" Te figyu, nem akarsz szolizni?"
Tágra nyílt szemekkel fordultam hátra nyelvem hegyén egy határozott nemmel, amikor (szerencsére még időben) észrevettem, hogy a kérdés nem felém irányult: a mögöttem álló lányt kérdezte a barátnője.
"Áááá, neem. Már így is 14 volt. Meg tudod, akarok egy olyant, ami az Ildinek van. Annyira szuper az a kék-sárga, de nekem a rózsaszín-zöld is tetszik. Szerinted melyik legyen? Meg az a flitterese is állatira bejön, de hát az is van vagy 20 (feltételezem ezer), és különben is hogy nézne már ki, ha mindenből tökugyanolyanom lenne. Vagy megvetessem anyámmal? -kérdezte, majd olyan aggodalommal bámult ki a koszos buszablakon, mintha legalábbis az Amerikai Egyesült Államok pénzügyi helyzetét kéne csípőből megoldania. A másik lány vállat vont, majd elkezdett a már emlegetett Ildinek a különböző piercingjeiről magyázni. Emberünket ez nem nyugtatta meg, látszott, hogy továbbra is nagyon töri a fejét. Hogy mégis megtörje a csendet, feltette az alábbi elmés kérdést: "Te, mi az az antikvárium?"
Ha eddig még nem voltak, itt kezdtek fizikai fájdalmaim lenni, és áldottam az eget, hogy már csak egy fél megállót kell kibírnom a társaságukban. A választ sajnos még hallottam ("Nem tudom, de iszonyú büdös."), de nem győzött meg arról, hogy a külsejük alapján állított értékítéletemet félre kéne dobnom.
Ekkor szoktam elgondolkozni, hogy tulajdonképpen miért is vagyok elégedetlen magammal?
Mostanában sajnos többször eljutottam odáig, hogy belenéztem a tükörbe, és gyűlöltem az arcképem. Csalódtam magamban.
Van ennél borzalmasabb? Szerintem nincsen. Hiszen saját magadnak te kell, hogy legyél a minden. Akiben hiszel. Akire büszke vagy. Mert minden más megváltozhat, megszűnhet körülötted, magadtól sohasem fogsz tudni megszabadulni.
Ennek a gondolatnak a fejében beszigorítottam. Írtam egy szabálylistát, aminek az egyik pontjában még pénzbüntetés is van. Na nem mintha az nálam olyan sokat számítana, csak úgy éreztem, hogy ezzel fokozom a helyzet komolyságát. Az elhatározás már (jó)párszor megszületett, de talán most... most más.
Jelenleg várom a sikert.
Az időpontok, elintéznivalók megjegyzésében sajnos még mindig borzalmas vagyok, bár amióta vettem magamnak egy elég komplett határidőnapló "rendszert", jelentősen javult a helyzet. Nekem ez a memóriám. Ide írok fel mindent: vásárlólistát (mert a kis cetliket is szeretem itt-ottfelejtgetni), kitalált recepteket, teendőket, határidőket. Most a ZH hét mellett szerepelt egy hirtelen lefirkantott halvány ceruzás szó is. Blogkóstoló --> Trollanyu.
Még szerencse, hogy észrevettem. Ismét magamban csalódás lett volna, ha Hankkának (a forduló háziasszonya) kell utánam rohangásznia.
És nem is ettem le semmivel. Mármint a feliratot. Amilyen halványra sikeredett, takarítás közben tuti eltűnt volna.
Hozzávalók 2 főétkezésnyi ropogtatnivalóhoz:
6 dkg pirított, darált dió
0,7 dl napraforgómag
0,5 dl lenmag
0,5 dl szezámmag
1 dl zabpehely
csurrantásnyi méz
3 csipet só
180 ml forró víz
A hozzávalókat egy nagy tálba tesszük (méz kivételével), összekeverjük, majd leforrázzuk, és 10 percig állni hagyjuk. Előveszünk egy tepsit, kibéleljük sütőpapírral, és 5-6 mm vastagon egyenletesen elsimítjuk rajta a masszát.
Előmelegítjük a sütőt 160 fokra, és légkeveréses funkcióval nagyjából 40 perc alatt ropogósra sütjük.
Forrás: Trollanyu
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A bazsalikomos humusz Zizitől van, elkészítése igen egyszerű :
Turmixoljunk össze 6 dkg főtt csicseriborsót (szárazon 6 dkg), 2 evőkanál tahinivel, citromlével, pici sóval, borssal, 1,5 teáskanál olívaolajjal és egy jó nagy maréknyi friss bazsalikomlevéllel! Ha túl sűrűnek tűnne, higítsuk a főzőlével.
Kíváncsi voltam, mit fogsz választani, és azt kell mondjam, szuper választás! :) Nagyon jól néz ki, meg is jegyzem a receptet, kipróbálós nálunk is! :) Nagyon jók a képek! :)
VálaszTörlésKÖszi Hankka :) szerintem annyira nem nézett ki jól (tekintve, hogy barna magok tömkelegéről beszélünk :P), de borzasztó finom volt!!!! Remélem nektek is ízleni fog, ha megcsinálod :)
TörlésDe jó lett, nagyon örülök, hogy sikerült találnod valamit nálam és ízlett is:) Mi is nagyon szeretjük, csak úgy magában ropogtatva, de a humuszt is kedvelem nagyon.
VálaszTörlésHű, volt jó pár alternatíva: nagy volt a kísértés a répás kenyér irányába is :)
TörlésAzonban azt hiszem a lehető legjobban döntöttem - rendszeres szereplő lett a mindennapjaimban :)
Szia!
VálaszTörlésJó ideje csendes rajongód vagyok, de most muszáj elmondanom, hogy kisebb változtatásokkal ugyan, de kipróbáltam a knekkebröd-öt és egyszerűen köszönöm! Fantasztikusan finom!!!!
Júj, nagyon-nagyon örülök!!! ^^
TörlésSzia, Panka!
VálaszTörlésEbbe a brödbe minek bele a méz? Mert azt én ki nem állhatom...
Ha édesítésnek, akkor nyilván lehet mással helyettesíteni, de ha ragasztásnak, akkor mivel?
Cenkjú
Sanyi
Szia Sanyi!
TörlésUgyan már beszéltünk, azért válaszolok ;) a csurrantásnyi nem tétel, helyettesítsd bátran bármilyen folyékonnyal, de ha nagyon gáz, akkor akár hagyd is ki nyugodtan! A lenmag mindent összefog :)