákat, egy kevés citromlevet és "gondolatnyi" vizet. Aztán a fűszerezés: a szósz lelke. Én nem mértem, csak illat alapján adagoltam a különböző fajtákat, de került bele fahéj, kardamom, szerecsendió, ánizs, gyömbér, szegfűbors és koriander is. Ha mindent beletettünk, fedő alatt óvatosan krémesre főzzük. Ha egy picit már kihűlt turmixba tesszük, és átdolgozzuk, hogy teljesen sima legyen a végeredmény. Tiszta(én mindig kifőzött) befőttesüvegbe töltjük, és fogyasztásig hűtőben tároljuk. Nagyjából néhány hétig áll el.


Forrás: Family Fresh Cooking